Harmadik oltás: van, ahol minden 12 évesnél idősebb kérheti

Minden 12 évesnél idősebb izraeli kérheti a harmadik oltást, ha a második vakcina felvétele óta legalább öt hónap telt el - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Németországban aggasztó a vírushelyzet - két hónapja nem történt olyan, mint most hétvégén.

A tapasztalatok alapján a vakcinák hatékonysága fél év után csökken, és a védelem fenntartása érdekében megerősítő oltásra van szükség - szögezte le Nachman As professzor, az egészségügyi minisztérium főigazgatója. Saron Elroj-Prájsz, a minisztérium közegészségügyi osztályának vezetője pedig arról beszélt, hogy a harmadik oltás megtízszerezi a védettséget a koronavírussal szemben, és a Klalit nevű egészségbiztosító kutatóintézetében kevesebb mellékhatást figyeltek meg utána, mint az első és a második dózis után.

Minden 12 évesnél idősebb izraeli kérheti a harmadik oltást.
Minden 12 évesnél idősebb izraeli kérheti a harmadik oltást. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Újabb oltás vagy negatív teszt

Október elsejétől egyébként nem lesz érvényes az oltási igazolványa Izraelben azoknak, akik hat hónapnál régebben oltatták be magukat másodszor. Ha tehát továbbra is látogatni szeretnék a csak oltottak számára nyitott helyeket, akkor ismét fel kell keresniük az oltóhelyeket vagy friss negatív tesztet kell felmutatniuk.

Az izraeli egészségügyi minisztérium illetékesei a harmadik oltás felvételére biztatják a régebben oltottakat - ennek érdekében például szeptember 3-tól mentesülnek a kötelező karantén alól azok a harmadik oltással védettek és gyógyultak, akik külföldről térnek vissza.

A delta variánst nem sikerült megállítani

Az augusztus elején kezdődött újabb, harmadik adaggal oltó kampányban 1 962 253 izraeli látogatott el harmadszor is egy oltópontra, ami az ország lakosságának 21,1 százaléka. December vége óta Izraelben 5 951 706 embert (tizenkét évesnél idősebbet) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 64 százaléka, ami viszont nem bizonyult elégnek a koronavírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.

Sokan úgy vélik, hogyha már elkapták a koronavírust, nem kell beoltatniuk magukat, mert egy jó darabig nincsenek kitéve az újrafertőződés veszélyének - ez azonban a szakemberek szerint nem ennyire egyszerű. Cikkünkben tisztázzuk, akkor is kell-e az oltás , ha már átestünk a fertőzésen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

A változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6, 12 fok között várható, de az északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. A tegnapi melegfront elvonul, a nap is kisüt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra