Véradás nélkül az egészségügy sok területe működésképtelenné válna, rengeteg élet veszélybe kerülne. Olyan önkéntes véradókkal beszélgettünk a Magyar Vöröskereszt véradóállomásán, akiknek hála ez nem történhet meg.
Jazimiczky Katalin
„Nálam már sokszor előfordult, hogy elutasították a jelentkezésemet vagy amiatt, mert nem voltam 50 kiló, vagy azért, mert alacsony volt a hemoglobinszintem. De soha nem adom fel, rendületlenül eljövök újra és újra. Most minden értékem rendben van, így adhatok vért. Nem tudnám megmondani, hanyadik alkalommal teszem ezt, csak azt tudom, hogy a próbálkozást 2005-ben kezdtem el. Különösebb indíttatásom nem volt, csak megláttam, hogy a munkahelyemen véradást hirdetnek, én pedig jelentkeztem. A családi, baráti körömben még senkinek nem kellett vért kapnia, egyszerűen csak szerettem volna valami jót tenni, jót cselekedni. Az első alkalom után egyből rendszeres próbálkozó lettem. A világ legjobb érzése, amikor jön az értesítés arról, hogy valaki megkapta a vért, amit adományoztam. Ezzel három embernek segítek, és emiatt én is jól érzem magam. Tudom, hogy sokan azért nem adnak vért, mert félnek a tű látványától – ezzel én is így vagyok, de ezt úgy kerülöm ki, hogy a szúrásnál elfordítom a fejem, és nem nézem a vérvételi zsákot sem. Nem kell félni attól sem, hogy a véradás fájdalmas, mert a szúrás csak egy kicsi kellemetlenséget jelent. Ezekkel az apróságokkal nem kell foglalkozni, sokkal nagyobb súlya van annak, hogy milyen célt érünk el az adományozással. Gondoltam már arra is, hogy jelentkezem irányított véradásra – úgy eddig még nem adtam vért, de a jövőben ez is tervben van.”
Juhász Katalin
„38 éves koromban, a gyerekeim születése után adtam először vért. Ugyan az alkalmat egy munkahelyi véradás teremtette meg, volt családi indíttatásom is, ugyanis tudtam: noha nem rendszeresen, de időnként az anyukám is adott vért. Én már túl vagyok a 20. alkalmamon, és úgy érzem, ebben nincs megállás. Szünetet csak a covid idején tartottam, akkor kimaradt egy év. A járvány után amint tehettem, egyből elmentem egy szervezett véradásra. Örültem, hogy kiszabadulhatok otthonról, végre emberek között lehetek. Ebben az időszakban állást is kerestem, és folyamatban voltak az interjúim. Ennek ellenére – mintegy angyali sugallatra – feltettem a véradóállomás önkéntesének a kérdést: nem jöhetnék-e én is segíteni. Mivel egész életemben a nemzetközi kereskedelem területén dolgoztam, nem gondolkoztam hivatalos munkában, egyszerűen csak szerettem volna valami hasznosat csinálni. Szó szót követett, az önkéntes pedig összekapcsolt a Vöröskereszttel. A történet vége az lett, hogy nem önkéntes lettem, hanem a beszélgetés után felvettek véradásszervezőnek. Azért tetszett meg ez a feladat, mert mindig is szerettem emberekkel foglalkozni, az előző munkahelyemen is folyamatos volt a pörgés. Ugyan véradóként tudtam, hogy a véradás miről szól, arról fogalmam sem volt, hogy az a körüli munka mennyire sokat ad. Mert bár elfáradunk abban, hogy sok emberrel kell rövid idő alatt kapcsolatot teremtenünk, de a végeredmény mindenért kárpótol. Rengeteg pozitív hatás ér itt bennünket nap mint nap. Fantasztikus munka ez, ezt így látom három év után is. Mivel véradó vagyok, át tudom érezni a véradói oldalt is. Tisztában vagyok például azzal, mennyire rossz érzés, amikor valaki eljön vért adni, de alacsony hemoglobinszint vagy magas vérnyomás miatt eltanácsolják. Emlékszem, egyszer-kétszer engem is kiszűrtek, mert például elfelejtettem, hogy az előtte való héten fogászaton jártam. A véradás nagyon erős lelki kötődéssel jár, ha nem tudunk vért adni, hiányérzetünk van. Kell az ezzel járó élmény mindenkinek, aki a véradást megtapasztalja. És ezt nem csak én mondom, hanem ezt érzem a visszajelzésekből is.”
Telegdy András
„Most vagyok 65 éves, és 18 éves korom óta adok rendszeresen vért. Egyszerűen úgy éreztem: ha egészséges a szervezetem, akkor az a helyes, hogy így cselekszem. Jövök azóta is mindig, amikor csak tudok, csak mostanában volt néhány kihagyásom. Illetve néhányszor azért nem adhattam vért, mert az előtte való orvosi vizsgálaton túl alacsony volt a hemoglobinszintem. Ilyenkor kicsit jobban figyeltem a táplálkozásomra – ettem például céklát –, és amikor tudtam, újra jelentkeztem. Általában igyekszem évente háromszor-négyszer vért adni, akár irányított véradásokba is bekapcsolódva, függetlenül attól, hogy kinek van rá szüksége. Az is megesett már, hogy felhívtak, és megkérdezték: be tudnék-e menni vért adni, mert ha igen, az nagy segítség lenne. A véradóállomáson soha nem volt semmilyen problémám, egyedül a legelső alkalommal, 18 éves koromban. Akkor a véradás után igencsak megszédültem – szerintem nem ettem és ittam előtte eleget –, ezért az asszisztensek lefektettek egy ágyra, nehogy elájuljak. Tíz perc múlva már teljesen jól voltam, kutya bajom sem volt. Ugyan most itt adtam vért, de amúgy Vácon élek, ahol van állandó véradóállomás. Ott esetenként egy-egy csoportos véradás szervezésébe is besegítettem, főként az ünnepek idején és nyáron, amikor kevesebb a jelentkező. Azt gondolom, hogy felelősek vagyunk egymásért. Jelentkeztem csontvelődonornak is, de eddig még soha nem hívtak be – vélhetően még nem volt szükség pont olyan karakterű csontvelőre, ami nekem van. Másrészt úgy tudom, ott szigorúbb egyezőségre van szükség, mint a véradásnál. Mindenesetre ha hívnak, akkor oda is szívesen elmegyek.”
Vetró Viktor
„A családunkban anyukám régóta rendszeres véradó, és én is készültem rá már a kamaszkorom óta. Azt éreztem, amint betöltöm a 18. életévemet, el kell mennem vért adni. Aznap ez nem sikerült, de pár hónappal később, a Volt Fesztivál kitelepülésén már igen. Azóta mindig eljárok, ha az időm és a lehetőségeim engedik. Most adok vért tizenegyedszer, és soha nem volt semmilyen problémám. Még fáradt sem voltam utána soha, de azért hazaérve igyekszem pihenni. Ugyan a véradáshoz lehet időpontot foglalni, én általában nem kérek, jellemzően csak eljövök, és várok egy kicsit, amíg sorra kerülök. Ha van valamilyen kitelepülés, és tudom, hogy eltelt az előző véradásom óta annyi idő, hogy újra jelentkezhetek – ez 56 nap –, akkor adok vért ötletszerűen is. Persze figyelve arra, hogy igyak előtte elég vizet. Akárhol is legyenek, a véradásokra mindig mosolyogva érkezek, és mosolyogva távozok, az egészségügyi szakemberekkel jókat beszélgetek. Ők mindig meglepődnek azon, hogy van tetoválásom, de a tű beszúrásakor ennek ellenére elfordulok. Nem tudom, miért, ez talán csak megszokás. A véradások után alig várom, hogy megkapjam az sms-t a vér felhasználásról. Egyszer az is felmerült, hogy elmegyek irányított véradásra – egy ismerősömnek volt műtétje –, de végül nem volt rá szükség. Ilyen véradáson a nagyapám már járt, neki ráadásul ritka vértípusa van. Szoktunk az adományozásnak ennek a formájáról a családban is beszélgetni, fontosnak tartjuk mindannyian. Egyszerűen jó érzés, hogy itt vagyunk egy rövid ideig, és azzal segítünk három embernek.”
Vargáné Várday Judit
„18 éves koromban, fiatal óvónőként adtam először vért a Nógrád megyei Dejtáron, amikor elkezdtem a község óvodájában dolgozni. A településen a főnököm volt a vöröskeresztes véradásszervező, neki köszönhetően lehetett az iskolaépületben berendezett helyszínen minden évben vért adni. Az óvodából négyen-öten megtettük ezt minden évben, kaptunk virslit, jó buli volt. Ez a szokás azóta is megmaradt. Mert ha segíthetek, akkor miért ne segítsek? Voltam már véradó legalább negyvenszer, most pedig a szokásosnál is boldogabb vagyok. Az érkezésemkor még felemás volt a hangulatom, mert azt hittem, hogy az életkorom miatt ez lesz az utolsó alkalmam, kaptam emléklapot is. Viszont nem sokkal később megtudtam, hogy jöhetek még 65 éves korom után is, mert ha a vizsgáló orvos úgy ítéli meg, hogy az rizikómentes, akkor később is adhatok vért. Végtelenül boldog voltam, amikor ezt elmondták nekem. Mert bevallom, én nem a 66 éves kortól félek, hanem attól, hogy többet nem adhatok vért. A véradásban az is fantasztikus, hogy nemcsak másoknak segítség, hanem bennünket is felfrissít. Nekem például gyakran mondják, hogy semmit nem öregszem, letagadhatnék legalább 15 évet. Mindig bókoltak a régi ovisaim is – akik között már nagymamák is vannak –, én pedig mindig azt mondtam nekik: menjetek vért adni, mert akkor a ti véretek is frissül, ti is fiatalok maradtok. A gyerekek már annak idején is tudták, hogy mi rendszeresen vért adunk, és elmagyaráztuk nekik azt is, hogy ezzel másoknak segítünk. Ráadásul úgy, hogy az nekünk semmibe nem kerül.”
Ez is érdekelhet
Mihez kellhet vér?
- Szükség lehet rá műtétek során és szüléseknél, közúti baleseteknél.
- Olyan betegségeknél, amelyeknél az érintetteknek rendszeres transzfúziót kell kapniuk. Ilyenek például egyes daganatos kórképek, amelyeknél terápiásan adnak vérkészítményeket.
Ki lehet véradó?
- Aki elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 65. életévét (fölötte az orvos a helyszíni vizsgálaton mérlegelheti a véradás lehetőségét).
- Feltétele az adományozásnak a megfelelő hemoglobinszint, amelyet a vizsgáló orvos mindig ellenőriz a véradás előtt.
- Előírás az is, hogy az adományozó testsúlya több legyen 50 kilogrammnál (náluk biztosan nem okoz gondot a 450 milliliternyi levett vér).
- Kezeletlen magas vérnyomásnál nem lehet vért adni, de a jól kezelt, értékhatár alatt tartott magasvérnyomás-betegség nem kizáró ok. A vérvétel előtt a vizsgáló orvos a túl alacsony vérnyomást is kiszűri, aminél átmenetileg nem lehet vért adni.
- Inzulinnal kezelt cukorbetegek nem adhatnak vért, de a cukorbetegség többi formája nem kizáró ok.
- Ha nincsenek aktuális tünetek, akkor adhatnak vért asztmások és allergiások is. Azok viszont nem lehetnek véradók, akiknek valamilyen rosszindulatú betegségük van, és nem ajánlott ez a már gyógyult daganatos betegeknek sem.
- Mivel tetoválásnál az esetleges fertőzések ellenanyagai a vérben még jó ideig nem mutathatók ki, ilyen esetekben a véradással várni kell 6 hónapot.
- Nagyobb fogászati beavatkozások – például foghúzás vagy szájsebészeti műtét – után el kell telnie a véradásig legalább két hétnek. Ilyen határ más beavatkozások után is lehet, az endoszkópos vizsgálatokat követően például várni kell fél évet.
- Felső légúti betegségek után az jelentkezhet véradónak, aki már teljesen egészségesnek érzi magát, és az esetlegesen szedett gyógyszer is kiürült a szervezetéből. Akinek antibiotikumra is szüksége volt, annak érdemes legalább 30 napot várnia a véradással. Egyéb esetben elég, ha valaki már nem tüsszög, és nincsen semmilyen náthás tünete.
Borítókép: Fülöp Máté
Fáradtan ébredsz? Töltsd ki alvászavar tesztünket!
Legjobban: