Sokszor láthatnak téged különböző tévék műsoraiban, mint szakértőt, de a közösségi médiában is rendkívül aktív vagy.
Tudod, abban a világban, amiben élünk, igazából profitorientált minden. Az egészségünk is az, bármilyen szép szavakba csomagoljuk a tényeket. Pedig az emberi élet egyszer van, és aztán hopp, egyszer csak nincs... És mégis annyiféle dologra herdáljuk el; gyűlöletre, kapcsolatok szétszakítására, uszításra, pedig ezek helyett akár építhetnénk is, és lehetnénk valóban azok az emberek, akik itt belül vagyunk. Fontosnak tartom a jelenlétet. Hogy érezhető legyen egy szó, egy mondat, támogató segítség az embereknek, tudják, hogy valaki elérhető.
Nyilvánvaló, hogy a beteg és orvos közötti viszony is nagyon fontos.
Így van. Orvosként természetesen figyelembe kell venni azt, hogy a beteg mit gondol, és hogyan érez. Fontos, hogy partneri viszonyt tudjunk kialakítani, bár néha így is adódik egyfajta alá-, fölérendeltség. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy az orvos többet tud egy adott témáról. Azonban ez nem feltétlenül kell jelentsen hierarchiát, inkább egy támogató viszonyt.
Ez a tudás hogyan alakul ki az évek során? Az egyetem csak egy kiindulópont.
Az ott szerzett lexikális tudás idővel tapasztalattá alakul. Az évek alatt sok mindent lát egy egészségügyi szakember, és a fekete-fehér kategóriák elkezdenek összemosódni. A gyakorlati tapasztalatok segítenek abban, hogy jobban megértsük, mi működik és mi nem, ami végső soron a betegek javát szolgálja.
Találkoztál esetleg olyan meglepő esetekkel, amik hangsúlyozzák a tapasztalat jelentőségét az orvosi gyakorlatban?
Igen, számtalanszor. Emlékszem, volt egy betegem, aki állandóan azt mondta, hogy lemerült a pacemakerében az elem. Elküldtem őt kardiológushoz, többször is, de mindig kiderült, hogy a pacemaker még bőven jól működik, többször is ellenőrizték. Sokadik alkalommal végül leültettem magam mellé a beteget, és az asszisztensnőmnek mondtam, hogy legjobb lesz, ha felhívjuk Amerikában a professzor urat. Telefonáltunk, és azt mondtam az úrnak, hogy kaphat egy olyan szert, amivel feltölthetjük a pacemakerét. Ezután egy évig teljesen nyugodt volt, és boldogan kertészkedett otthon. Az életminősége jelentősen javult, ami bizonyítja, hogy néha a beteg által önmaga számára teremtett problémáit is „orvosolni” kell. Természetesen ezt a beteget is rendszeresen ellenőriztük, és amikor valóban kellett, akkor bekövetkezett nála az elemcsere is. Ugyanakkor volt olyan páciensem, aki visszatérő refluxos tünetre kért gyógyszert telefonon, holott mint kiderült, több napos mellkasi panasza volt. Csak nem jött be a rendelőbe, és erre a hívásban nem is utalt. Sajnos, így ő ezt nem élte túl. Ezért szeretem akut bajoknál a személyes jelenlétet. A konfabulálásnak „szaga van”...
Említetted, hogy vannak betegek, akik nem vállalnak felelősséget. Ezt pontosan hogyan kell érteni?
Igen, van egy olyan betegcsoport, amelyik nem vállalja a felelősséget. Bejönnek az orvoshoz, és azt várják, hogy egy tabletta majd megoldja minden problémájukat. Nem igazán hajlandóak életmódot váltani vagy változtatni a szokásaikon. Ha azt mondjuk nekik, hogy ne egyenek édességet, azt még betartják, de ha azt kérjük, hogy naponta mozogjanak húsz percet, azt csak ideig-óráig teszik. Az orvosok közül sokan úgy érzik, hogy a betegek többsége ilyen, és ez sokszor kiégéshez vezet. Azt gondolhatják, hogy ez egy szélmalomharc… Ennek elkerüléséhez fontos, hogy az orvosok találjanak örömöt a munkájukban, valamit, amiért érdemes orvosnak lenni. Egy időben én is ott akartam hagyni a szakmát, de találtam más tevékenységeket, mint például a forgatókönyvírást, ami segített visszatérni. Most fejeztük be a kisfilmemet, amely talán túlságosan is személyes tartalmú... Bízom benne, hogy a mondanivalója sok ember számára jelent majd kapaszkodót. Azt javaslom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy felőrli a hétköznapi bármilyen területen végzett munkája, találjon egy hobbit vagy kimenekülési lehetőséget, ahol egy kicsit elvonulhat a valóságtól. Az egészségügyben dolgozóknak, de gyakorlatilag bárkinek, aki emberekkel foglalkozik, szüksége van ilyen pillanatokra. Mert sokszor többet adunk, mint kapunk... Találjunk valamit, ami feltölt minket!
Hogyan befolyásolják a fentihez hasonló esetek az orvosi hozzáállásodat?
Az esetek tanítanak minket, orvosokat. Lehet, hogy valamit már
megtanultunk, de a valóság sokszor rávilágít arra, hogy az elmélet nem mindig
elég. Sokszor döbbenetes ráébredni arra, hogy amit
könyvből tanultunk, az a gyakorlatban mennyire másképp nézhet ki.
Lehet tudni rólad, hogy egyik célod partnerként kezelni a betegeket.
Számomra a kommunikáció az alapja mindennek. Amikor fonendoszkóppal
ráhallgatok valaki tüdejére, mindig elmagyarázom, mit hallottam, és miért
javaslom az adott terápiát. Ezáltal a beteg jobban megérti, mi történik vele,
és aktívan részt tud venni a saját gyógyulási folyamatában. Emellett fontos,
hogy következetes legyek. Ha valamit megígérnek, azt bizony számonkérem, mert
a betegeknek tudniuk kell, hogy felelősségük van a saját egészségükben.
Vagyis "szigorú" orvos vagy?
Nem mondanám, inkább következetes, és néha könyörtelen. Ha valakit figyelmeztetek, és mégsem tartja be a tanácsaimat, akkor egy bizonyos ponton túl megmondom neki, hogy mindenki úgy hal meg, ahogy akar. Ez sokszor rádöbbenti őket a saját felelősségükre, és segít abban, hogy komolyan vegyék az egészségüket.
Ez elég erős üzenet.
Néha szükség van ilyen mondatokra. Az a célom, hogy megnyerjem a
beteget, mert különben teljesen elveszítem.
A betegek láthatóan nagyon szeretnek. A legnagyobb közösségi oldalon számtalan követőd van. Milyen visszajelzéseket kapsz?
A Covid idején napi szinten több száz üzenetet kaptam, és mindegyikre válaszoltam. Még akkor is, amikor már hullafáradt voltam, mindig próbáltam minden betegnek segíteni. Az ilyen visszajelzések erősítenek meg abban, hogy jó úton járok. Emlékszem, már Pünkösd volt, és én kivételesen szabadságot tudtam kivenni egy röpke pár napra. Persze az üzenetek továbbra is özönlöttek, az emberek bizonytalanok voltak, és problémákkal, félelmekkel küzdöttek. És akkor bevillant: Jézusom, a Józsi bácsi! A lánya írt nekem, de még a nevükre sem emlékeztem pontosan. Lázasan elkezdtem visszalapozni a levelek között, végül megtaláltam azt a pár sort. Rájuk írtam, hogy nézzék meg, mennyi Józsi bácsi oxigénszintje. Írtak, hogy régen nézték ugyan, de mindjárt visszajeleznek. Kiderült, hogy csak 72-es volt, ami rettenetesen alacsony. Azonnal mentőt hívtak hozzá. Józsi bácsit kórházba vitték, egy hetet bent töltött, helyreállt minden, majd kiengedték. Később a lánya felhívott, és elmesélte, hogy amikor én Rónai Egonnal beszélgettem a tévében, leültette az édesapját a képernyő elé. Azt mondta neki: „Papa, gyere, nézd, itt a doktornő, aki megmentett téged.” Ez nagyon megindító volt számomra. Vagy amikor egyszer egy huszonnégy éves fiatalember haldoklását követtem végig. A családja kért meg, hogy segítsek nekik felkészülni a legrosszabbra. Naponta beszéltem velük, és ez rendkívül sokat jelentett nekik abban, hogy megérthessék, mi történik. A fiatalembernek semmilyen alapbetegsége nem volt, mégis a COVID miatt halt meg. Ez egy nagyon megrázó eset volt, sosem felejtem el.
Természetgyógyászként is praktizálsz, és ezt nyíltan vállalod is. Mit szólnak hozzá a betegeid?
A hozzám forduló emberek „betegség-skálája” rendkívül széles. Van, aki hajhullással, van, aki asztmával, más mélyvénás trombózissal, perifériás idegbénulással, candidával, allergiával, prosztataproblémával, menstruációs gondokkal, meddőséggel vagy épp daganatos megbetegedéssel fordul hozzám. Nagy felelősség, hogy mit írsz ki a közösségi oldalakra, vagy mit mondasz nekik. Én a kínai öt elem tana alapján dolgozom, ami nagyon izgalmas. Nemcsak az adott szerv problémáit vizsgálja, hanem azt is, hogy milyen más szervek lehetnek érintettek, így megelőzési szempontból is nagy segítség. A holisztikus szemlélet segít abban, hogy átfogóan lássuk a beteg egészségi állapotát. Persze azért ez nehéz helyzet, mert orvosként természetgyógyász is vagyok, és természetgyógyászként orvos is. Így egyik szorosan vett közösséghez sem tartozom teljesen.
Te hogyan látod magad ebben a kettősségben?
Nem gondolom, hogy pingponglabda lennék. Inkább két lábbal a földön járok, és hiszem, hogy képes vagyok több feladatra. Ez nem beképzeltség, inkább önbizalom, hiszen nagy alázattal viseltetem mindenki iránt. Hiszek abban, hogy az emberek többségükben fejlődni akarnak és jóindulatúak, szeretetteliek magukkal és másokkal szemben, és ennek megfelelően cselekszem. Bevallom, eleinte én is szkeptikus voltam a természetgyógyászati ágakkal szemben, de ahogy egyre több pozitív tapasztalatom lett, rájöttem, hogy a két szemlélet remekül kiegészíti egymást. Amikor egy lovat homeopátiás kezeléssel gyógyítottam meg, meggyőződtem róla, hogy működik. A homeopátiás golyók segítettek meggyógyítani a súlyos sipolyát, amit az antibiotikumok nem tudtak. A szokásos ellenérv, hogy a homeopátia csak placebo, itt nem működött, hiszen ennek a kedves nagy állatnak hiába magyaráztam volna, hogy ettől neki miért lesz jó… Ez megmutatta, hogy a természetgyógyászatnak - akár a kiátkozott homeopátiának is - helye van a modern gyógyításban.
Hol dolgozol jelenleg?
Négy településen praktizálok: Gyöngyösön, Gyöngyöshalászon, Tarnamérán és Boconádon. Ez részben a magánéletem változásai miatt alakult így, de szeretem a változatosságot.
Hét gyermeket nevelsz, illetve neveltél fel. Hogyan látod az anyaság és a hivatásod közötti kapcsolatot?
Éppen nemrég mondtam a fiamnak, hogy az orvosra éppúgy szüksége van a betegnek, ahogy az anyára is egy gyerekeknek. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, kézzelfoghatóan szükségük volt rám. Ahogy felnőttek, hirtelen múlni éreztem ezt az állapotot. A gyerekem mondta, hogy „De anya, neked is volt saját életed.” Mondtam, hogy nem igazán. Nekem a munkám volt, és a gyerekeim. Az írás volt az egyetlen, ami igazán az enyém volt, már negyvenéves korom felett. Ilyenkor egy másik világban tudok „élni”, ahol olyan dolgokkal találkozom, amikkel a saját életemben sosem. Mindenkinek van egy alapkészlete, egy „díszlet”, amit a saját életének történései alkotnak, a világ megjelenése, ahogyan a saját szemén keresztül látja, aztán hogy ebből milyen történet születik, amikor ír, az egy sajátos, színes összefonódássá válik.
Hogyan sikerült az írást beilleszteni az életedbe?
Nagyon gyorsan dolgozom. Például a COVID idején, miközben az online üzenetekre is válaszoltam, két körzetben gyógyítottam, a virtuális térben írói kurzusokat végeztem. Ez abban az időben történt, hogy kiírtak egy pályázatot 20-25 perces színművek írására és úgy döntöttem, belevágok. Miért is ne! Shakespeare Rómeó és Júliáját írtam át a koronavírus témájára, és – nem túlzok – három-négy nap alatt elkészült. A kétszáz-valahány pályázat közül az enyémet kiválasztották azok közé, amelyeket a Nemzeti Színház művészei eljátszottak. Ez hatalmas elismerés volt számomra, és persze lelkesített is egyben.
Nemrég megjelent könyvedben részletesen írsz a természetgyógyászat alapjairól. Miért fontos, hogy egyszerű nyelvezettel magyarázzuk el ezeket a módszereket?
Az egyszerű nyelvezet azért fontos, mert így mindenki megértheti az alapgondolatokat. Sokan előítéletekkel közelednek a természetgyógyászathoz, mert nem ismerik pontosan, miről is szól. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, magam sem tudtam, mennyire komplex és hatékony lehet ez a szemlélet. A könyvem célja, hogy elérhetővé tegyem ezt a tudást mindenki számára. Ugyanígy magyarázom el e betegeimnek a betegségüket is. Lehet, hogy ez az orvosi szakmának túlságosan leegyszerűsítő, de a beteg megérti, és ha megérti, már nyertünk.
Miért nehéz tudományosan bizonyítani a természetgyógyászat hatékonyságát?
Rengeteg pénz és idő lenne szükséges hozzá. A hagyományos gyógyszerek esetében hatalmas összegeket fektetnek a kutatásokba, placebokontrollos vizsgálatokba. A természetgyógyászatban inkább tapasztalati bizonyítékok állnak rendelkezésre, de ezek is nagyon értékesek. Fontos lenne több tudományos vizsgálat, hogy szélesebb körben is elismerjék az eredményeket.
Említesz egy idézetet a könyvedben, amely szerint "a baktérium semmi, minden a táptalaj". Miért fontos ez?
Ez az idézet emlékeim szerint Claude Bernardtól származik, és arra utal, hogy nemcsak a kórokozók okozzák a betegségeket, hanem a test állapota, a „táptalaj” is meghatározó. A COVID-19 járvány idején is láthattuk, hogy nem mindenki kapta el a vírust, és nem mindenkinél alakultak ki súlyos tünetek. Ez részben a genetikai adottságoktól, részben pedig az egyén általános egészségi állapotától függött. Ugyanez igaz a bélrendszerünk állapotára is, amely nagy hatással van az immunrendszerünkre és az általános egészségünkre.
Milyen üzenetet juttatnál el mindenképp az orvoshoz induló páciensnek?
Az egyik legfontosabb tanácsom, hogy határozza meg előre, milyen panaszokkal érkezik. Amikor valaki jön, és felsorolja az összes tünetét, majd a végén hozzátesz még valamit, az nagyon megnehezíti az orvos munkáját. Ha az orvos tudja, hogy öt különböző panasz van, akkor jobban be tudja osztani az idejét és figyelmét. Az egészség minden ember alapjoga, a gyógyítás és a gyógyulás pedig csodálatos dolog.
Legjobban: