„Nem szépítem, végtelenül kimerült voltam akkoriban” – kezdte a Mirror című brit lapnak adott interjúját a 28 éves Ciara. A fiatal ápolónő, aki jelenleg egy utazási irodánál dolgozik Ausztráliában, azt mondja, a kórházban dolgozva sokáig fel sem fogta mekkora nyomás nehezedik rá. „A frontvonalban dolgoztam, mikor kitört a koronavírus-járvány. Mivel nincsenek gyerekeim és egyedülálló vagyok, extra műszakokat vállaltam, hogy másoknak ne kelljen” – mondja.
Az ápolónő, aki hétfőtől péntekig foglalkozás-terápiás foglalkozásokat tartott a kórház betegeinek, szombaton és vasárnap este héttől reggel nyolcig az intenzív osztályon teljesített szolgálatot. Mindezt hónapokon keresztül. Azt mondja, rengeteget kivett belőle amit az intenzív osztályon látott, de a kimerültség és a terhelés miatti stressz már csak azután vett erőt rajta, hogy otthagyhatta az intenzív osztályt.
„Fél évvel azután konkrétan kényszerszabadságra kellett mennem. Nem voltam jól se fizikálisan, se mentálisan” – mondja, majd hozzáteszi, ebben a nyolc hétben a barátaira és a családjára támaszkodott, közben pedig rendszeresen eljárt pszichológushoz is. „Amikor lejárt a két hónapos szabadságom, rádöbbentem, hogy egyszerűen képtelen vagyok folytatni ezt, mintha mi sem történt volna.”
Az ápolónő, aki egészen addig élt-halt a betegeiért és a kollégáiért, egyszeriben úgy döntött, otthagyja a kórházat és valami egészen új dologba kezd. „Mindig is arról álmodtam, hogy egyszer elutazom Ausztráliába. Amikor kiderült, hogy megnyitották a kapukat a külföldi turisták előtt, egy percig sem gondolkodtam.” Miközben nehezen hagyta hátra szeretett családját és a barátait, Ciarát vonzotta az új, ismeretlen ország és a rengeteg új élmény, amiben eddig csak kevés része volt. „Lassan fél éve, hogy itt vagyok Ausztráliában és egyszerűen imádom. Itt határozottan kevesebbet aggódom, és leszoktam arról is, hogy túlszervezzem az életemet” – mondja, majd hozzáteszi, a jelenlegi élete össze sem hasonlítható azzal, amit otthagyott Nagy-Britanniában.
„Sajnálom azokat a kollégákat, akiknek nincsenek olyan lehetőségei, mint nekem. Ma már úgy látom, otthon a legnagyobb probléma az, hogy a rendszer hiányosságait a személyzet igyekszik kompenzálni, hogy a betegek továbbra is a lehető legjobb ellátást kaphassák, csakhogy ez sokszor a munkatársak mentális és fizikális egészségébe kerül.”
A fiatal ápolónő emellett beszélt arról is, hogy az NHS munkatársaként rengeteg felelőssége volt, ezt azonban sosem kompenzálták megfelelő módon a fizetési csekken. „Miközben voltak országok, ahol fizetésemeléssel és bónuszokkal jutalmazták a Covid miatt rengeteget dolgozó egészségügyi dolgozókat, mi otthon tényleg csak tapsot kaptunk.”
Ez is érdekelhet
Habár most úgy érzi, teljes az élete, mégsem tartja kizártnak, hogy egyszer visszatérjen az egészségügybe. „Az a hivatásom, hogy a betegeken segítsek, de a jövőben erre csak úgy leszek hajlandó, ha nem kell nekem is rámennem.”
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
