Mi befolyásolja az inzulin hatását?
A cukorbetegeknek természetesen foglalkozniuk kell az inzulinhatást befolyásoló tényezőkkel is, amelyek eredményezhetik az inzulinhatás gyorsaságának és mértékének fokozódását és csökkenését is. E módosító hatásokat betegfüggő (befolyásolható) és a betegtől független (nem vagy alig befolyásolható) tényezőkre osztva említik. Betegfüggő tényező az inzulinadagolás módja és helye, a fizikai aktivitás intenzitása és tartama, az elfogyasztott szénhidrát mennyisége, fajtája és elosztása. A betegtől független tényezők: az időjárási frontok, az inzulinérzékenység napszakos változása, illetve a nőknél a menstruációs ciklus inzulinérzékenységet befolyásoló szerepe.
A leggyorsabb az inzulinhatás gyorshatású inzulin vénás bejuttatásával , erre azonban csak kórházi körülmények között kerül(het) sor. Ennél lassabb, de a bőr alá adottnál gyorsabb az inzulin hatáskezdete akkor, ha az izomba adják be. Izomba csak kivételesen, speciális mérlegelési szempontok alapján, kizárólag a kezelőorvossal történt előzetes egyeztetés szerint szabad inzulint adni, és ez minden esetben csak gyorshatású inzulin adagolását jelentheti! Közepes vagy hosszú hatástartamú inzulinok ilyen beadása súlyos és elhúzódó vércukoresést eredményezhet! A bőr alá juttatáskor azonos hatástartamú inzulinok esetében is, a beadás helyétől függően különböző hatásgyorsasággal kell számolni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az időjárási frontokra érzékenyeken megfigyelték az inzulinérzékenység fokozódását meleg-, és csökkenését hidegfront esetén. E hatásokra különösen érzékenyeknek tanácsolható az orvosmeteorológiai előrejelzések követése, és a kezelés esetleges korrekciója már előre. Az inzulinérzékenység fokozódása a dózis csökkentését, csökkenése annak növelését igényelheti. Az inzulinérzékenység mindenkiben egyénileg, napszakosan változik. A kora reggeli órákban csökken, ezt követően fokozódik, majd maximumát a déli és a kora délutáni órákban éri el. Késő délután ismét csökken, majd a lefekvés idejére fokozódik, és újabb maximumát a kora hajnali időszakban, 0 és 3 óra között éri el. A kora reggeli, 5 és 6 óra között kezdődő inzulinérzékenység-csökkenés egyes cukorbetegekben különösen kifejezett lehet, ott ezt külön kifejezéssel, hajnali jelenségként értékelik. Ha valakinél a hajnali jelenség (dawn phenomenon) jelentkezik, ennek elhárítása, illetve ellensúlyozása a kezelés speciális szempontját képezi. A késő délutáni vércukor-emelkedést alkonyi jelenségnek nevezzük (dusk phenomenon), amelyet a kezelési rendszer megtervezésekor szintén figyelembe kell venni.
A nők döntő többségében a menstruációs ciklus ugyancsak befolyásolhatja az inzulinérzékenység alakulását. Általában a ciklus félideje táján a legalacsonyabb az inzulinszükséglet, ezt követően a menstruációt megelőző ideig fokozatosan emelkedik. A vérzés megjelenését követően ismét csökken. Fogamzásgátlót szedőkön ez a ciklikus szabályszerűség kevéssé figyelhető meg, az esetek egy részében megmarad, máskor azonban megváltozik.
Mitől függ, hogy kinél melyik inzulinkészítményt választják?
A diabétesz kezelése mindig személyre szabott. Általánosságban azonban igaz, hogy az inzulinkezelés rendszerét a betegség típusa, az anyagcserehelyzet minősége, továbbá a beteg életkora, életritmusa és esetleges társbetegségei határozzák meg. I-es típusú cukorbetegségben kevés kivételtől eltekintve intenzív konvencionális inzulinkezelés (elfogadott nemzetközi rövidítés szerint ICT) vagy inzulinpumpa (nemzetközi rövidítése a continuous subcutan insulin infusion szavakból képzett betűszóval: CSII) alkalmazása javasolt. Az ICT normoglikémia megvalósítását szolgáló kezelési rendszer, ami napi három vagy több inzulininjekció adását, rendszeres vércukor-önellenőrzést, valamint az inzulinadagolásnak a beteg életritmusához és aktuális anyagcserehelyzetéhez igazodó alkalmazását jelenti. A leggyakoribb formája az ún. bázis-bólus elvű kezelés, máskor napi 5-7 gyorshatású inzulin beadásával történik. A bázis-bólus kezelési elv olyan inzulinadagolási rendszer, amelyben az étkezések előtt bejuttatott gyorshatású inzulin biztosítja az étkezéssel kapcsolatos inzulinszükségletet, míg az elhúzódó hatású inzulin fedezi az étkezések közötti, ún. bazális vagy nyugalmi inzulinigényt.
A "klasszikus" intenzív kezelési rendszerek kristályos inzulint alkalmaznak gyorshatású inzulinként, míg a nyugalmi inzulinszükséglet fedezésére közepes, azaz intermedier hatástartamú, NPH (Neutrális Protamin Hagedorn) készítményt alkalmaznak. Ha humán kristályos és közepes hatástartamú inzulinokat alkalmazó ICT a kívánt anyagcsere-állapotot nem biztosítja, analóg gyors, illetve analóg bázisinzulin bevezetésére kerülhet sor. II-es típusú cukorbetegség esetén előfordulhat, hogy csak a bazális vagy csak az étkezési inzulinszükséglet pótlása szükséges, s napszakos inzulinadás csak a betegség későbbi szakaszában válik indokolttá. Mind a bazális, mind az étkezési inzulinadás általában vércukorcsökkentő tabletták mellé, az addig alkalmazott kezelés önmagában nem kielégítő hatása miatt, annak kiegészítéseként kerül bevezetésre. A napszakos inzulinadás e kórformában is történhet ICT formájában, nem ritkán azonban naponta kétszeri, egyedi keverésű gyors és közepes hatástartamú inzulin, vagy e kombinációt tartalmazó előkevert gyári készítmény adagolása is megfelelő anyagcserehelyzetet biztosít. Gyorshatású komponens adagolása nem szükségszerű, azt az anyagcsere állapota, a vércukor-emelkedés természete szabja meg. A hagyományos előkevert inzulinok helyett indokolt esetben analóg premix készítmény is alkalmazható, napi kétszeri vagy háromszori injekció formájában. Ennek bevezetése pontosan meghatározott szakmai szempontok alapján, szakorvosi döntést követően lehetséges.
Ez is érdekelhet
