Szűrésen jártam, el kellett távolítani az egyik anyajegyemet

Évek óta rendszeresen megvizsgáltatom az anyajegyeimet egy bőrgyógyásszal, idén először javasolták ugyanakkor az egyik eltávolítását. A saját példám is jól mutatja, hogy egy látszólag teljesen ártalmatlan anyajegy is kockázatos lehet.

Számtalan cikket publikált már a HáziPatika.com szerkesztősége is a Movember mozgalom kapcsán. Ennek lényege, hogy a férfiak minden év utolsó előtti hónapjában bajuszt növesztenek, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az őket érintő betegségek súlyosságára, illetve biztassák a sorstársakat, hogy vegyenek részt szűrővizsgálatokon. Számos statisztika arra utal ugyanis, hogy a férfiak jóval kevésbé egészségtudatosak a nőknél, és ritkábban fordulnak orvoshoz még akkor is, ha már észlelhető tünetek jelentkeztek náluk. Mivel testszerte viszonylag sok anyajegy tarkítja a bőrömet, ezeket időnként megvizsgáltatom, idén késő ősszel is felkerestem a MelanomaMobil csapatát. Kiemelten a figyelmükbe ajánlottam a jobb oldalamon lévő egyik foltot, amely a többitől eltérő színű, és emlékeim szerint mintha nőtt is volna valamennyit. Kiderült: jól tettem, hogy elmentem, habár végül egy olyan anyajegyem minősült problémásnak, amelyről laikus szemmel nem vettem észre semmi különöset.

Különös anyajegyet fedeztem fel magamon

Az önvizsgálat fontosságára az anyajegyek kapcsán is rendszeresen felhívják a figyelmet, ez azonban önmagában sajnos nem elegendő a megelőzéshez. Az anyajegyek szerkezetében végbemenő, apró elváltozások a laikusok számára alig észrevehetőek, ezért semmiképpen sem helyettesíthetik a szűrést – hangsúlyozta a vizsgálat kapcsán Dr. Szabó Renáta bőrgyógyász.

anyajegy
Az anyajegyek mindegyikét megvizsgálták. Fotó: Fülöp Máté

A MelanomaMobilhoz jelentkező páciensek testén lévő összes anyajegyet digitálisan rögzítik egy fényképezőgép segítségével, hogy azt összehasonlíthassák a korábbi állapotokkal. Mivel én már több alkalommal is részt vettem ilyen szűrésen, így az adatbázisban szerepel, hogyan nézett ki a testemen lévő egy-egy pigmentált növedék évekkel korábban, ez pedig az orvosok munkáját is segíti, hogy kiszűrhessék a különös elváltozásokat. A melanoma kialakulására ugyanis általánosságban az alábbi jelek utalhatnak:

  • szokatlan anyajegy megjelenése: korábbi anyajegy megváltozása által, vagy szokatlan, a többitől eltérő új anyajegy észlelése (növekvő, változó anyajegy);
  • aszimmetria: az anyajegy egyik fele nem hasonlít a másikra;
  • szabálytalanság: az anyajegy formája, színe szabálytalan;
  • többféle szín: az anyajegyben fekete, barna, piros, kék, vagy fehér szín látható;
  • nagyság: az anyajegy nagyobb, mint 6mm;
  • viszketés: az anyajegy viszketése előfordulhat;
  • változás: az anyajegy, ami változik, mindig gyanús.

Ezek alapján az oldalamon felfedeztem egy anyajegyet, amely színében és formájában is eltért némileg a megszokottól. Úgy tűnt, mintha kissé nőtt is volna az elmúlt időszakban, ezen jelek összessége pedig elég volt ahhoz, hogy bőrgyógyász szakemberhez forduljak.

Az évenkénti szűrés azért is fontos Dr. Szabó Renáta bőrgyógyász szerint, mivel egy év alatt már láthatóvá válnak azok a szerkezeti eltérések, amik felhívhatják a figyelmet a veszélyre. Így az anyajegy időben eltávolítható, még azelőtt, hogy veszélyes betegség fejlődne ki belőle. A bőrgyógyászok munkáját jelentősen megkönnyíti, ha évekre visszamenőleg is ellenőrizhetik, milyen volt egy adott pigmentált növedék, mennyit nőtt, változott az elmúlt időszakban. Ezért jó, ha az adatbázisban szereplő képek visszakereshetőek, és összehasonlíthatóak a frissen készült fotókkal. A szűrés során ismét nagyfelbontású fényképek készültek a testemen lévő összes anyajegyről, amelyet apró, számozott matricákkal jelölnek meg. A bőrgyógyásznak már a vizsgálat előtt felhívtam a figyelmet az oldalamon lévő, gyanút keltő foltról, amelyet külön megjelöltek és kiemelt figyelemmel vizsgáltak meg.

Volt problémás anyajegy, de nem az, amire én gondoltam

Nagyjából egy héttel a vizsgálatot követően meg is érkezett az eredmény, amelyben felhívták a figyelmet egy potenciálisan veszélyes anyajegyre. Meglepő módon azonban nem az általam gyanúsnak vélt pigmentfolt vált gyanússá, a leleten leírtak szerint az semmilyen aggodalomra okot adó változáson nem esett át a közelmúltban. Nem úgy a mellkasomon lévő, „növekvő és szabálytalanságot mutató” anyajegy, amelynek megelőző eltávolítását javasolták. Nem kell komoly műtétre gondolni, a kimetszést a szűrés helyszínén el is tudtak végezni. Szerencsére sokat nem is kellett várnom, bő másfél héttel a lelet kiadását követően már kaptam is rá időpontot.

Az anyajegy eltávolítása nagyjából fél órát vett igénybe, és az érzéstelenítő injekcióknak köszönhetően semmilyen kellemetlenséggel nem járt. Nemhogy fájdalmat nem tapasztaltam az érintett területen, de azt sem éreztem, mikor érintett, vagy vágott meg a területen a műtétet végző doktornő. A beavatkozást követően két hétig tartózkodnom kellett a nehéz dolgok emelésétől – nehogy az összevarrt seb felszakadjon – illetve a mosakodás is némileg komolyabb figyelmet igényelt. A varratszedést követően azonban minden visszatért a régi kerékvágásba, az egyetlen plusz feladatom a sebgyógyulást segítő krémek alkalmazása lett az érintett területen. Eddigre pedig már az eeszt-s adatlapomra is felkerült a lelet, benne a megnyugtató eredménnyel: a szövettan negatív lett, az eltávolított kinövés veszélytelen volt. Az egy év múlva esedékes kontrollvizsgálatig így nincs több teendőm – legalábbis ami az anyajegyeimet illeti.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +6 °C
Minimum: -2 °C

A felhős tájakon is fokozatosan csökken a felhőzet, és többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Az északnyugati, északi szelet többfelé kísérik élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések, majd a nap második felében mindenhol mérséklődik a légmozgás. Kora délutánra 4 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő este -4, +2 fokot mérhetünk. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra