Méltánytalanul alulértékelt csontjaink - infografika

Az emberi csontváz igen jellegzetes képződmény. Ennek ellenére, ha a legfontosabb szerveinket kell felsorolni, biztos, hogy leszorul a dobogóról az agy, a szív és a tüdő mögé. Ezért arra is kevesebbet gondolunk, hogy illene megfelelően karbantartanunk. Infografikánkon összegyűjtöttük a csontjainkkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mivel a csontjaink határozzák meg leginkább testünk alakját, azt is mondhatnánk, hogy a csontváz az alapszervünk. Annál is inkább, mert a csontvelőben képződnek azok az őssejtek , amelyekből az oxigén- és tápanyagszállításban, illetve az immunitásban fontos feladatokat ellátó vérsejtek kialakulnak, azaz a csontjaink jó működése kulcsfontosságú az életben maradásunkhoz, s akkor még nem is beszéltünk a csontok mozgásban betöltött szerepéről.

A csont keménysége ellenére élő szövet, amelynek egészségéhez szükség van megfelelő táp- és építőanyagok bevitelére. Ezek közül a legfontosabb ásványi anyag a kalcium , amelyből a 19 és 50 év közötti felnőtteknek naponta mintegy 1000 milligrammra van szükségük. Emellett vitaminokra is szükség van. A legfontosabb a kalcium felszívódásához szükséges D-vitamin , de az A- és K-vitamin is lényeges.

Ügyelnünk kell rá, hogy a csontjaink sűrűsége (denzitása) is megfelelő legyen. Ezt pedig rendszeres testmozgással érhetjük el. Például gyalog hazacipeljük a boltból a krumplit és az ásványvizet. De csak akkor teljes csontjaink felkészítése, ha nem dohányzunk és mértékkel fogyasztunk alkoholt és a kávézást sem visszük túlzásba. Így idős korunkra, amikor az öregedés miatt már a csonttömegünk csökkenni kezd a törések kisebb veszélyének leszünk kitéve.

csont infografika

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra