Az emberek miközben viselik a Homo sapiens faji jellegzetességeit, azon belül igen nagy változatosságot mutatnak a testük felépítését és a szervezetük funkcionalitását illetően is. És ezt a változatosságot a legtöbben könnyedén elfogadják. Van azonban egy kivétel. Az agy működésével kapcsolatban szigorúbbak vagyunk, s a viselkedési eltéréseket nehezebben toleráljuk, mint az egyéb testi különbségeket. Újabban azok a tudósok, akik ezt az eltérést a génállomány természetes variációjának tekintik, neurodivergenciáról beszélnek, s az állapotot nem tekintik fogyatékosságnak. A neurodivergencia magában foglalja az autizmus spektrumát, az ADHD-t, a diszlexiát, a szorongást, depressziót, a kényszerbetegséget , a PTSD-t, azaz bármit, ami egy személy neurológiai működését egy kissé megkülönbözteti a megszokottól. Ezért nagyon nehéz volna megmondani, hogy hány neurodivergens ember élhet közöttünk. Erre legfeljebb egy szó lehet megfelelő: rengeteg.
A munkahelyeken a neurodiverzitás fontos probléma lehet. Arra már sok cégnél rájöttek a szakemberek, hogy e másként működőket nem érdemes elüldözni, hanem olyan környezetet kell teremteni nekik, ahol jól tudnak működni, sőt, ahol kihasználhatják az átlagostól eltérő képességeiket. Erre az olyan nagy informatikai cégek jelentenek remek példát, mint a Microsoft, a HP vagy az SAP. De összességében ez a hozzáállás egyáltalán nem tekinthető általánosnak. Amerikai statisztikák szerint a felsőfokú végzettségű autista emberek mintegy 50-75 százaléka munkanélküli, a közegészségügyi szolgáltatásokban részesülők munkanélküliségi rátája pedig körülbelül 80 százalék.
Az eltérés zavarja a hatékonyság szentségét
A problémát elsősorban az jelenti, hogy a neurodivergenseket nehéz beilleszteni az átlagosokra szabott munkakörnyezetbe, munkafolyamatokba. Ha valakiben elviselhetetlen feszültséget keltenek például az ismétlődő rutinok és az állandóan betartandó szabályok, hatalmas stressznek vannak kitéve, ami az önértékelésük romlásához és akár pánikrohamokhoz vezethet. És - ha az érintett szemével nézzük - ki akarna ilyen helyen dolgozni. Ezért gyakori, hogy ezek az emberek részmunkaidőbe vagy szabadúszásra kényszerülnek .
Néha maguk okozzák a nehézséget a puszta jelenlétükkel. A Vice magazin például leírja egy fiatal autista esetét. Az egyik orvosi kiadónál dolgozó magasan képzett asszisztens úgy érezte, hogy valami nincs rendben vele. Végül kiderült, hogy - ami az autistáknál nem ritka - a különös beszédhangját találták a kollégái furcsán irritálónak. Azt mondták, az, ahogy beszél, durva vagy elkeserítő, s ezért kerülték a vele való kontaktust. Szerencsés volt, hiszen tisztázták vele a problémát, ahelyett, hogy kirúgták volna.
Hasonlóan nehéz a helyzetük a szorongásos tünetekkel élőknek is. Egy értekezlet, ahol alkalmasint prezentálniuk is kell rendkívüli kihívást jelenthet a számukra. Az ebből fakadó különös viselkedést pedig nem lehet minden újabb esetben elmagyarázni a résztvevőknek. Más esetekben a teljes munkaidőben az irodába kényszerülő neurodivergensek hatékonysága nem megfelelő, mert hosszabb időre van szükségük a munka megkezdéséhez, vagy befejezéséhez, de az őket érő stressz miatt nem is mindig képesek koncentráltan végig dolgozni a munkanapot. Egy PTSD-s pedig, akit alkalmasint rémálmok gyötörnek, nem biztos, hogy minden reggel kész felvenni a munkát.
Előnyös lehet neurodivergenst alkalmazni
Tovább sorolhatnánk a példákat, hiszen a kényszeres cselekvéssel küzdők, vagy a mizofónia miatt feszült vagy magát a környezetétől elszigetelni igyekvő emberekkel nem könnyű együttműködni a modern irodákban, ahol (persze megint hatékonysági megfontolásokból) nagy térben van összeeresztve tevékenykedik sok ember. Rob Austin, a kanadai Ivey Business School professzora kimutatta a neurodivergensek alkalmazásának előnyeiről szóló kutatásban, hogy a munkahelyi vezetők számára komoly kérdés, hogy e "csodabogarak" számára kialakítsanak-e nekik megfelelő feltételeket, és engedjenek-e meg többet, mint az átlagos munkavállalóknak. Ezzel ugyanis esetleg az általános munkahelyi normákat kockáztatják. Ez akkor is probléma a számukra, ha tudják, attól, hogy valaki más, még vígan boldogulhat az adott munkában.
Nem éppen a neurodivergensek miatt, de a nagyvállalatoknál egy időben komoly trend volt, hogy igyekeztek minél több ember számára lehetővé tenni az otthoni munkát, amely elvben kényelmesebb feltételeket nyújtott számukra a munkavégzéshez. De egy idő után a hatékonyság zuhanni kezdett, és inkább visszahívták az embereiket. Egy 2017-es Gallup-jelentés , az Amerikai munkahelyek állapotáról címmel végül megállapította, hogy azok az emberek dolgoznak a leghatékonyabban, akik három-négy napot töltöttek távol az irodától, és nem azoktól, akik az egész munkaidejüket otthon, vagy az irodában töltötték.
A neurodivergensek alkalmazására a megoldás valószínűleg egy olyan munkafolyamat, amelynek során a kisebb személyes vagy csoportos interakciókat megtartják, miközben megszüntetik a szükségtelen közösségi kommunikációt. Ehhez úgy kell a vezetőket kiképezni , hogy észrevegyék, ha egy kollégájuk valamilyen neurodivergenciával dolgozik.