Kezelhető rákbetegekre van szükség

Magyarországon 2016-ban 345 rákkutatási klinikai vizsgálatot engedélyeztek a Rákgyógyítás Magazin közlése szerint.

A gyógyszergyártók kutatási törekvései világszerte sokat javítottak az utóbbi két évtizedben a rákbetegek életkilátásain, ám szükség van gyártóktól független kutatásokra is, hogy azokon a területeken is legyen előrelépés, ahol piaci alapon nem éri meg fejleszteni - figyelmeztetett az Európai Klinikai Onkológiai Társaság (ESMO) szaklapjában megjelent tanulmány, amelyről hírt ad az újság.

rak
Nem elég, hogy új gyógyszerek válnak elérhetővé?

A betegek bevonásával zajló klinikai gyógyszervizsgálatokban a legfontosabb szempont a biztonság - éppen ezért az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a kezdeti kutatási fázisokban továbbszigorít az európai előírásokon. Nem elég, hogy új gyógyszerek válnak elérhetővé, meg kell találni a betegeket is, akik számára igazán hasznos lehet az alkalmazásuk, derült ki a magazin által közölt összefoglalókból, amelyek a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 2017-es továbbképző szimpóziumairól számolnak be. Több száz hazai szakorvos részvételével tanácskoztak a rákkutatás legújabb orvostudományi fejleményeiről, dilemmáiról Balatonfüreden és Visegrádon.

Az életük utolsó szakaszába lépett betegek gondozását felvállaló hospice szolgálatoktól segítséget kérni nem lemondást jelent a betegről, hanem esélyt arra, hogy a hátralévő időt a lehető legjobb fizikai és lelki állapotban tölthesse, hangsúlyozta Szy Ágnes, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház hospice osztályának pszichológusa a lapnak adott interjújában. A szakember szerint a fájdalomcsillapításon, a gondos ápoláson túl lelki támaszt és élményeket is kell adni a végstádiumba kerülő betegeknek függetlenül attól, hogy mennyi idejük van még az életből.

Forrás: Rákgyógyítás.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra