Cikksorozatunkban egy mentőápoló mesél tapasztalatairól. Az első részben többek között a kóros elhízás veszélyeiről esett szó, ezúttal pedig a szintén sokakat érintő pszichoszomatizmusokat vesszük górcső alá.
Amikor ügyelet helyett másfajta segítségre van szükség
Nyáron az egyik fővárosi kerület orvosi ügyeletén dolgoztam. Éjfél körül - párja kíséretében - egy fiatal hölgy jelentkezett: gyomor- és mellkastáji fájdalmakra panaszkodott. Hamar eljutottunk a diagnózisig: refluxról van szó. Bár elsőre azt mondta, nincs ismert betegsége, kiderült, hogy már egy ideje kezelik ezzel, de még mindig nem világos, hogy mi lehet a betegség kiváltó oka.
Tudja, hogy stresszes - tette hozá -, de szerinte komolyabb baj van. Mondtam neki, hogy próbáljon meg egy pszichológussal beszélni, ettől viszont teljesen elzárkózott, mondván, ő nem bolond. Ez egy szemléletes példa arra, mennyire nem épült még be a köztudatban, hogy a testi és a lelki egészség nem két különálló, egymástól független "egészségrendszer", hanem szorosan összefüggenek. Sőt, egyikből következik a másik. Számos fizikai tünetekkel járó betegség hátterében pszichés problémák húzódnak, és azzal, hogy elzárkózunk utóbbiak feltárásától, gyógyításától, elzárjuk magunkat a tartós, végleges gyógyulástól is, és jó esély van rá, hogy valamilyen pszichoszomatikus betegség alakul ki nálunk.
Mit jelent a pszichoszomatika?
Titkozatos szindróma, amit nehéz elfogadni
Vannak diagnózisok, melyek eltérnek a többitől. Mert nem egyszerű betegségek, hanem egyértelmű utalások arra, hogy hátterükben a beteg helytelen életvezetése, figyelmetlensége, esetleg önáltatása áll. Ilyen a leginkább "VTV-szindróma"-ként aposztrofálható állapot.
Akkor beszélünk pszichoszomatikáról, ha a beteg olyan testi tüneteket produkál, melyek nem beképzeltek, valósan mérhetők, és melyek hátterében nem, vagy nem elsősorban valamilyen szervi eltérés áll, hanem lelki tényező (leginkább krónikus stresszállapot). A pszichoszomatikus rendellenességek közé tartoznak a szorongások, a fel nem dolgozott traumák, konfliktusok, melyek nem kerülnek felszínre - nem tudatosítjuk őket -, így a páciens nem is képes megküzdeni velük. Az, hogy valaki pszichoszomatizál, nem egy elsőre kimondható diagnózis. Illetve kimondható, de könnyű hibázni. Ezért is van, hogy az érintettek néha orvostól orvosig járnak, és nagyjából mindegyiknél elmondják, hogy az előző orvos "nem tudta megmondani", hogy mi a bajuk. Nos, ez az, ami ebben a formában nem teljesen igaz.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
A szervi eltérések kizárására ma már kiváló diagnosztikai eszközök vannak, és az orvosok legtöbbször eljutnak oda, hogy bizonyos esetekben - mint például a fent említett páciensnél - valószínűleg lelki hátterű betegségről lehet szó. Csak sokszor ennél a pontnál zsákutcába is jut az orvos-beteg kommunikáció , mert sok beteg "becsukja a fülét", és nem szeretne szembesülni azzal, hogy panaszaiért nem valami rejtélyes, kimondhatatlan nevű szindróma felelős, hanem lelke saját maga elől is elzárt bugyrai.
Kétségkívül nehéz elfogadni, hogy nem sebészre, belgyógyászra, esetleg neurológusra van szükségünk, hanem pszichológusra, mert még mindig tartja magát az az elavult nézet, miszerint aki pszichológushoz fordul, bolond. Pedig a sikeres pszichoterápia úgy gyógyítja a lelket, mint a gyógytorna a gerincbántalmakat. A pszichológustól való idegenkedés hátterében leginkább a bizonytalanság és a bizalmatlanság állhat. Nem ritka, hogy a betegek attól való félelmükben, hogy nem lesznek kellő alapossággal kivizsgálva, egymás után több orvosnál is belekezdenek ugyanazokba a vizsgálati körökbe, esetleges szervi baj(ok) után kutatva. A bizonytalan eredetű fejfájások, hasi fájdalmak, vagy mondjuk a mellkasi panaszok tartoznak leggyakrabban ebbe a körbe.
A szorongás nagyon könnyen jár mellkasfájdalommal, amitől persze sokan (joggal) megijednek, hiszen akár szívinfaktus, vagy tüdőembólia is állhat a háttérben. Ám a tapasztalatok szerint azok a szorongó betegek, akiknél nincs szó szervi bajról, gyakran még akkor sem hajlandók elfogadni, hogy pszichoterápiára lenne szükségük, amikor már több tucatnyi, negatív eredménnyel záruló vizsgálaton estek át.
Mindennek megvan az oka, csak keresni kell
Az egyik háziorvos mesélt erről egy szemléletes, pozitív kimenetelű példát. Nyár közepén egy fiatalember ment hozzá azzal a panasszal, hogy egy nappal korábban halat evett, és úgy érzi, szálka maradt a torkában, ami nyelési panaszokat okoz. Az orvos sürgősségi osztályra küldte, ahol az idegen test jelenlétét teljes bizonyossággal kizárták. Ám a fiatalember újra megjelent a doktornőnél azzal, hogy panaszai nem szűntek meg, sőt, súlyosbodtak. Ekkor felmerült, hogy esetleg valamilyen lelki eredetű panasz állhat a háttérben. A doktornő megkérdezte, hogy minden rendben van-e otthon, illetve a férfi munkahelyen, és elsőre igenlő választ kapott. Aztán kiderült, hogy a páciens gyermekét rákkal kezelik, és panaszai a diagnózissal egyidőben jelentkeztek. Pszichoterápián vett részt, ezután a panaszai látványosan javultak, majd megszűntek. Pedig kezdetben még a szakorvost is csak nagy nehezen volt hajlandó felkeresni.
Összegzésül elmondható, hogy a pszichoszomatizmusokról a legtöbb ember tud - és laikus módon talán egy másik embert is könnyen "diagnosztizál" - de nagyon ritka, hogy az érintettek saját maguk képesek megállapítani, hogy visszatérő, esetleg nem múló panaszaik mögött lelki eredetű bajok állhatnak. Az ezzel való szembesülés valóban nem könnyű feladat, de sokat segíthetünk orvosunknak azzal, ha nem zárkózunk el eleve ennek lehetőségétől.
A szerző mentőápolóként dolgozik.
Legjobban: