Az új koronavírus rendkívül gyorsan söpört végig globálisan azután, hogy 2019 végén először észlelték Kínában. Néhány hónap alatt, 2020 márciusa végéig több tízezer halálesetet regisztráltak a Covid-19-hez köthetően, ami komoly dilemma elé állította a világ kormányait: törekedjenek a legveszélyeztetettebbek védelmére és a fertőzés miatti halálozás csökkentésére, vagy inkább a gazdaság és a személyes szabadság megóvására? A közvetlen egészségügyi veszély pedig csak az érem egyik oldala volt. A korlátozások, így a lezárások és a karantén drasztikusan felborították addig megszokott életvitelünket. Az intézkedések nyomán romlott a rutinszerű egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés, felerősödött az elszigetelődés és elmagányosodás problémája, a szorongás és depresszió előfordulása pedig hamar kiugrott – írja közös cikkében a The Conversation oldalán három párizsi egészségügyi közgazdász, Jules Dupuy, Éric Defebvre és Thomas Barnay.
Hozzáteszik, hogy az egyes európai országok nem mind reagáltak azonos módon a hirtelen támadt veszélyhelyzetre. Egyes államok, mint Görögország és Olaszország, nagyon szigorú korlátozásokat rendeltek el, míg máshol, például Svédországban és Észtországban elsősorban csak a közösségi összejöveteleket és a nemzetközi utazást tiltották be átmenetileg. Az eltérő intézkedések lehetőséget teremtettek a kutatók számára, hogy utólag megvizsgálják, hogyan hatott az 50 év feletti korosztály tagjaira a korlátozások szigora, tekintettel az országok közötti kulturális, gazdasági és közegészségügyi eltéréseket is. A három kutató idén májusban a Social Science & Medicine című folyóiratban számolt egy az eredményekről.
Érzékeny egyensúly
„A kulcskérdés, amelyre választ kerestünk, az volt, hogy vajon a megkérdezettek védelmezőnek vagy károsnak tartották-e az európai kormányok által bevezetett korlátozásokat a veszélyeztetett csoportok egészségére nézve. Arra is kíváncsiak voltunk továbbá, hogy vajon befolyásolta-e az emberek ez irányú véleményét, hogy elkapták-e a Covid-19-et. Abból a hipotézisből indultunk ki, hogy akik megfertőződtek a vírussal, valószínűleg nagyobb nyitottságot mutatnak a szigorú intézkedések betartására, ami potenciálisan enyhíthette a korlátozások személyes jóllétükre gyakorolt negatív hatását is” – fogalmaz a kutatócsoport a cikkben. Tanulmányukhoz egy olyan európai adatbázisból dolgoztak, amely az 50 év felettiek egészségügyi, társadalmi-gazdasági és családi helyzetét rögzítette a 2019 októbere és 2021 augusztusa közötti időszakban. Az egyes országokban bevezetett korlátozások szigorúságát pedig az Oxfordi Egyetem kritériumai mentén a 0-100-ig terjedő skálán osztályozták.
Eredményeiket egy haranggörbével lehet a legjobban leírni. Leegyszerűsítve arról van szó, hogy egy bizonyos szint alatt minél szigorúbbak voltak a korlátozások, az érintett korosztály annál negatívabban értékelte a saját hogylétét. Ennek oka, hogy a korlátozások megzavarták a mindennapi életvitelüket, az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, illetve megfosztotta őket a társas érintkezésektől. Egy ponton (a 100-as skálán 54 pont felett) azonban megfordult a helyzet: innentől a mind szigorúbb intézkedések már azt az érzést keltették az idősebbekben, hogy azok valóban szükségesek az egészségük és biztonságuk megőrzéséhez. Magyarán a korlátozások szigorodásával egy ponton túl inkább hasznosnak, mintsem bosszantónak érezték az emberek az életüket nagyban meghatározó járványügyi intézkedéseket.
Aki átélte a fertőzést, óvatosabb lett
A kutatásból arra is fény derült, hogy azok, akik elkapták egyszer a vírust, felgyógyulva már nyitottabban álltak a szigorú korlátozásokhoz is. Erre nagy valószínűséggel az a magyarázat, hogy saját bőrükön tapasztalták, mennyire súlyos is lehet a Covid-19, a lezárásokban pedig hatékony megelőzési eszközt láttak. Mindazonáltal a kérdésben az is nagy súllyal esett latba, hogy milyen volt a megkérdezettek általános egészségi állapota. A szigorúbb intézkedéseket könnyebben elfogadták, akik eleve kiváló vagy nagyon jó egészségnek örvendtek, miközben a rosszabb egészségi állapotú időseknél kevésbé volt egyértelmű a korlátozások egyéni megítélése. Különösen azokat érintette negatívan a korlátozások szigorodása, akik egészségi állapota a közepes, "megfelelő" kategóriába esett.
„Vegyünk például valakit, aki ugyan nehezen látja el önállóan a mindennapi teendőit, így például a házi munkát vagy a főzést, de családi támogatással továbbra is otthon élhet. A szigorú karanténkövetelmények vagy a társadalmi távolságtartás nagy kockázatot jelenthet esetében arra, hogy egészségi állapota hirtelen romlani fog. Ezzel szemben egy olyan személyt, aki már eleve rossz egészségi állapotban van, emiatt állandó ellátást biztosító idősotthonban él, valószínűleg kevésbé érintenek ugyanezek az intézkedések. Az előbbihez hasonló esetekben tehát a nagyon szigorú intézkedések több kárt okozhatnak, mint hasznot” – magyarázza Dupuy, Defebvre és Barnay.
Mindehhez hozzátartozik továbbá, hogy az egyes európai államokban nagyon eltérő a közegészségügyi helyzet. Vannak országok, mint Dánia és Svédország, ahol az idősek kevesebb mint ötödének rossz csupán az általános egészségi állapota. Ezekben az országokban az érintett korosztály vélhetően jobban el tudja fogadni a szigorú korlátozásokat is világjárvány idején. Eközben például Lettországban, ahol az idősebb populáció alig harmadának volt jó az egészsége a pandémia előtt, az érintettek jobban megsínylik a szigorú lezárásokat. A három kutató éppen ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy a döntéshozóknak nemcsak a halálesetek megelőzést kell szem előtt tartaniuk, hanem azt is, hogy a járványügyi intézkedések hogyan hatnak az olyan kockázati csoportok jóllétére, mint az idősek. „Noha nem határoztuk meg a korlátozások ideális mértékét, eredményeink rávilágítanak arra, milyen nehéz döntésekkel kénytelenek szembesülni az illetékes hivatalok: hogyan lehet egyensúlyt teremteni a fertőzöttek, a gyengébb egészségi állapotúak és azok igényei között, akiket leginkább fenyeget személyes jóllétük romlása” – összegeznek a tanulmány szerzői.
Legjobban: