A karácsony egyszerre közérthető, de mégis nehezen megfogható fogalom, mert annyi rétege van - például minden életkorban más arcát mutatja. A legtöbb ember számára talán egyetlen közös dolog van benne, hogy igyekszünkk nyitottan, szeretettel fordulni a másik felé, mintegy igazolva a számunkra fontos embereknek, hogy számítanak, elkötelezettek vagyunk irántuk. Ez megváltoztatja az egész társadalom rezgését, ami mindenütt érezhető, a családban, a barátok között, a munkahelyeken, az utcákon és közösségi tereken. Persze az ajándékvásárlási roham, és a vásárlási hajlandóságot fokozó ünnepi kereskedelmi installációk talmi csillogása azt a képzetet is keltheti, hogy az emberek pár nap alatt akarják bepótolni az elmulasztott szeretetet és emberséget, álljanak akár az adó, vagy a kapó oldalon. Sőt pénzért vett rekvizitumokkal (közönségesen ezeket hívják karácsonyi ajándéknak) igyekeznek lekenyerezni a többieket. Ez részben helyes megfigyelés lehetne, ha a karácsony ennél (még ha a szigorúan szakrális részétől el is vonatkoztatunk) nem volna sokkal mélyebb és komplexebb.
Mondhatjuk úgy is, hogy a keresztény egyházak marketingesei két évezredre visszamenőleg nagyon jó munkát végeztek, mert a legfontosabb eredeti árucikkük népszerűsítése érdekében ma már önkét, és figyelmeztetés nélkül dolgozik a legtöbb ember. A termék neve szeretet, és ennek a brandje a karácsony. No persze a szeretet szó szerint véve nem árucikk, sőt pénzért nem lehet igazi szeretetet vásárolni. Ott, ahol kevés a pénz, talán még nagyobb a szeretet jelentősége, mert kevésbé vonja el róla a figyelmet az ünnepi időszak kommerciális őrülete , meg az ünneppel kapcsolatos családi, munkahelyi és közösségi kötelességek sokasága.
És akkor helyben is vagyunk. A karácsony megélését nem csak az adott életkorra jellemző felfogás, hanem az is befolyásolja, hogy az ünnepi időszak kire hogyan hat, milyen örömöket sorakoztat fel, és milyen kötelességeket ró ki. Ezért, ha azt vesszük, hogy gyerekként hogyan éltük meg az adventi időszakot, nem feltétlenül azért szólnak az emlékeink boldogabb ünnepekről, mert az értelmünk csekélyebb volt a fantáziánk pedig nagyobb . Habár már kiskorunkban megtanultuk, hogy adni jobb, mint kapni, akkoriban mégis őszintén vágytunk az ajándékokra, és őszintén örültünk, amikor a fenyőfa alatt megtaláltuk vágyaink tárgyát (és ha nem, amiatt olykor nyilván csalódás is ért). Ahogy persze annak is örültünk, ha a szüleinknek ajándékba adott saját kézzel készített apróságokat boldogan megdicsérték. De a legjobb a speciális hangulat átélése mellett mégis a napokig kitartó sok különféle finomság volt, anyánk ünnepi levesétől a nagymama sütijéig. Gyerekfejjel tehát (tegyük hozzá, hogy egy normális, bajoktól, szétszakadástól, nélkülözéstől nem sújtott családban) a karácsony nettó élvezet. Aztán elkezdtünk nőni, és a dolgok változásnak indultak. Nem csak azért, mert nem hittük már, hogy a karácsonyfát és az ajándékokat a Jézuska hozza.
Kötelességek és öntudat
A változások amiatt következtek be, hogy kötelességeink támadtak, és megjelent a jól fejlett öntudatunk. A kötelességet az iskola teremtette meg, a téli szünetre kiadott leckék és kötelező olvasmányok képében. Mert ugyan kinek van kedve tanulni, amikor el lehet menni a haverokhoz, barátnőkhöz és megosztani velük, hogy mit kaptunk ajándékba, vagy csak korcsolyát húzni és egy jót csúszkálni. A fejlődő öntudat is komolyan képes ilyenkor megjelenni, és duzzogórohamokat kiváltani. Például, ha csak egy tévé van, és a nagypapa miatt a nótacsatornára kell kapcsolni, apa meg egy Premier League meccsre feni a fogát, miközben a Jégvarázst is megnézhetnénk. És hol van közben anya és a nagyi? Lehet, hogy mosogatnak? De nekik efféle igényeik amúgy is ritkán szoktak lenni, vagy nem nyilvánítják ki őket.
Nem múlik el sok idő, és a spórolt zsebpénzből apró ajándékok után rohangálunk. A lényeg, hogy mindenki kapjon valamit. Ám főleg az, akivel éppen járunk. Aztán megint megjelennek az iskolai kötelességek és a szórakozás, lazulás között feszülő ellentétek. Jó karácsonyozni, de már "valaki mással lennénk és nem a családdal. Ha mégis elemehetünk hozzá, elvárják, hogy időben hazaérjünk, mert "azokat sem lehet ott karácsonykor zavarni." A szerelemhormonkra azonban nem hatnak ezek az érvek, és már is kész a konfliktus.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Fiatal felnőttként megint minden szabadabb, de hirtelen komolyabb súllyal érezzük meg a családtagjaink, szeretteink iránti felelősség súlyát. Átlátjuk már a helyzetet, felfogjuk az ajándékozás anyagi terheit, a ráfordított idő nyomását, az ünnepi étkezések előkészítésének stresszét. Lassan talán ezeket az erőfeszítéseket értékeljük legtöbbre, amelyet elsősorban a szüleink tesznek a családért. Utáljuk, hogy megint megjelennek a kötelességek, de muszáj a vizsgákra tanulni, és egyébként is kicsit unjuk már, hogy a családi élmény ilyen töményen ömlik ránk. De még nem akarunk elmenni otthonról, még maradunk, hogy anyánk örüljön, tanulunk vagy olvasunk inkább, vagy előkapjuk a mobilt, tabletet és elfoglaljuk magunkat a régi szobánkban.
A legszebb, legteljesebb, legboldogabb karácsonyaink
A felnőttkor új szépségeket hoz a karácsonyi ünnepekbe. Már megvan a saját lakásunk, a saját családunk. Ott vannak körülöttünk a gyerekek és a szüleink is. Szinte minden teher ránk hárul. Rengeteg az intézni való, végtelennek tűnnek a bevásárlások, és persze mindez munka után. Ráadásul ki kell gondolni, hogy ki mit kapjon. Legyen hasznos, de legyen benne élvezet is, és teljesítsen vágyakat. Fejfájást kiváltó agyalás minden advent. De végül megéri, hogy láthatjuk a szüleink háláját, a gyermekeink boldogságát. Ezek a legszebb, legteljesebb, legboldogabb karácsonyaink minden nehézségük ellenére.
Idősödünk és a gyerekek kirepültek. Megszülettek az unokák. Sokakat ismerünk, akik már elvesztették egyik vagy mindkét szülőjüket. Nekik ott van már az a felelősség is, hogy még több szeretetet és támogatást adjanak. Nem minden évben van nagy készülődés, mert a szentestét a gyerekek előfordul, hogy a párjuk családjánál töltik. Persze majd jönnek az ünnepekben, és az csodás érzés. De ha az unokákkal együtt állhatjuk körbe a fát - miközben sercegnek a csillagszórók, lobognak a gyertyák és szól a Mennyből az angyal - felülmúlhatatlan az arcuk ragyogását látni.
Elmúltak az évek, évtizedek és egyre kevesebb a karácsonyi feladatunk. Bár időnk lenne több is, mert már nem nyomaszt a napi munka terhe. Nem szerzünk be nagy karácsonyfát, csak a kényelmetlenség van vele. Jövőre talán áttérünk egy kis műfenyőre. Mindenkinek veszünk valamilyen kisebb ajándékot, de már nem is tudjuk igazán, hogy kinek mi volna a jó. Nem követjük a divat változását, az új technikai dolgokat sem értjük már egészen, nem is igazán érdekelnek. Lassú lépésre váltott az életünk, fiatalabb korunk nyomulásából nyomok sem maradtak. Kettecskén leszünk otthon. A gyerekek és az unokák 24-én kora délután átjönnek, elhozzák az ajándékokat, és megkapják a mieinket. Sütiznek egy keveset, aztán mennek haza, hogy a Jézuska igazán megjöjjön. Már nehezen mozdulunk, de úgy tervezzük, hogy az ünnepek alatt még meglátogatjuk őket.
Ez is érdekelhet
A karácsony így aztán minden generációnak más és más. De baj volna ez? Alighanem reménytelen és teljesen felesleges vállalkozás lenne, ha meg akarná érteni mondjuk az X generáció az alfákat, a babyboomereket vagy bármelyik másikat, és persze viszont. A karácsony ereje éppen abban van, hogy képes átvágni (még ha csak rövid időre is) az emberek közötti különbségeket , és utat nyitni az összetartozás élményének. Ezért vagyunk ilyenkor adakozóbbak, nyitottabbak azon embertársaink megsegítésére is, akik elesettek, akiknek nincs támaszuk. Végső soron pedig (generációktól függetlenül) mindannyian tudjuk, hogy nincs jobb annál, mint amikor együtt van a család.
