Vásárlásmániás férfiak!

A vásárlásmánia érdekes jelenség, a különleges szenvedélybetegség lényege, hogy a beteg nem tud ellenállni a vágynak, hogy vásároljon - gyakran annak árán sem, hogy gazdasági csődbe taszítja ezzel családját. A Stanford Egyetem kutatói több mint 2500 férfit és nőt interjúvoltak meg telefonon. A kutatók vásárlási szokásaikról, anyagi helyzetükről és alapvető demográfiai jellemzőikről (kor, családi állapot stb.) kérdezték a vizsgálat alanyait.

Az eredmények azt mutatták, hogy bár a vásárlásmánia tényleg gyakoribb nőkben, mint férfiakban, az eltérés nem jelentős: a nők 6, a férfiak 5,5 százaléka tartozik ebbe a csoportba. Az eredmények azért meglepőek, mert korábban a szakemberek úgy vélték, hogy az amerikaiak mintegy 2-16 százalék tartozhat ebbe a csoportba, és a betegek 90 százaléka nő.

A fő eredmény magukat a kutatókat is meglepte, de ezen kívül is megállapítottak még pár újdonságot. A vásárlásmániás túlnyomó többsége például a fiatalok köréből kerül ki, és a közhiedelemmel megint csak ellentétben nem a tehetősebb, hanem a szegényebb, évi maximum ötvenezer dollárt keresők közül. "A vásárlásmánia komoly pszichológiai és anyagi problémákhoz vezethet, mint például a kapcsolatok megromlása, depresszió vagy öngyilkosság" - magyarázza a kutatások vezetője, Lorrin Koran pszichiátriaprofesszor.

"Sajnos ezek a mániások azt sem veszik észre, mennyi szenvedést okoznak környezetüknek" - tette hozzá a szakember.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra