Vízhiány
Rossz döntések vezettek a vízválsághoz
Azért tapasztalunk vízválságot, mert irracionálisan hozzuk meg a politikai és beruházási döntéseket helyi és globális szinten egyaránt - mondta a Víz Világtalálkozón Jennifer Sara, a Világbank-csoport globális vízügyi megoldásokkal foglalkozó részlegének igazgatója.
A magyarok is megérzik a vízhiányt
Magyarország ivóvízkészletei bőségesek, ám az ország jelentős területét fenyegeti a szárazság. A mezőgazdaság és környezetgazdálkodás helyenként már most is vízhiánnyal küzd - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) környezeti fenntarthatósági igazgatóságának vezetője.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.