Vegetáriánus Étrend
Jót tesz a Földnek, ha kevesebb húst eszünk
Manapság egyre jobban előtérbe kerül a különböző étrendek egészségügyi hatásai mellett az is, hogy egyes táplálkozási szokások mekkora ökológiai lábnyomot hagynak maguk után. Nem csoda tehát, hogy szinte hetente jelennek meg újabb kutatások a témával kapcsolatban.
A vega életmód meglepő előnye
A tudósok már eddig is hangsúlyozták, hogy több növényi eredetű táplálékot kellene fogyasztanunk, a hússal pedig nem ártana óvatosabban bánni az egészségünk érdekében. Nemrég egy tajvani egyetem kutatói is felhívták a figyelmet a vegetarianizmus meglepő előnyére.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.