Szív- És Érrendszeri Betegségek Megelőzése
Elsodor minket az élelmiszeráradat, és tönkreteszi a szívünket
Szinte minden sarkon és utcában feltűnnek a jól ismert cégérek, amelyek arra csábítanak, hogy vegyünk hamburgert, rántott csirkét, fánkot, édességet vagy más nasit. Ez nevezhetjük ételáradatnak vagy élelmiszercsapdának is, amely magával ragadta és foglyul ejti az embereket az olcsó, könnyen elérhető, csábító - és jellemzően egészségtelen ételkínálatával.
Évente félmillió európai idő előtt hal meg emiatt
A levegőszennyezettségi határértékek általános csökkentését javasolta egy nemzetközi tudóscsoport, miután ismét kimutatták a kapcsolatot a légszennyezés és a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az anyagcsere-betegségek kialakulása között.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.