Nem minden rákbeteg kap adókedvezményt

Az idei évtől bővítették azon betegségek és fogyatékosságok listáját, amelyek adókedvezményre jogosítják az érintetteket. Mindez azonban egy furcsa helyzetet is teremtett.

Milyen esetekben kaphatnak adókedvezményt a cukorbetegek? Részletek itt.

Az szja-ról szóló törvény személyi adókedvezményként említi a súlyosan fogyatékos magánszemélyek számára elérhető, az összevont adóalap adóját csökkent kedvezményt. A kedvezmény összege az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékával egyenlő, amely 2019-ben 7450 forintnak felel meg. Egy évben ez közel 90 ezer forintot jelent az érintettek számára. A súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségeket külön kormányrendelet sorolja fel. E listára került fel idén január elsejétől az emlő-, a méhnyak-, a petefészek-, a prosztata- és a hererák, valamint az endometriózis .

A bővítés ellenére sem minden rákbeteg részesülhet adókedvezményben
A bővítés ellenére sem minden rákbeteg részesülhet adókedvezményben

Miközben tehát több daganatos beteg is részesülhet ezentúl az adókedvezményben, egyéb, ugyancsak számos embert érintő tumoros kórképek esetén már nem él ez a lehetőség. "Örülünk az adókedvezmény kiterjesztésének, viszont nem értjük, mi alapján döntötték el, hogy egy prosztatarákos vagy emlőrákos betegnek jár adókedvezmény, de a vastagbélrákos vagy tüdőrákos betegnek nem, csak ha már agyi vagy csontáttétei vannak, esetleg sztómával él" - fogalmazott Kalotay Gábor, a daganatos betegeket összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a Népszavának . Kitért rá, egy rosszindulatú daganatos betegség diagnózisa minden családot megterhel fizikailag, érzelmileg és anyagilag egyaránt, elfogadhatatlan tehát, hogy különbséget tegyenek rákbeteg és rákbeteg között.

A lap megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma kifejtette, hogy "a melléklet bővítése a fenti hat egészséget, reproduktivitást súlyosan érintő kórképpel illeszkedik a Kormány Családok Éve koncepciójához". A szaktárca hozzátette azonban, hogy az adókedvezményre jogosító kormányrendelet átfogó felülvizsgálatára még az idén sor kerülhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra