Kiderült, mennyit költünk gyógyszerre

A gyógyszertári forgalom töretlen növekedést mutat annak ellenére, hogy az állam egyre kevesebbet költ a gyógyszerár támogatására. A Policy Agenda társadalom- és gazdaságelemző intézet az elmúlt évtized változásait tekintette át.

A 2008-as gazdasági válság idején mintegy 318 milliárd forintot költött az állam arra, hogy a betegek a gyógyszertárban olcsóbban juthassanak gyógyszerhez. Ehhez jött 110 milliárd forint lakossági hozzájárulás. A második Orbán-kormány 2010 után azzal szembesült, hogy a kiadások két év alatt 38 milliárd forinttal nőttek. Ezért a Széll Kálmán-tervben már megtakarítást rendeltek el, és a 2011. évi 357 milliárd forint tényleges költés összegéhez képest 2012-ben 83 milliárd, 2013-ban és 2014-ben 120-120 milliárd forint megtakarítást terveztek - olvasható a Policy Agenda jelentésében .

patika
A magyarok egyre többet kénytelenek gyógyszerre fordítani

A gyógyszerpiacon a lakosság 2010-ben 406 milliárd forint értékben vásárolt, ennek 27 százaléka volt állami támogatású gyógyszer. Az OECD adatai alapján 2010-ben a gyógyszerkiadások az egészségügyi költések egyharmadát (33%) jelentették Magyarországon. A Visegrádi-tagországok átlaga - Magyarországot nem számolva - ezzel szemben 24,6 százalék volt. Az OECD adatai alapján az is látszik, hogy 2010-ben a magyar egészségügyi kiadások 67 százalékát fedezte az állam, míg a V3-aknál (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) 75,6 százalék volt ez az arány. Az adatok szerint tehát a magyar állam már akkor is "kikényszerítette" a lakosságból, hogy a pénztárcájába nyúljon, ha meg akar gyógyulni - írja a Policy Agenda.

A magyar állam nem túl adakozó

Az elmúlt években minimális változások sem történtek az állami támogatás mértékében. Bár jelentős forráskivonást hirdetett meg a kormány, valójában nem csökkentette a gyógyszerkassza kiadási oldalát a Széll Kálmán-tervben meghirdetett mértékben. Sőt 2017-ben már 340 milliárd forintba került a járóbetegek gyógyszertámogatása. Ez az összeg 2008-hoz képet 22 milliárd forinttal magasabb, míg a 2011-es referenciaévhez képest igazából minimálisan, csak 5 százalékkal alacsonyabb. A lakosság rákényszerült, hogy ismét mélyebben nyúljon a zsebébe, hiszen 2011-hez képest 10 százalékkal nőttek a lakossági kiadások a támogatott gyógyszerpiacon.

A 2017-es egészségügyi kiadások összességét vizsgálva látszik, hogy 2010-hez viszonyítva kissé csökkent az állami kiadások aránya (66,8%-ra), míg a V3 országok ezt 77,1 százalékra növelték. Közvetlen versenytársaink esetében a gazdasági bővülés lehetővé tette, hogy növekedjen az egészségügyben az állam szerepvállalása. Feltehetően ennek hatására jelentősen (21,4%-ra) csökkent a gyógyszerre fordított kiadások aránya ezekben az országokban a teljes egészségügyi kiadásokon belül.

Növekvő gyógyszerárak

Amennyiben csak a gyógyszerfinanszírozás pénzügyi részét nézzük, az látszik, hogy az állam a második Orbán-kormány 2010-es hivatalba lépéséhez képest tavaly 3 százalékkal kevesebbet költött a betegek térítési díjának csökkentésére. Ez idő alatt 23 százalékos volt a gyógyszereket érintő infláció a KSH jelentések alapján. Az adatok szerint tehát általában nőtt a gyógyszerek és a gyógyászati cikkek ára, miközben ilyen célra az állam még kevesebbet is fordított.

Irreálisan magas adóterhek sújtják a magyar gyógyszergyárakat, míg a betegek csak a legújabb innovatív terápiák egy részéhez férhetnek hozzá. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) szerint az államnak legalább a visegrádi országok átlagára fel kellene emelnie a gyógyszerkassza keretét. Részletek!

Ez két következménnyel járt. Egyrészt növekedtek a lakossági térítési díjak a támogatott gyógyszereknél. Ez 7 százalékos emelkedést jelentett, azaz 2017-ben 8 milliárd forinttal többet költöttek a rászorultak, mint 2011-ben. Másrészt 27 százalékkal megnőtt a nem támogatott gyógyszerekre elköltött összeg is a vizsgált időszakban. Ez pedig további 30 milliárd forintos terhet rótt a lakosságra, és az elemzőcég becslései alapján ez a jelentős növekedés ebben az évben is folytatódik.

gyógyszerkiadások
Gyógyszerpiac és lakossági kiadások (2008-2018), milliárd forint Forrás: Magyar Államkincstár, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, KSH adatai alapján; *2018. évi adatok a negyedéves tényadatokból készített becslés alapján

A támogatott gyógyszerpiac sok szempontból nem számít szabályos piacnak. A támogatott gyógyszerek köre és mértéke nem a kereslet-kínálat szabályait követi, és nem is feltétlenül hatékonysági szempontokat. E "torz piaci működésnek" van egy sajátos hozadéka, hogy a betegek elfordulnak a "támogatott" készítményektől, és inkább jobban kinyitják a pénztárcájukat, és drágábban vásárolnak. E folyamat társadalmi szempontból pedig azzal jár, hogy a tehetősebbek gyógyulási esélyei nőnek azok kárára, akik nem képesek "kilépni" a nem támogatott piacra - állítja a Policy Agenda.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra