Az egészséges vérnyomásért ezt tehetjük - infografika

A magas vérnyomás az úgynevezett civilizációs betegségek közé tartozik, azaz elsősorban a helytelen életmód következménye. Szerencsére ahogy elrontottuk, úgy javíthatunk is rajta. Infografikán foglaltuk össze a legfontosabbakat.

Minden szakértő egyetért benne, hogy a helyes vérnyomás kialakításában és megtartásában legnagyobb szerepe a rendszeres testmozgásnak van. A Magyar Nemzeti Szívalapítvány szerint a mozgás minden életkorban előnyös, nemektől függetlenül. A fizikai aktivitás hiánya ugyanis hozzájárul az elhízás elterjedéséhez, hiszen a kalóriafelhasználás kisebb, mint a -bevitel. Ezáltal a mozgásszegény életmód a szívbetegség kockázati tényezője.

hipertónia
Amagas vérnyomása leggyakoribb betegség Magyarországon. Tehetünk ellene

A rendszeres testmozgás jótékonyan befolyásolja a zsír eloszlását a szervezetben. Ha mindennap végzünk legalább mérsékelt testgyakorlást, akkor jelentősen javítjuk az egészségi állapotot, csökkentjük a korai halálozás veszélyét, különösen a koszorúérbetegség, a magas vérnyomás , a vastagbélrák és a cukorbetegség kockázatát. Sőt a mozgás előnyös a lelkiállapotra, illetve fontos az ízületek és a csontok karbantartásában is.

De nem csak mozgással tehetünk a helyes vérnyomásértékek kialakításáért. További hét pontot is felsorolunk az alábbi infografikán.

hipertonia

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra