Európában is megjelent az új koronavírus

Miközben a legfrissebb jelentések szerint Kínában tovább emelkedett a tüdőgyulladással járó vírus halálos áldozatainak száma, Európában elsőként Skóciában és Írországban is fertőzésgyanús tünetekkel kerültek kórházba emberek.

Jelenleg kicsi a valószínűsége annak, hogy a tüdőgyulladást okozó új koronavírus valamely EU-tagállamban is felbukkanjon, bár a január végi kínai újévi ünnepségek miatt jelentősen emelkedik majd a Kínába tartó és a Kínán belüli utasforgalom, és ezzel növekszik a kockázat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtök délután az MTI-vel. Ehhez képest nem sokkal később érkezett a hír, miszerint mostanra skóciai és írországi betegeket is fertőzésgyanúval kezelnek.

Juergen Haas professzor, az Edinburgh-i Egyetem fertőző betegségek kutatására szakosodott intézményének vezetője a BBC televíziónak csütörtökön elmondta: a négy skóciai beteg légzőszervi megbetegedéssel került kórházba, és az elmúlt két hétben mind a négyen a vírusfertőzés kiindulópontjának tekintett kínai Vuhan városában jártak. Hárman közülük Edinburgh-ban élnek, a negyedik Glasgow-ban lakik. Haas professzor "nagyon valószínűnek" nevezte, hogy az Egyesült Királyságban azonosítani fognak koronavírus-fertőzés okozta megbetegedéseket. Hozzátette: csak az Edinburgh-i Egyetemen több mint kétezer kínai hallgató tanul, és ők "folyamatosan jönnek-mennek" Kínába és vissza.

Megvan, mi terjeszti az új vírust. Valószínűleg a kígyó az új koronavírus gazdaállata, nem pedig a denevér, ahogy korábban gondolták. A kígyó azon állatok egyike, amelyeket a közelmúltban bezárt vuhani tengeri élelmiszerpiacon árultak. Részletek itt !

Ezzel párhuzamosan az észak-írországi közegészségügyi szolgálat csütörtök este közölte, hogy az egyik belfasti kórházban is kezelnek egy férfit magas lázzal járó tünetekkel. A BBC úgy tudja, hogy az Észak-Írországban megbetegedett páciens is Vuhanban járt az elmúlt napokban, és a hétvégén utazott Belfastba.

Az Egyesült Királyságban regisztrált koronavírus-fertőzöttek állapota nem életveszélyes.  Fotó: iStock
Az Egyesült Királyságban regisztrált koronavírus-fertőzöttek állapota nem életveszélyes. Fotó: iStock

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter csütörtökön, a londoni alsóházban tartott soron kívüli tájékoztatásában elmondta: Chris Whitty angliai tiszti főorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója az eddigi "nagyon alacsony" fokozatról "alacsony" - vagyis eggyel magasabb - szintre módosította a brit lakosság fertőződési kockázatára érvényes útmutatást. Hancock szerint ez azt jelenti, hogy "megnőtt a valószínűsége" az új koronavírus okozta betegség megjelenésének az Egyesült Királyságban. Ugyanakkor a brit egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-fertőzéses esetek nagy többsége nem halálos kimenetelű, a betegek zöme náthára vagy influenzára emlékeztető tüneteket tapasztal, de végül kilábal a betegségből.

Még nincs nemzetközi egészségügyi vészhelyzet

A WHO is igyekszik megnyugtatni az embereket. "Korai még nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetni" - közölte tegnap Genfben az Egészségügyi Világszervezet. "Kínában szükséghelyzet van, de ez még nem jelent világméretű egészségügyi válsághelyzetet" - mondta a WHO főigazgatója, Tedros Adhanom Ghebreyesus a szervezet sürgősségi bizottságának ülése után. Majd így folytatta: "Megismétlem: az a tény, hogy nem hirdetek ki ma nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet, nem azt jelenti, hogy a WHO szerint nem komoly a helyzet, vagy nem vesszük komolyan." Ghebreyesus kijelentette: egyelőre nincsen semmilyen bizonyíték arra, hogy a vírus Kínán kívül emberről emberre terjedne, bár ez ettől még bekövetkezhet. "Tudjuk, hogy Kínában létezik a vírusnak emberről emberre terjedő változata, de a jelek szerint a terjedése pillanatnyilag csak családokon belülre, illetve a fertőzött betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozókra korlátozódik" - magyarázta.

Közben sorra érkeznek a hírek, hogy milyen új országokban jelent meg a koronavírus. Az indiai, szingapúri és vietnámi egészségügyi szervek is azt közölték, hogy vannak fertőzött betegeik, ám az ő állapotuk kielégítő. Kínában viszont tovább nőtt a halálos esetek száma : a helyi országos egészségügyi hivatal friss mérlege szerint 18-ról 23-ra emelkedett a koronavírus áldozatainak száma, és 634 helyett már 830 fertőzött embert kezelnek kórházakban, továbbá 1072 fertőzésgyanús esetet vizsgálnak.

Óvintézkedéseket vezetnek be a reptereken

A járvány kirobbanásának elkerülése érdekében a világ számos repülőterén egészségügyi vizsgálatokat vezettek be tekintettel a kínai holdújév miatt megnövekedett számú kínai turistára. Az angliai közegészségügyi szolgálat szakértői megkezdték a Vuhan városából Nagy-Britanniába érkező közvetlen repülőjáratok fokozott ellenőrzését, és a Kínából érkező összes egyéb járat utasait is ellátják tanácsokkal arra, hogy mit tegyenek, ha megbetegszenek. Az Air France francia légitársaság a vírus lehetséges elterjedése miatt felfüggesztette a közvetlen járatokat Vuhanba.

A törökországi repülőtereken hőkamerákkal vizsgálnak át minden, Kínából érkező repülőutast - közölte a török egészségügyi minisztérium. A világ egyik legforgalmasabb légikikötője, a dubaji nemzetközi repülőtér pedig csütörtökön jelentette be, hogy a közvetlenül Kínából érkező utasok testhőmérsékletét mérni fogják a vírusfertőzés továbbterjedésének megelőzése végett.

Az abu-dzabi nemzetközi repülőtér a Twitteren közölte, hogy szintén megkezdték az egészségügyi vizsgálatokat a Kínából érkezett utasoknál. A szaúd-arábiai egészségügyi tárca szerint a Kínából közvetlen, illetve közvetett járatokkal érkezőknél fognak ilyen vizsgálatot lefolytatni. Bahrein pedig közelebbről meg nem határozott "megelőző intézkedések foganatosítását" jelentett be a manámai nemzetközi repülőtéren.

Csütörtökre virradóra az olasz vöröskereszt munkatársai álltak készenlétben a római Fiumicino repülőtéren, hogy fogadják az időközben lezárt vuhani repülőtérről indult utolsó járat utasait. A 202 embert egy erre a célra elkülönített steril helyiségbe kísérték, hogy testhőmérsékletüket megmérjék, de egyiküknél sem mutatták ki a fertőzést - közölte Michele Bonizzi.

Az Egyesült Államokban a Vuhanból indult járatokat a New York-i Kennedy, a Los Angeles-i, a San Franciscó-i, a chicagói O'Hare és az atlantai Hartsfield-Jackson nemzetközi repülőterekre irányították át, ahol rendelkezésre állnak az egészségügyi ellenőrzésre szolgáló megfelelő létesítmények.

A több százezer kínai munkást fogadó afrikai államok repülőterein szintén bevezették az egészségügyi óvintézkedéseket. Nigéria, Dél-Afrika, Kenya, Kongó, Uganda, Ghána és a Seychelle-szigetek légikikötőiben egészségügyi ellenőrzésnek vetik alá a Kínából érkező utasokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra