"A magyar embernek minden étkezés ünnep"

Tóth Verával, az Egészséghősök díj jelöltjével beszélgettünk, akinek nem csupán étkezési szokásait kellett megváltoztatnia, hanem egész életszemléletét.

HáziPatika.com: Mit szólt, amikor megtudta, hogy jelölték a HáziPatika.com Egészséghősök díjára?

A HáziPatika.com Egészséghősök kampánya keretében október 31-ig adhatja le szavazatait a közönség a hat kategória jelöltjeire. További részletek itt.

Tóth Vera: Nagyon jól esett a jelölés - ez egy visszacsatolás arra vonatkozólag, hogy valamit mégis csak jól csinálok. Persze, nem önmagában a díjak vagy jelölések a fontosak, hanem hogy példát tudjak mutatni, esetleg segíteni tudjak másoknak.

HáziPatika.com: Két éve esett át egy gyomor bypass műtéten, azóta pedig teljes életmódváltáson ment keresztül. Mennyire változtak meg a mindennapjai? Mire figyel jobban oda?

T.V.: Már a műtéthez is nagy elhatározás kellett, de utána gyökeresen megváltozott az életem. Amellett, hogy nagyon sok súlyt vesztettem, teljesen át kellett alakítani az étkezési szokásaimat. A magyar embernek minden étkezés egy ünnep. Mindenből mindig többet raktározunk el, erre tanítottak anyáink, nagyanyáink, és ebből jön az a rossz szokás is, hogy habzsolunk, többet eszünk, mint amennyire valóban szükségünk lenne. Bevallom, régen én is sokszor beleestem ebbe a hibába. Ezt azonban már a műtét előtt is megpróbáltam tudatosan leépíteni magamban, de a műtét sokat segített abban, hogy ezt teljesen meg tudjam változtatni. Azzal pedig, hogy megváltoztattam az étkezési szokásaimat, az életminőségem is javult.

Tóth Vera, Egészséghősök, gyomorszűkítő műtét, fogyás, életmódváltás
"A műtét önmagában nem megoldás"

HáziPatika.com: A műtéttel kapcsolatban támadások is érték.

T.V.: Van, akiknek soha életében nem volt semmilyen súlyproblémája, és könnyen pálcát tör a felett, aki ezt a műtéti eljárást választja. Szerintem azonban mindenkinek szíve joga eldönteni, hogyan szeretne lefogyni. Senki nem tudja, milyen érzés 140 kilósan bemenni egy edzőterembe, vagy hogy mennyire tönkreteszi például az ízületeket, ha valaki ekkora súllyal kezd el mozogni. Ha 140 kilósan befekszel egy ilyen műtétre, utána 80 kilósan már sokkal könnyebben el tudsz kezdeni mozogni és ledolgozni a többi felesleget.

HáziPatika.com: Már 50 kilót leadott. Ez a súlyvesztés nemcsak a megjelenés miatt fontos, hanem az egészség szempontjából is nagy lépés. Tapasztalt bármi egészségügyi változást?

T.V.: Nagyon sok betegséget, problémát elhagytam. Legyen szó akár a kezdődő érrendszeri gondjaimról, mint a magas vérnyomás , vagy a kezdődő cukorbetegségről . De mindebben az életmódváltásnak volt óriási szerepe. A műtét önmagában nem megoldás, az csak egy mankó, amely segíthet. De rajtunk múlik, hogy utána mit hozunk ki belőle. Nem a műtéttől kell várni a csodát, a valódi sikerhez sportolni kell, egészségesen kell élni, teljesen meg kell változni.

HáziPatika.com: Az ön rohanó és nem mindig kiszámítható életében mennyire nehéz hosszú távon fenntartani egy életmódváltást?

T.V.: Meg kellett fordítani a dolgot, az életmódváltáshoz kell igazítani minden mást. Fontos, hogy igenis rendszert vigyünk az életünkbe, és én is erre törekszem. Bármilyen programom legyen is egy nap, úgy szervezek mindent, hogy például miután felkelek, fél óra múlva legyen időm reggelizni. Próbálok valamilyen szabályszerűséget vinni a mindennapokba, és azt kell mondanom, hogy még az én életvitelemmel is egészen egészséges életet lehet kialakítani.

HáziPatika.com: Milyen visszajelzéseket kap a rajongóitól?

T.V.: 99 százalékban csak pozitív visszajelzések jönnek. Sőt vannak, akik azért keresnek meg, hogy elmondják, miattam vágtak bele az életmódváltásba . Ezek a visszacsatolások azok, amik miatt megéri kicsit jobban kitárulkozni, hiszen látom, hogy valóban rengeteg embernek tudok segíteni vele. Azzal, hogy népszerű vagyok, nemcsak a saját javaimat akarom gyarapítani, hanem igenis szeretnék segíteni másoknak, példát mutatni. De természetesen én sem vagyok tökéletes, nem mondom, hogy nem iszom meg egy pohár bort vagy nem szívok el egy szál cigit. Fontos, hogy mértékletességet tudjunk gyakorolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra