Képzeljenek el egy olyan egészségügyi rendszert, ahol a biztosító csak akkor fizet a gyógyszergyárnak, ha a szer valóban hat. Ez a megközelítés az alapja annak a megegyezésnek, amelyre 2007 őszén megszületett az első példa. Az eredményeken alapuló fizetési mód több beteg számára tenné hozzáférhetővé az új, költséges daganatkezelési módokat.
Tizenegy hónap - ennyi a várható élettartama annak a vastagbélrákos betegnek, akit a 12 évvel ezelőtt kifejlesztett gyógyszerrel kezelnek, persze elsősorban akkor, ha nem ment el szűrésre, nem fordult időben orvoshoz, és betegségét előrehaladott stádiumban ismerték fel. A kezelés 500 dollárba kerül az Egyesült Államokban. Ugyanez a beteg a legmodernebb szerrel kúrálva élhet 22 hónapnyit is - ami azonban ötszázszor drágább: 250 ezer dollárt kell fizetni érte. Huszonkétezer-hétszáz dollár (bő négymillió forint) minden egyes plusz hónapért, igaz, ebben már a kevesebb mellékhatás esélye - és a hatástalanság kockázata - is benne foglaltatik.
A rákgyógyszerek sokáig durván pusztítottak - tették a dolgukat, de a daganatos sejteken kívül sok egészségeset is károsítottak, ezért mellékhatásuk is bőven akadt. Az újabbak már sokkal pontosabb, finomabb eszközök. Célzott terápiák. Kifejlesztésükhöz millió kémiai részletet kell feltárni, rengeteg kémiai anyagot tesztelni, amelyek némelyikéről sok drága kísérleti fázis után derül ki, hogy mégsem alkalmazható. A rákbetegként is hosszan és mellékhatásoktól nem gyötörten élhető élet reménye a költségekben is megnyilvánul.
2007 nyarán Nils Wilking és Bengt Jönsson , a svéd Karolinska Egyetem orvos-közgazdászai elemzést közöltek egy onkológiai szakfolyóiratban (Annals of Oncology, 2007;18 (S3):1-75) arról, hogy ki jut hozzá az új rákgyógyszerekhez a világ legnagyobb gyógyszerpiacát jelentő 25 országában. "Olyan helyzet alakulhat ki, amikor a gyógyszereket már csak a vagyonos emberek számára fejlesztik ki" - állítja Wilking. Svédországban a magas árak azt jelentik, hogy öt rákos beteg közül maximum egy kapja meg a rendelkezésre álló modern gyógyszert. Nagy-Britanniában, Új-Zélandon és Ausztráliában az emlőrák korai stádiumának bizonyos fajtájában szenvedő betegeknek nemrég még 70 ezer dollárt kellett fizetniük egyéves kezelésért. Csak a betegek felháborodása tudta kikényszeríteni, hogy az egészségbiztosító fizesse a modern gyógyszert. Az új-zélandi kormány még ez után is csak kilencheti kezelést támogat, s ha az orvos egyéves kezelést ír elő, a betegeknek kell állni a többi költséget.
Egy 2006-os felmérés szerint az Egyesült Államokban nyolc rákbeteg közül egy nem tudja fizetni a kezelése költségei miatt felvett kölcsönt, és kapcsolatba kerül pénzbehajtó cégekkel, még ha rendelkezik is valamiféle egészségbiztosítással. Aggodalomra ad okot, hogy az állami egészségbiztosítók egyre nehezebben finanszírozhatóbbnak tartják a drága szereket, amelyeket a betegek széles köre igényel.
De vajon igaz-e a hosszabb élet, netán a gyógyulás, és főleg a kevesebb mellékhatás? Nem marad mindez csupán ígéret a hihetetlen összegű kezelések ellenére? Hihetünk például Leonard Saltz , a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ professzora szavainak, aki szerint "ezek a gyógyszerek el fogják törölni az egyik legrettenetesebb szót, a kemoterápiát"? Óriási előrelépés lenne. Ám a gyógyszerek nem mindenkinél felelnek meg a várakozásnak. Akkor pedig pusztán az ígéretekért fizetünk.
Az ősz folyamán öltött végleges formát egy gyógyszervállalat és a brit egészségbiztosító között az a megállapodás, amely remélhetőleg megoldást hozhat arra a válságra, amellyel a nyugat-európai egészségügyi rendszerek szembesülnek az új rákellenes szerek árának rohamos emelkedése miatt. A vérrák egyik fajtájának kezelésére szolgáló gyógyszer három betegből egynél nem hat. Akinél viszont igen, annál átlagosan egy évvel meghosszabbítja az életet. Az év elején maga a gyártó javasolta, hogy tárgyaljanak a hatásosság alapján történő térítésről. Hónapokig tartó viták után októberben megszületett a megegyezés: ha az olcsóbb, régi gyógyszer nem válik be, az új viszont igen - vérteszt bizonyítja, hogy a gyógyszer hatásos -, a brit állami biztosító több mint 24 000 fontot fizet a gyárnak.
Az ilyen megegyezések nem lesznek gyakoriak, nem utolsósorban azért, mert gyakran lehetetlen felmérni, melyik beteg esetében hat majd a gyógyszer. Az új megállapodás azonban fontos állomás, mondja Alan Garber , a kaliforniai Stanford Egyetem professzora. "Ha a piac a változás egyértelmű jelét mutatja, a gyógyszergyártók alkalmazkodni fognak" - állítja. A folyamat azonban szerinte is hosszú időbe telik majd.
A piac változását igazolta Wilking és Jönsson elemzése is, amelyből kiderül, hogy egyre gyakrabban vizsgálják az egészségügyi hivatalok a gyógyszerek költséghatékonyságát, vagyis azt, hogy a beteg az adott költségek mellett milyen minőségben élheti a gyógyulásáig vagy haláláig tartó időt.
A Melbourne-i Monash Egyetem onkológusa, dr. Ian Haines a New Scientist című tudományos hetilap egyik decemberi számában olvasható nyilatkozata szerint a gyógyszergyártók a legkisebb hatékony dózis helyett hajlamosak azt a legnagyobb adagot javasolni kezeléshez, amelyet a betegek szervezete még tolerálni képes. Szavait alátámasztja az a finn orvosok által írt tudományos levél, amelyet a tekintélyes szakfolyóirat, a Journal of Clinical Oncology közölt nemrég. Ők úgy találták, hogy az egyik emlőrák elleni gyógyszer, amelyet a gyártója egyéves kúraként javasol, kilenc héten át alkalmazva ugyanolyan hatékony, és így a mellékhatásként kialakuló szívpanaszok száma is csökken.
"A világ megváltozik az új gyógyszerekkel, de senki nem tudja, milyen sokáig és milyen adagban szedjük őket" - mondja Kate Law , a brit Onkológiai Intézet klinikai vizsgálatainak vezetője. Egyértelmű, hogy csökkenthetjük a költségeket, ha pontosan megállapítjuk a szükséges gyógyszeradagot. A gyártók profitja így csökken, ezért ők maguk nem igazán akarnak ilyen vizsgálatokat végezni, hacsak nem ez a feltétele annak, hogy a gyógyszert engedélyezzék. "A kormányoknak, egészségügyi szolgáltatóknak és szakembereknek nem kellene elégedetten hátradőlniük, ha egy új gyógyszer végre megkapja a forgalomba hozatali engedélyt" - mondja Wilking. A piacra dobás után kellene megtörténniük azoknak a vizsgálatoknak, amelyek választ adnak a gyógyszergyártók érdekeit kevésbé szolgáló kérdésekre. Ma már akadnak ilyenek: 2007 októberében a brit kormány támogatásával elindult Coventry-ben, a Warwick Egyetemen egy vizsgálat annak kiderítésére, vajon kevésbé hatékony-e hat hónapon, mint egy éven át alkalmazva az egyik emlőrákgyógyszer.
Az ilyen felmérések csökkenthetik az új rákellenes szerek árát, de addig nehéz döntések előtt állnak az egészségbiztosítók, az orvosok és a betegek. Tizenegy hónap ötszázért, vagy 22 kétszázötvenezerért? Mivel bolygónk lakossága öregszik, dohányzik, hízik, alig mozog, legyint a panaszaira, rákszűrésre pedig általában nem jár, a becslések szerint 2020-ban 2000-hez képest 150 millióval többen leszünk kénytelenek efféle döntést hozni.
Legjobban: