Honnan jönnek a COVID-19 elleni gyógyszerek?

A kezdeti aggodalmak ellenére zökkenőmentes a COVID-19-betegek kezelésében alkalmazott gyógyszerek beszerzése, e területen nem ütköztek fennakadásokba vagy ellátási problémákba az európai országok - mondta el Süle András, az Európai Kórházi Gyógyszerészek Szövetségének elnöke, a Péterfy Kórház főgyógyszerésze.

Háziorvos is felírhat favipiravirt enyhe vagy középsúlyos tüneteket tapasztaló betegek kezelésére.

Az egészségügyi ellátórendszer jelenleg három-négy olyan gyógyszerrel rendelkezik, amelyet kifejezetten a COVID-19 gyógyítására alkalmaznak, illetve két új hatóanyagot is törzskönyveztek a közelmúltban. Ez utóbbiak főként a fertőzés korai szakaszában nyújthatnak segítséget, megelőzendő a tünetek súlyosbodását - foglalta össze Süle az InfoRádió Aréna című műsorában. Kitért rá, az említett készítmények forgalmában egyértelmű növekedést tapasztaltak, amint elkezdett emelkedni a megbetegedések száma.

A COVID-19-betegek kezelésében alkalmazott gyógyszerek alapvetően drágának tekinthetők
A COVID-19-betegek kezelésében alkalmazott gyógyszerek alapvetően drágának tekinthetők. Fotó: illusztráció, Getty Images

A főgyógyszerész kifejtette, ezzel együtt jelentős drágulásra nem volt példa sem az általánosabb terápiában alkalmazott, sem a specifikusan a COVID-19-betegek ellátásában használt készítmények területén. Mindazonáltal utóbbiak már eleve drága gyógyszernek számítanak, de minden egészségügyi rendszer arra törekszik a kontinensen, hogy azokat a lehető legdemokratikusabban ossza el. "Hasonlatosan a vakcinákhoz, ezek a speciális gyógyszerek külön kategóriát képeznek, járványügyi alapokból kerülnek finanszírozásra, minden egyes országban nagyjából hasonló módon" - fogalmazott Süle, hozzátéve, hogy dacára annak, hogy ezek drága gyógyszerek, mégsem jelentenek terhet a lakosságra nézve.

Az interjúban elhangzott az is, hogy nem jellemző, hogy a kórházak nagyobb gyógyszerkészleteket halmoznának fel. "Az, hogy mindenki számára rendelkezésre álljon mindig a megfelelő mennyiségű gyógyszer, föltételezi azt, hogy ne képezzünk túl sok tartalékot ezekből sehol, hanem mindig a megfelelő és a várható igényeknek megfelelő készletekkel rendelkezzünk" - hangsúlyozta a szakember az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával egybecsengő alapelvet. Mint elmondta, részben ennek is köszönhető, hogy egy COVID-19-beteg ugyanolyan eséllyel jut ma hozzá ellátása során a szükséges gyógyszerekhez a hazai kórházakban, mint akár Németországban vagy Franciaországban.

Süle arról is beszélt, a készítmények zömét az Európai Unión belül gyártják. Elhanyagolható azon szállítmányok aránya, amelyek az EU-n kívülről érkeznek, és ezek is általában a zökkenőmentes ellátást támogatják. "Túlnyomórészt az Európai Unió és részben Magyarország az előállítója az általunk alkalmazott gyógyszereknek" - árulta el a főgyógyszerész.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra