Nagymamám kilencvenöt évesen is pontról pontra lediktálta a kenyérsütés fázisait. A szomszéd kilencvenkét éves nénivel viszont akkor találkoztam a lépcsőház ajtajában, amikor eldöntötte, hogy ő elmegy. Elhatározta, hogy a lakásától elgyalogol, ameddig csak tud, ott majd senki sem ismeri – és meghal. Valamiért a fejében a meghalás folyamata így zajlott le. „Nagyon messzire menni, meghalni.” Emlékszem, álltam, és azon gondolkodtam, mit lehet erre mondani?
A demencia legjelentősebb kockázati tényezője az életkor. A hatvanöt évnél idősebb lakosság körében tizenöt százalékban enyhe kognitív hanyatlás - a korfüggő feledékenység és a demencia közötti állapot - figyelhető meg. A leggyakoribb tünetek: memóriazavar, térlátás-problémák, beszédproblémák, figyelemzavarok és a problémamegoldó képesség csökkenése. Viselkedészavarai az afázia vagy beszédképtelenség (76%), a céltalan bolyongás (64,5%), evészavarok (63,7%), ingerlékenység és érzelmi labilitás (63%), alvászavarok (53,8%), depresszió (54,3%), szorongás (50,2%), tévképzetek (49,5%), gátlások megszűnése (29,5%), hallucináció (27,8%), eufória (16,6%).
A demenciabetegek aránya
| Korcsoport | A demencia betegek aránya |
| 65-69 | 1,2% |
| 70-74 | 2,8% |
| 75-79 | 6,0% |
| 80-84 | 13,3% |
| 85-89 | 23,9% |
| 90 éves kor felett | 34,6% |
Boustani M et al 2003, Ann Intern Med berlin
Nagy
Szilvia pszichoterapeuta, pszichiáter szakorvos szerint az egészségügyben jellemzően a háziorvos
találkozik először a demens beteggel. További szakorvosi vizsgálatra többnyire
nem is kerül sor, mert gyógyszeres kezeléssel igyekeznek tompítani a tüneteket.
Ugyan az alapállapot felmérése különböző képi és labordiagnosztikai módszerrel
megtörténik, de a depresszió, koncentrációs zavar, egyéb figyelmi problémák az
idősek esetében is sokszor utánozhatják a demencia tüneteit. Ha a
pszichoterápia elkezdődik, fontos, hogy a hozzátartozókat alaposan kikérdezzék,
hiszen ők ismerték a pácienst a korábbi életszakaszaiban, így a változásokról
is ők tudnak beszámolni reálisan.
„Képzeljük
csak el, hogy állunk valahol az utcán, nagy forgalom van, jönnek-mennek idegen
emberek, autók, hangzavar van, furcsa szagok, illatok, el vagyunk veszve, nem
találunk haza. Vagy váltsunk helyszínt, és egy idősotthonban lakunk, ahol számunkra
ismeretlen, vagy félig ismerős emberek ülnek, segítenek, tesznek-vesznek
körülöttünk, de nem igazán találjuk magunkat. Miért is vagyunk itt? Hogy
kerültünk egy ilyen helyre egyáltalán? Kicsit olyan, mint az álom.” A
hozzátartozók szempontjából pedig milyen lehet az az érzés, hogy van egy
szerettünk, aki nem ismer fel minket? A legfájdalmasabb pedig az a gondolat,
hogy akár velünk is előfordulhat, mi is demenssé válhatunk, különösen akkor, ha
a családban genetikai halmozódásról beszélhetünk. Egy terápiában nagyon nehéz, de fel kell
készíteni a családot, hogy mi ennek a folyamatnak a vége. Egy úgynevezett előgyász állapotában van ilyenkor a család, vagyis
úgy gyászolnak, hogy még életében veszítik el azt a személyiséget, a
szerettüket, akit megismertek, és akivel sokszor az egész életüket leélték.
Czigler István pszichológus a Magyar Kutatási Hálózat, a Természettudományos Kutatóközpont, valamint az ELTE emeritus professzora elmondása szerint a demencia kutatástörténeti kezdetei több mint száz évvel ezelőttiek, még az intelligenciakutatás úttörő szakaszából.
A vizsgálatokat különböző életkorú embereken tesztelték, és az életkor alapján meglepő következtetésekre jutottak. A hétköznapokban mindenki tisztában van vele, hogy egy idős ember értelmi képességei az idő folyamán csökkennek, de a pszichológiai tesztek ezt tudományosan igazolták is. A jelentős különbség azonban abból is adódik, hogy az idősebbek más korban jártak iskolába, mások voltak a szocializációs, és táplálkozási szokásaik. A mentális lassulás folyamata szinte elkerülhetetlen.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A fiatalok reakciói ugyan bizonyítottan gyorsabbak, mint egy idősebb emberé, ennek ellenére van olyan eredmény is, amely szerint a komplexebb tapasztalatot kívánó feladat során jobban teljesítettek a korosabb résztvevők. Természetesen olyan példa is akad, amikor nincs teljesítményváltozás az életkorral. A további kutatások talán megmutatják, hogy lehetséges-e elkerülni, csökkenteni a demencia előfordulását. „Jó példa lehet talán Pablo Casals jeles gordonkaművész esete. Már nyolcvanéves volt, amikor megkérdezték, hogy miért gyakorol ilyen intenzitással minden nap? Válasza szerint: Azért, mert érzem, hogy fejlődöm.”
És hogy néz ki mindez a gyakorlatban? Buda Annamária, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője napi szinten találkozik és beszélget az otthonban élő demens idősekkel. „Mi, gyakorlatilag együtt élünk a lakóinkkal és a hozzátartozóikkal. Ezért látunk fásultságot, konfliktusokat, örömöket egyaránt. Egy példa a mindennapjainkból annak a néninek az esete, aki az irodámmal közeli helyen lévő szobában él. Rendszerint nyitott ajtónál szoktam dolgozni. Egyszer arra kaptam fel a fejem, hogy egy nyekergő hangot hallok, mint amikor régi rádiók gombjait csavargatják az adókat keresgélve. Bementem az asszonyhoz, és ő boldogan mutatott egy pohárra, amiben volt egy ceruza, egy fél törött szemüveg, meg más tárgyak, amikre öntött vizet is. Ez az egész képtelen és értelmezhetetlen kupac ott volt egy rádión, amit tekergetett. Mutatta nekem, mint aki befőzött, hogy kóstoljam meg, mennyire jól sikerült... Mert a rádió volt a gáztűzhely, a gombjai pedig a láng erősségét beállító gombok. Mindennek volt valóságalapja, amit ő csinált. Belementem a játékába, mintha magától értetődő lenne.”
Ez is érdekelhet
Mielőtt valaki egy intézmény gondoskodó környezetébe kerülne,
egy családi beszélgetés is az előzetes felmérés része. Itt hamar kiderül, hogy
a demens idős ember kit ismer fel, kit nem, mit csinál, mik a szokásai,
furcsaságai. Mivel a hozzátartozókkal nagyon szoros kapcsolatot ápol egy ilyen
otthon, ezért megesik, hogy a kezdő konzultáció máris egy mentálhigiénés tanácsadásba
megy át. Sőt, önsegítő csoportok szerveződnek, ahol egymást támogatva,
sorstársi közösségben lehet megbeszélni a problémákat. Aki együtt él egy demens
hozzátartozójával, sokszor tapasztalja, hogy akár egy szemtől szemben történő
beszélgetés során egyszer csak „lekapcsol” az illető tekintete, jól láthatóan elveszíti
a külvilággal való kapcsolatát. Ilyenkor a legokosabb megvárni, amíg
visszatér a valóságba, és pont ugyanott folytatni a beszélgetést, mintha semmi
sem történt volna. Ez a lekapcsolás a nap minden percében előfordulhat, de akár a gondolataiban felbukkanó múltbeli történések, beszélgetések is megelevenedhetnek, mintha a jelenben történnének.
A demens beteggel történő kommunikáció során mindig
törekedjünk a konfliktusmentes beszélgetésre! Számos esetben ez alig
kivitelezhető, főképp, amikor egy paranoid téveszme elfogadásáról vagy
megértéséről van szó. Kicsit olyan, mintha időnként egy álomvilágban
rekednének, és a mi valóságunk, elménk nem képes követni, felfogni az
általuk értelmesnek és teljesen egyértelműnek hitt dolgokat.
A velük való
élet legfőbb eleme a türelem. A türelmetlenség ugyanis azt jelzi a
beteg számára, hogy már megint rosszul csinált valamit. Ez érzelmileg rosszul
érinti, szomorúságot és konfliktusokat szül.
Mindaddig, amíg nem találkozunk saját életünkben vagy a
hivatásunk kapcsán demenciában szenvedő beteggel, szinte felfoghatatlan
számunkra, hogy ez az élet mennyire nehéz. Márpedig a társadalom egyre
inkább szembesülni fog ezzel a problémával, ahogy egyre több lesz köztünk az idős ember.
Legjobban: