Tanítás
Robotok az oktatásban: tanárokat is kiválthatnak?
Vajon kitől tanulna szívesebben egy óvodás: egy felnőttől, aki amúgy nem igazán ért ahhoz, amit tanítani próbál, vagy egy robottól, amely kifejezetten kompetens a témában? Kanadai kutatók erre a kérdésre igyekeztek választ találni legújabb kutatásukban, az eredmények pedig minimum izgalmasnak tűnnek.
Van, ahol eltörlik a nulladik órákat
A napokban aláírt törvény értelmében Kalifornia állam felső tagozatos osztályaiban nem kezdődhet a tanítás reggel 8, a középiskolákban pedig fél 9 előtt. Az intézményeknek három évük lesz arra, hogy ennek a változásnak megfelelően alakítsák az órarendeket.
Flipperjátékkal oktatják az újraélesztést
Magyarországon ezer emberből csupán 17 vállalkozna arra, hogy újraélessze mellette összeeső társát. Pedig nemcsak a jogosítvány megszerzésekor kell belőle vizsgázni, hanem sokszor az osztályfőnöki órákon is bemutatják. A Magyar Vöröskereszt ezért új játékot fejlesztett ki gyakorlás céljából.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.