Egy új fogsor története tucatnyi csavarral

Egy igazán meghökkentő adat szerint - amely egy 4600 magyar felnőttet érintő kutatásból derült ki - a 45 év feletti lakosság 64 százalékának egyetlen természetes foga sincs. A fogpótlás technológiája azonban rohamosan fejlődik. Zétény története is erről mesél.

Zétény a középkorú magyar férfiaknak ahhoz a csoportjához tartozott, akiknek már alig maradt használható foga annak ellenére, hogy nem ivott sok alkoholt, nem dohányzott és rendszeresen mosta a fogát. Harca megállás nélkül zajlott a fogkövekkel és a paradontózissal . Fogorvoshoz a szuvasodás megszüntetése miatt eljárogatott, sőt fogágyproblémáinak erősödésével a rendelőlátogatások gyakoribbá váltak. Aztán pedig ritkulni kezdtek, mert a kezelések csak ideig-óráig segítettek, máris újra kellett kezdeni őket. A férfi belefáradt, annak ellenére, hogy tudta, amikor a fogkő felszaporodik, az már egyenes út a fogak kilazulásához.

fogorvos
A fogászati implantáció sokat fejlődött az elmúlt években. De a fogmegtartás miatt is érdemes fogorvoshoz járni. Fogó: Getty Images

Régóta rendszeresen böngészte a fogászatok ajánlatait, de vagy túl drágának vagy túl kényelmetlennek, vagy egyszerűen cikinek tűntek. A férfi szülei az ötvenes éveik vége felé már kivehető protézist viseltek, jól emlékezett, hogy a 'protkó' évtizedekkel korábban is megannyi vicc célpontja volt. Persze olcsó az ilyen megoldás, és működik is. Akinek nincs másra lehetősége, nyilván bele is megy ebbe a kompromisszumba, ha meg szeretné rágni az ételt vagy időnként óvatosan mosolyogni is akar. Zétény azonban ennél jobbat szeretett volna magának.

A fránya családi beruházások azonban mindig az útjába álltak. Házasodtak a gyerekek, kellett a pénz. Új kocsira volt szükség. Felesége a kerek házassági évfordulójukat Párizsban, a szerelem városában akarta megünnepelni, ami a szabadon elkölthető megtakarítások apadásával járt. Aztán jött egy csőtörtés és a fürdőszoba felújítás, amivel együtt a megtakarítás egy része is elfolyt. Majd megérkezett az első unoka, vele pedig újabb kiadások, így bár úsztak a boldogságban, de nem a pénzben. És akkor beütött a covid-járvány, a korlátozások, a fizetéscsökkentés. Egy dolog lett csak több, a fogkő. Zétény már letett a gyors végleges megoldásáról, addig is leszedette volna a köveket, de nem mert elmenni a fogorvoshoz a koronavírus-fertőzéstől tartva. Mire a pandémia harmadik hulláma is lecsengett, és megkapta mind a két oltását , a fogsora kifejezetten gyászos állapotba jutott. Eldöntötte, lesz, ami lesz, ezt most már rendbe hozatja.

A keresés

Más dolog pusztán tájékozódási szándékkal nézegetni a fogorvosi rendelők ajánlatait, és más, ha dönteni kell, hogy kit is hívjunk fel. Zétény gyorsan rájött, hogy csakis szigorú szempontrendszer szerint szűkítheti a szóba jöhető fogászatok listáját. Feltételezte, hogy komolyabb implantáció nélkül nem úszhatja meg, ezért azokat a rendelőket és klinikákat vette számításba, amelyek megfeleltek ennek az elvárásnak. Azt is felfedezte, hogy esetleg érdemes másik városba elutaznia, ha ott szállásköltséggel együtt is jobb az ár-érték arány.

A pandémia azonban megnehezítette a dolgát. A korábbi árak feljebb kúsztak, többnyire arra hivatkozva, hogy a rendelők beruháztak a vírus elleni védekezésbe. Aztán amikor a korlátozásokat enyhítették, az árak nem tértek vissza a korábbi szintre. Ezért más keresési taktikára volt szüksége. Zétény már akciókat, kedvezményeket, sőt speciális hitelkonstrukciókat is keresett. Továbbá a Google találatok mellett olvasható visszajelzéseket is átböngészte. Végül (az ismerősei ajánlásait is átengedve a szűrőjén) sikerült meghatároznia néhány számára elfogadható rendelőt, ahol érdemesnek látta próbálkozni.

Mosolyogva távozni!

Először a lakóhelyéhez legközelebbi "esztétikai fogászatot" hívta fel. Kissé zavarban volt, mert nem tudta, hogy csak úgy általában jelentkezzen be egy első konzultációra, aminek megszabott díja volt, vagy már vázolja a problémáit. A kétely hamar semmivé foszlott, mert a telefonos kisasszonyról Zéténynek határozottan az volt a benyomása, hogy egy callcenterben ül, fogalma sincs fogászatról, csak egy foglalási naplót vezet, és holnap talán egy fodrászat vagy autószerviz naptárát kezeli majd.

Koraesti időpontot kapott, ami tökéletesnek ígérkezett. A "fogklinika" egy új társasház földszintjén nyújtózott. A portált fedő gondosan megtervezett dekorfólia azt hirdette, hogy innen mindenki mosolyogva távozik. A bejárathoz közeledve aztán tényleg elhúzta a száját, de nem örömében. Az utcán - éppen a rendelő frontján - kupacokban hevert a szemét, amit valószínűleg a közeli buszmegálló mellett túltöltött utcai kukáktól sodorhatott össze a szél. "Közterület ugyan, de azért eltakaríthatnák, végtére is ez egy orvosi rendelő" - morgott magában. Közelebb lépve a lefóliázott ablakon át be lehetett látni az egyik kezelő helyiségbe, ahol egy orvos páciense tátott szájában ügyködött, mintha csak egy oktatófilm peregne. Ez sem nagyon tetszett neki, de ellenérzését legyűrve azért belépett a rendelőbe.

Odabent valamivel jobbnak tűnt a helyzet. Egy modern recepciós sziget állt a tágas váróhelyiség közepén.

- Időpontra jött? Mondja a nevét! Ott egy tablet, töltse ki az adatait! Szívesen segítek, ha kell - tette sínre a dolgokat az egyik pergő nyelvű recepciós, aztán azonnal hátat fordított. Kisvártatva meggondolta magát, és még megjegyezte: - A doktornő mindjárt szólítja.

És valóban, nem kellett sokat várni: egy halványkék eldobható műtősruhába bújt, harmincas doktornő jelent meg, és beinvitálta Zétényt a kezelőbe.

- Mi a panasza? - kérdezte gépiesen, pontosan úgy, mint akinek egy hosszú műszak végén estére már semmi kedve egy újabb vizsgálathoz.

- Szeretnék végleges megoldást - mondta a férfi már a fogorvosi székből.

A doktornő egy pálcával végigbökdöste a fogait, körbenézett a szájüregében, aztán elküldte panoráma röntgenre. A vizsgálat és a röntgenezés pár perc volt csupán. Aztán az orvos a kezelőben csak annyit mondott: - Van egy előzetes benyomásom, de a röntgen alapján mindjárt adok egy ajánlatot. Várjon addig odakint!

Valóban nem kellett sokáig várni. Az orvos kijött a váróba, és ott a diszkrécióra nem különösebben ügyelve közölte, hogy szájhigiénés problémákat lát. De van megoldás: egy-két implantátum ide, elhorganyzás oda, lehet, hogy van, ami billegni fog egy kicsit, de rágni lehet majd. És ez annyi mint... vaskos hétjegyű szám. A klinika akciós ajánlatában szereplő "all on 4" megoldás (amely miatt Zétény egyáltalán bejelentkezett) szóba sem került. A vizsgálat és az ajánlat sebessége egészen meglepő volt. Az egész látogatás nem tartott bő negyedóránál tovább, de az orvos odavetette a pénztárosként is működő recepciósnak, hogy számoljon egy röngent és egy konzultációt. És Zétény tudta, hogy fontos húszezres leckét kapott.

Emberi hang

A következő alkalommal már egy olyan magánrendelőt keresett meg, amelynek a kínálatában sokféle kezelés szerepelt, például kétfázisú és egyfázisú implantáció is. Az utóbbi eljárással beültetett implantátumok azonnal terhelhetők, egy hét alatt már működő fogsorhoz lehet jutni, ami Zéténynek nagyon tetszett. Nem telefonált, hanem a honlapon keresztül írt. Egy napig nem érkezett válasz, de aztán jelentkezett az orvos, és gyors időpontegyeztetés után két nap múlva már ott ült a rendelő előszobájában, amely inkább hasonlított egy hotel folyosói pihenőjérte, mint fogászati váróra.

A doktornő érezhetően azzal a rutinnal beszélt, amely a sok pácienssel való találkozókból táplálkozott. Pontosan azokat a szavakat, fordulatokat használta, amelyek gyorsan segítettek megérteni, hogy milyen az állapota, és azt hogyan lehet normalizálni. Hallgatta a lehetőségeket, és alaposan meglepte, hogy ugyanaz a kezelés itt egymillióval kevesebbe kerül, mint az "esztétikai fogászaton".

- Melyiket választja? - kérdezte a doktornő?

- A klasszikus kivehetőset biztos nem, de én csak egy laikus vagyok. Azt választom, amelyik orvosi szempontból a legjobb.

- Az egyfázisú implantátumok lennének a legjobbak, ha alkalmas rá. A röntgenfelvétel alapján ez valószínű. De mielőtt véglegesen eldöntjük, szükség van egy CT-vizsgálatra is a csontmennyiség ellenőrzésére - mondta a doktornő.

Zétény a következő hétfőn, túl a CT-n ismét ott ült a rendelőben. Már korábban elfogadta a kezelési tervet és ajánlatot, ami jókora összegről szólt, de a piaci lehetőségekhez képest méltányosnak tűnt. Ráadásul reménykedhetett benne, hogy egy hét múlva a fogászati problémái jó időre megoldódnak. Félelem nem volt benne. Eldöntötte, hogy megbízik az orvosában, ami fontos mentális kapaszkodót jelentett. De a várható események miatt jókora feszültség maradt benne, és nagy adag kíváncsiság.

Amikor beszólították, majd elhelyezkedett a fogorvosi székben, az események felgyorsultak. Az orvos és asszisztense is egyszerhasználatos műtős felszerelésbe öltözve várta. Hajháló szemüveg, kesztyű, köpeny... Talán riasztó is lehetett volna a készültségnek ez a szintje, de a magasfényű fehér bútorokkal meghatározott környezet inkább hasonlított egy modern konyhára, mint műtőre vagy fogorvosi kezelőre. A férfi egy jókora papírpartedlit kapott a nyakára, amivel teljessé vált a műtéti installáció.

- Először a jobb oldalt érzéstelenítjük el! - mondta az orvos és beadott egy sorozat lidokain injekciót. Aztán amíg az érzéstelenítő hatni kezdett, a röntgen és CT-felvételt vizsgálgatta és hümmögött hozzá.

- A nyelve széle elzsibbadt? Akkor neki is fogunk. Ha bármi fáj, jelezze! - hangzott a felszólítás.

Zétényt meglepte, ami ez után következett. Útban lévő fogait az orvos szinte pillanatok alatt távolította el. Aztán némi öblítés és előkészület után már neki is állt kifúrni az implantátumok helyét.

A munka tárgya

Zétény két megfigyelést tett. A művelet nem fájt, csak a fúró rezgése váltott ki kissé kellemetlen, de valahonnan ismerős érzést. Aztán felfogta, hogy ő abban a pillanatban egy munka tárgya. A "megmunkáltság" érzete csak tovább erősödött, amikor a titánötvözetből készült csavarok a helyükre kerültek. Egy kis tekergetés kézzel, aztán racsnis csavarkulccsal pontos meghúzás. Az állkapcsában érezte a mechanikai hatást, ahogy a menet belevág a csontba, és szilárdan megfeszül. A művelet továbbra sem volt fájdalmas, de ó ideig eltartott, mire az alsó fogíven az összes csavar a megfelelő pozícióba került.

Egy olyan újgenerációs fogászati implantátumrendszert fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Denti System Kft. munkatársai, amely csökkenti a beültetés körül kialakuló bakteriális eredetű gyulladások lehetőségét. Ez akár többszörösére is növelheti a beültetett implantátumok élettartamát, ezáltal javítva a páciensek életminőségét. A projekt uniós támogatással, több mint 440 millió forintból valósulhatott meg. Részletek!

Másnap, amikor a felső fogíven két kisebb implantátum beültetése volt soron, már egészen relaxáltnak érezte magát. A fúrógép persze gyorsan visszahozta a valóságot, de a feszültség már nem tért vissza.

A mintavételek és harapáspróbák alapján a fogtechnikus elkészítette az implantátumokba kapaszkodó protéziseket. Újabb próbák, korrekciók, az implantátumok és a protézisek hajlítása, csiszolása után minden a helyére került. Az orvos még pár esztétikai módosítást végzett a protéziseken, aztán egy speciális anyaggal, cementtel a helyükre ragasztotta az elemeket. Perceken belül megszilárdult a kötés, és attól fogva már csak kemény mechanikus behatással lehetett volna eltávolítani őket. Szerencsére minden passzolt. Már csak a finomhangolás, összecsiszolás volt hátra, hogy a harapás megfelelő legyen, végtére is az egész beavatkozás ezt a célt szolgálta.

Újratanulás

Az orvos több dologra is figyelmeztette. Először is, hogy kezdetben úgy érzi majd, tele van a szája idegen anyaggal. Továbbá hosszú ideig eltart majd, mire ismét megtanul hatékonyan rágni. Mindkettő bejött. Bár a fogsort néhány nap alatt megszokta, de némely élelmiszer elfogyasztása valóban szokatlan volt. A kenyér és a péksütemények héját például olyan szívósnak érezte, mintha papundeklit kellett volna elrágnia. De az új fogsorával alapvetően elégedett volt. Jól nézett ki, tudott rágni, és megfelelően beszélni.

Az implantálást követő napok fájdalmain szerencsésen túljutott néhány fájdalomcsillapító segítségével, s visszatekintve nem tűnt különösebb hőstettnek, hogy alávetette magát a beavatkozásnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra