Vérplazma
Betegek, akiknek egy fogászati beavatkozás is veszélyes
Míg a legtöbb krónikus betegség növeli a COVID-19 kockázatát, a hemofíliás betegek bizonyos szövődményekkel szemben még védettebbek is egészséges társaiknál. A járványhelyzet azonban az ő kezelésüket is megnehezíti. A betegség világnapja kapcsán szakemberrel beszélgettünk.
Kapcsolódó videók
Hogyan gyógyít a vérplazma?
A hagyományos véradás mellett legalább annyira fontos a vérplazmaadás is. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat dr. Bakti Éva, a BioLife Centrum vezető orvosa foglalta össze.
Hogyan gyógyít a vérplazma?
A hagyományos véradás mellett legalább annyira fontos a vérplazmaadás is. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat dr. Bakti Éva, a BioLife Centrum vezető orvosa foglalta össze.
Gyógyszerkereső
Sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén több gomolyfelhővel. Ez utóbbiakból délután néhol a Nyugat-Dunántúlon zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.