Az orvostudomány és a technika fejlődésének különleges bravúrja az ún. cochleáris implantáció. Szó szerint csiga-beültetésnek kellene fordítani, de ez félrevezető, mert nem új csigát ültetnek be, hanem valamit a csigába, ami hallóvá teszi a siketet.
A zseniális eljárás megértéséhez néhány alapfogalmat kell tisztázni, de még ezek előtt hadd magyarázzak meg egy szóhasználatot. Szándékosan és tudatosan siketről, siketségről beszélek, nem pedig süketségről. Teszem ezt nemcsak hagyománytiszteletből, hanem hallássérült embertársaim iránti tiszteletből is. Már a Bibliában így olvasható az intelem: " ... siketet ne szidalmazz!"; a hazai gyógypedagógia első számú fellegvárának a kettő híján kétszáz esztendős váci intézetnek homlokán is "Siketnémák Országos Intézete" a felirat, és nem véletlenül. A siketség - gyógypedagógiai értelemben - olyan súlyos hallássérülést jelent, ami a spontán beszédtanulást lehetetlenné teszi. A siket tehát éppen olyan ember mint a többi, csak nem hall. A "süket" viszont elmarasztaló kifejezés. A "süket alak" nem igazán okos, valamit biztosan rosszul csinál, tehetetlen, szerencsétlen. A siket viszont akár zseni is lehet. Kitűnő festők, szobrászok, matematikusok is akadnak közöttük, kiváló mesteremberek; Beethovent talán nem is kell megemlíteni. Ne keverjük tehát a szavakat, és főként ne bántsunk velük ok nélkül senkit. Ma már szinte csak a gyógypedagógusok használják helyesen a két fogalmat, a siketeknek viszont nagyon rosszul esik a tévedés.
Aki tisztában van a fül szerkezetével és működésével, ugorja át ezt a bekezdést, aki más mesterségben jeleskedik, talán olvassa el, mert a varázslat megértéséhez tudni kell néhány dolgot. A fül anatómiailag és működésében három, jól elkülöníthető részre osztható. Nevezetesen a külső-, a közép- és a belsőfülre. A fülkagyló és a hallójárat a hangvezető szerepét kapta. A levegő periodikus rezgései (tiszta hang) és "összevissza" rezgései (zörejek) a hallójárat mélyén ülő roppant finom lemezt, a dobhártyát hozzák mozgásba. A terjedő hang, a nyomáshullám hatására, a sűrűsödések-ritkulások ritmusának megfelelően a dobhártya rezgésbe jön; eddig tiszta mechanika az egész. A középfül is egy mechanikus átalakító: a három pici hallócsont olyan emelőrendszert alkot, aminek a végeredménye huszonkétszeres nyomásfokozódás a kengyel talpán. A kengyel talpa már a belsőfül, a csiga (cochlea) kapuja is egyben. A talp a rezgéseit a belsőfül folyadékának adja át. Még ez a csatolás is mechanikus, de itt jön a nagy ugrás: a csigában elhelyezkedő szőrsejtek a mozgatásra elektromos jel adásával válaszolnak. A mechanikus rezgés elektromos árammá alakul. A mozgás természete és a keletkezett impulzus összefügg, és ez az elektromos jel terjed tovább a hallóidegen keresztül az agyba, ahol végső soron - számos átkapcsolódás után - az agykéregben feldolgozásra kerül, és tudatunkban hangként jelenik meg.
Az előzőekből nyilvánvaló, hogy egy ilyen bonyolult rendszer számos helyen meghibásodhat. Ha a hangvezető rendszerben zavar támad, már hiába jó a többi rész, nem kap ingert. Elég egy fülzsírdugó, amelyet rendszerint a beteg tömörít össze a fülpiszkító pálcikával. (Nem, kérem, nem sajtóhiba, csak fültisztítónak árulják. Az elhanyagolt gyermek füle csak kívül maszatos, de belül tiszta, hiszen érvényre jut a kitűnően megtervezett öntisztító rendszer. A hallójárat mélyén a dobhártya előtt a fülzsírmirigyek találhatók, váladékuk óvja a hallójárat finom bőrét a kiszáradástól, a váladék a rágómozgások hatására (ott lakik alatta a rágóizület) lassan kifelé jön, magával hozza a bekerült szennyeződéseket, és többnyire észrevétlen távozik. Ez a "fültisztító" pálcika ellenes intermezzo nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de ez a felesleges eszköz oly sok sérülést, dobhártya-átszakadást is okozott már, hogy minden alkalmat meg kell ragadni a jó szándékú veszélyforrás elleni felvilágosító munkára.) Szóval a rendszerben számos meghibásodás is előfordulhat.
A mai rendkívül finom műtéti technika, az operációs mikroszkóp, a mikroműszerek, és persze a fülsebész gyógyító keze szinte mindenre képes a hallójáratban és a középfülben. A hiányzó vagy lyukas dobhártyát be lehet foltozni, az elpusztult hallócsontot lehet pótolni, de a belsőfülben már megáll a sebészeti lehetőség: elpusztult idegsejtet a mechanikus mozgást elektromos impulzussá alakító szőrsejteket nincs honnan átültetni. És hiába jut szabadon a hang a dobhártyához, hiába végzik tökéletesen finom táncukat a hallócsontok, ha a mechanikai-elektromos jelátalakító hiányzik, a hallóideg nem kap információt, és hiába ép a hallás feladatára hivatott agykérgi terület, ha nincs mit feldolgoznia. A hallásvesztésnek a szőrsejtek, illetve a felettük levő idegi részletekből eredő változatát idegeredetű hallászavarnak nevezzük. Világos tehát, hogy bárhol támad a zavar, az eredmény ugyanaz: nagyothallás vagy siketség. A rendszer eleje ma már jól operálható.
Lassan 70 éve már, hogy a tanító-gyógypedagógus-orvos Bárczi Gusztáv, a száz éves Gyógypedagógiai Főiskola világhírű névadója megírta "Hallásébresztés - hallásnevelés" című munkáját az agykérgi eredetű siketség kezeléséről. Hihetetlen, hogy mennyit változott a világ. Bárczi idejében lelkes gyógypedagógusok még tölcsért csináltak a kezükből, és úgy bombázták hangos szóval a siketek fülét. Első kézből, csodálatos édesanyámtól tudom, micsoda heroikus munka volt ez. Aztán jött a hallókészülék, az erősítő, de a hatalmas elektroncsöves készüléket nem volt könnyű cipelni. A nyakba akasztható kisebb-nagyobb doboz húsz éve még gyakran használt eszköz volt. Aztán jöttek az egyre kisebb fülmögötti készülékek, csodálatos technikák, a beteg hallásmaradványához alkalmazkodó piciny szerkezetek. Ma már a hallójáratba dugható, rejtett erősítő sem ritkaság, sőt jön a középfülbe tehető miniatűr csoda is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Igen ám, de erősíteni csak azt a hallást lehet, ami van. Ha a szőrsejtek mind elpusztultak, ha a legnagyobb hangerőre sem válaszolnak elektromos jellel, akkor ez az út gyakorlatilag járhatatlan, legfeljebb némi vibrációérzés segít a beszéd ritmusának megsejtéséhez. Negyedszázada született a zseniális ötlet: magát az elektromos jelet kell előállítani, és a csigába, a hallóideghez eljuttatni, akkor - ha a hallóideg, hallópálya és az agykéreg ép - az elektromos jel hangérzetet kelt majd a siket emberben. Az eredeti út tehát megváltozik. A fülkagyló, a hallójárat, a középfül - ha jó, ha rossz - kihagyható. A feladat kettős: elektronikus úton a hangrezgésekből áramimpulzusokat kell csinálni, majd ezeket a csigába vezetni. Az első feladatot a beszédprocesszor végzi. Kezdetben íróasztalnyi méretű, később doboznyi, ma már akár fül mögé helyezhető szerkezet. Az áramimpulzusok fülbe juttatása ugyancsak ravasz módon történik. Nem volna elegáns, ha a betegből drótok állnának ki, arról nem beszélve, hogy a bőrön át kivezetett drót állandó fertőzésveszélyt jelentene. A fizikából jól ismert az indukció jelensége. Ha egy tekercsbe áramot vezetnek, akkor a mellé tett másik tekercsben is áram keletkezik. Az egyik az adó, a másik a vevő tekercs. Ettől a felismeréstől kezdve már csak finomítani kellett - persze nagyon sokat - a dolgon.
A jelenleg használatos eljárás a következő. A koponyán a fül mögött metszést ejtenek, majd fúróval kialakítják a vevő tekercs helyét. A vevő kicsiny, kerek fémdoboz, belőle lógnak ki az elektródák, amelyeket a belsőfülbe vezetnek. Meglehetősen izgalmas helyeken, az arcideg közelében kell a drótot elvezetni, csodálatos fülsebészi feladat ez. Ha minden a helyén van, a kicsi dobozt rögzítik, a bőrsebet zárják, meggyógyul. A páciens egy kicsi mágnessel a füle mögé illeszti az adótekercset (ezért van fémből a beoperált vevő tekercs háza), bekapcsolja a beszédprocesszort, és megszólal a világ.
Ilyen egyszerű lenne? Azért annyira mégsem. A nagy tudású, briliáns fülsebészek - így Ribári Ottó professzor a módszer hazai és közép-európai úttörője, vagy Czigner Jenő professzor, aki Szegeden vezette be az eljárást, nagy sikerrel - ilyenkor azt mondják, hogy a neheze csak ezután jön. Bárczi Gusztáv utódai, a hallásneveléssel foglalkozó gyógypedagógusok sokszor évekig tartó munkája kell ahhoz, hogy a - most már nem - beteg megtanuljon hallani, beszélni. A beszédprocesszor beállítása, programozása pedig komoly mérnöki munka.
Azt mondtam: meg kell tanítani beszélni a beteget. Igen ez a legújabb csoda. Ezt a módszert sokáig csak kétoldali, teljes siketségben szenvedő felnőtteknek javasolták. Könnyebb volt a helyzet, ha a beteg a beszéd megtanulása után veszítette el a hallását, hiszen ilyenkor az új élményt a régi hangemlékkel össze lehet kapcsolni. A műtéti és a komputertechnika azonban rohamosan fejlődik, és a korhatár is egyre alacsonyabb. Nem nehéz belátni, hogy ha a kisgyermek a beszéd megtanulásának sorsdöntő szakaszában: egy éves kora táján kapja meg sohasem volt hallását, sokkal gyorsabban és szebben fog beszélni, mint az aki évekig, évtizedekig élt siketen. Itthon is megvolt az áttörés. Ribári professzor sikerrel operálta az első kétévesnél fiatalabb gyermeket. A kivizsgálás a Heim Pál Gyermekkórházban történt. Katona Gábor főorvos, gyermek-fül-orr-gégész volt az asszisztens, már sokadszor, hiszen, ha ez a világszerte észlelhető irány, a korhatár csökkenése folytatódik, akkor a gyermekek speciális ellátására hivatott gyermekkórházak is egyre nagyobb szerephez jutnak. Baranyi Ildikó, kórházunk szurdopedagógusa végzi a beszédrehabilitáció fáradságos, de gyönyörű eredményeket mutató munkáját.
Ez is érdekelhet
Hazánkban évente 50 cochleáris implantációt igénylő új beteggel kell számolni. Jelenleg a két centrumban (Budapest, Szeged) évente 20-25 készüléket tudnak beültetni. Egy implantátum ára 4,5 - 5 millió forint.
