Bár a megbetegedés minden korban és minden nemben előfordul, az adott korcsoportokban jellegzetes eltérések vannak. A klinikai kép, a panaszok és következmények alapján, a kezelési stratégia szempontjából fontos csoportosítani a kórképeket.
A családorvosi praxisban legnagyobb jelentőséggel bíró alsó húgyúti fertőzések közül a szexuálisan aktív nők körében igen gyakran előforduló heveny húgyúti gyulladással szeretnék foglalkozni, mely nem homogén csoport, és az akut nem bakteriális fertőzésekre vezethető vissza. Általában leggyakoribb fiatal nőknél, és jellemző, hogy a betegnek nincsenek vizeletürítési akadályra utaló panaszai, és kizárható a beidegződési zavar. A középsugaras vizeletből nem, vagy csak kevés számú baktérium tenyészthető ki. Az esetek többségében felfelé terjedő fertőzésről van szó, mely a rövid húgycső, a hüvely, és a végbélnyílás közelsége miatt nőknél gyakrabban fordul elő. Éppen ezért a higiénés viszonyoknak, a szexuális aktusoknál történő védekezés különböző formáinak, a mechanikai irritációnak különös jelentősége van.
A klinikai tüneteket valószínűleg a húgycső (urethra) bármilyen okból kiváltott irritációja okozza. A klinikai kép jellegzetes: gyakori fájdalmas, sürgető vizelési ingerek, kis vizeletporciók, vizeléskor fellépő csípő fájdalom, mely vizeléskor égő jellegűvé válik, valamint az alhasi fájdalom. Az urethritises panaszokkal járó alsó húgyúti infekciók esetében gondolni kell a felső húgyúti fertőzés jelenlétére is. Mivel az akut vesemedence-gyulladások nagy része is a nem komplikált húgyúti infekciók csoportjába tartozik, ezek kezelési elve kezdetben megegyezik az azonos csoportba sorolt alsó húgyúti infekciók kezelési elvével. A heveny húgyúti gyulladás eredményes kezelésében, mely sokszor teammunkát igényel - a gyors hatékonyság és a visszaesés megelőzése érdekében - a klinikai gyakorlatban előtérbe kerülnek az izomtónust csökkentő, görcsoldó hatású, diuretikus, vizelethajtó hatást kifejtő szerek is.
A vesekehelyben, a veseállományban elhelyezkedő kis kő, vagy a vesemedencét teljesen kitöltő kő hosszabb időn keresztül is tünetmentes lehet. A vese- és az ureter-, valamint urethrakövek típusos tünetei közé tartozik a kő mozgásakor váratlanul fellépő heves fájdalom, vizelési inger, vérvizelés, hányás, haspuffadás. Általában az urethra, a húgycső zsákszerű tágulataiban képződhet kő, és igen gyakori, hogy a húgyhólyagból a vizelés alatt sodródik a kő a húgycsőbe, és a külső húgycsőnyílás előtt megakadva okoz panaszokat. Amikor a kő a húgycsőbe kerül, a vizeletsugár elakad, és a beteg erőlködve is csak néhány csepp vizeletet tud üríteni. A kő a húgycső nyálkahártyáját felsértve metsző-égő, a makkba sugárzó fájdalmat okoz. Ha kisebb kő mellett van vizeletelfolyás és a beteg csak későn fordul orvoshoz, akkor a fertőzés miatt húgycső melletti tályog is kialakulhat. Az urethrában elhelyezkedő kisebb méretű kövek, valamint vesehomok spontán távozásának elősegítésében is fontosak az izomlazító-, a gyulladáscsökkentő, valamint a diuretikus hatású szerek, melyek a fájdalmas görcsöket enyhítve csökkentik a sérült húgycső gyulladáskészségét, ily módon elősegítve a normális napi folyadékmennyiség (min. 2 liter) elfogyasztása után a homok és a kő távozását. IX. évf. /4. szám