A Mayo Klinikán, a világ egyik legtekintélyesebb egészségügyi intézményében dolgozó orvosok mintha önkritikát gyakoroltak volna számos kollégájuk nevében egy diabéteszkezelésekkel kapcsolatos tanulmányuk eredményei láttán. A kezelések ugyanis a jelenlegi orvosi gyakorlatban nem eléggé személyre szabottak, ami potenciálisan életveszélybe sodorhatja a betegeket.
A 2. típusú cukorbetegek kezelésében kulcsfontosságú a vércukorszint és a glukózzal összekapcsolódott hemoglobin szintjének meghatározása - azaz a HbA1c, vagy az A1C-nek is hívott érték - és ellenőrzése, amely a rövid- és hosszú távú komplikációk megelőzéséhez is egyaránt szükséges. A Mayo Klinika új kutatásai azt mutatják, hogy a diabétesz kezelése olykor veszélyesen eltérő lehet a szükségestől. A tanulmány, amelyet a BMJ Open Diabetes Research & Care című folyóiratban publikáltak , paradox tendenciákat mutat be a 2. típusú cukorbetegségben szenvedő betegek túl- és alulkezeléséről.
Miért olyan fontos a HbA1c szintje?
A hemoglobin a vörösvértestben található vastartalmú fehérje, amelynek fontos szerepe van az oxigén szállításában. Amikor megemelkedik a vércukorszint, több glukóz kötődik a hemoglobin molekulához. Minél magasabb a beteg vércukorszintje, annál nagyobb a glukózzal összekapcsolódott hemoglobin mennyisége. Ha valaki nem cukorbeteg, akkor a HbA1c normális tartománya körülbelül 3,5-5,5 százalék. Cukorbetegség esetén az a cél, hogy a HbA1c értéke 6,5-7,0 százalék közé essen. Ez a szint egy egyszerű vérvizsgálattal, a HbA1c-teszttel mérhető. Ha a kapott érték magasabb a normálisnál akkor a beteg vércukorszintje az adott hemoglobin molekula élettartama során magasabb volt a kelleténél. Mivel a vörösvérsejtek általában 90 napig élnek, mielőtt újak helyettesítenék őket, ez a vizsgálat megmutatja, hogy az elmúlt 3 hónapban mekkora volt az átlagos vércukorszint. Ezért tartják a HbA1c-vizsgálatot az egyik legjobb módszernek arra, hogy ellenőrizzék, megfelelően kontrollált volt-e a beteg vércukorszintje az elmúlt időszakban. (A HbA1c értékről a Magyar Diabetes Társáság honlapján további részletek találhatók.)
Az Amerikai Diabétesz Társaság adatai szerint a legtöbb embernél az HbA1c kevesebb, mint 7 százalék. Időnként a 2. típusú cukorbetegséget diétával és testmozgással lehet kezelni. Gyakran azonban gyógyszerekre vagy inzulinra is szükség van, hogy a betegek vércukorszintje egészséges legyen. Finom vonal van azonban az elégséges kezelés - amely megakadályozza a magas vércukorszint okozta szövődményeket -, és a túl sok olyan kezelés között, amely miatt a vércukorszint veszélyesen alacsony szintre eshet, azaz hipoglikémia alakul ki. Ideális esetben minden betegnek személyre szabott kezelési célja és kezelési rendje lenne - mondja Rozalina McCoy, a Mayo Klinika endokrinológusa, a tanulmány vezető szerzője.
Miért kell más kezelés ugyanarra a bajra?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az orvos szerint az idősebb vagy súlyos állapotú betegek esetében magas a hipoglikémia kockázata, ami az esetükben valószínűleg sokkal veszélyesebb, mint az enyhén emelkedett vércukorszint. Ugyanakkor az intenzív kezelés előnyeinek elérése általában évekig, sőt akár évtizedekig is eltarthat. Jelenleg igen sokakat kezelhetnek intenzíven és kockáztathatják a hipoglikémia kialakulását, pedig ebből a terápiából a betegeknek nincs valós hasznuk. Ennek az ellenkezője igaz a fiatalabb, egészségesebb cukorbetegekre. Náluk kevésbé valószínű a súlyos hipoglikémia kialakulása, és valószínűleg jelentős hosszútávú javulást érnek el az intenzív diabéteszkezeléssel. "Ezeket a betegeket agresszívabban kell kezelni, ami azt jelenti, hogy nem félhetünk, hogy inzulint vagy több gyógyszert használjunk az HbA1c-szint csökkentésére" - mondta az endokrinlógus.
McCoy és munkatársai a kutatásuk során megállapították, hogy az Egyesült Államokban a cukorbetegek gyakran túl agresszív vagy nem elég agresszív kezelést kapnak. Sőt, ami még rosszabb, hogy az intenzív kezelésben részesülő betegek szenvedik el a legtöbb károsodást. Ugyanakkor azok, akiknek előnyük származna az intenzívebb kezelésből, nem kapják meg az alapvető ellátást, amire szükségük lenne. A kezelés intenzitásának paradoxona és a betegek igényeitől való eltérése igazán feltűnő a Mayo Klinika orvosai szerint. Ezekre a megállapításokra azután jutottak, hogy átvizsgálták közel 200 ezer 2-ik típusú cukorbeteg adatait. Azaz kiterjedt gyakorlatról van szó, ami feltehetőleg nem csak az Egyesült Államokra jellemző.
"A legfontosabb, hogy az orvosoknak továbbra is be kell vonniuk betegeiket a megalapozott döntéshozatalba, mérlegelniük kell a glükózszint-csökkentő kezelések kockázatait és előnyeit az egyes betegek sajátos körülményeit figyelembe véve, továbbá gondosan mérlegelniük kell az egyes betegek komorbiditási terhelését (azaz, hogy van-e más betegségük), életkorát és céljait, valamint ápolási preferenciáit" - írják cikkükben a rochesteri kutatók.
McCoy a " terápiás tehetetlenség " felismerésének és megváltoztatásának fontosságát is hangsúlyozta, azaz annak a tudatosítását, hogy az orvosok gyakran elmulasztják a megfelelő időben megváltoztatni a cukorbetegség kezelését. Ez azért fontos, mert különböző hosszútávú vizsgálatok többek között azt mutatták ki, hogy az intenzív diabéteszterápia jelentős hatással van a kardiovaszkuláris megbetegedésekre és halálozásra. A legtöbbször a kezelés úgy néz ki, hogy amikor a beteg HbA1c-szintje túl magasra nő, végül az orvosok felírnak számára egy terápiás szert, majd várnak, amíg a HbA1c-szint ismét jelentősen megnő, mielőtt beavatkoznának egy további gyógyszer hozzáadásával. Ez egyes orvosok szerint a kudarc kezelésének stratégiája, nem pedig a siker irányába haladó stratégia, hiszen egy merészebb terápiával jobb eredményt érhettek volna el.
Ez is érdekelhet
De a beavatkozás intenzitásának csökkentésében is van tehetetlenség. Egy bizonyos ponton ugyanis a terápiák (különösen az idősebb betegeknél) valószínűleg több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak - ahogy ezt a Mayo Klinika tanulmánya is megállapította. Ilyenkor pedig mérsékelni kellene a kezelés intenzitását. Azaz a terápiás tehetetlenség csökkentése a beteg állapotának javításához is hozzájárulna.
