Koronavírus-vakcinák: ez a legvonzóbb oltás a magyaroknak

Csökkent a nyugati vakcinák elfogadottsága, és arról sincs túl jó véleménye a magyaroknak, hogyan kezelte a kormány a járványhelyzetet - derül ki a Publicus Intézet által készített felmérésből.

Koronavírus: betegek, akiknél hatástalan lehet a vakcina - részletek.

A Népszava megbízásából készült felmérés szerint a keleti oltóanyagok elfogadottsága nem, vagy alig változott március óta: a kínai Sinopharmot például márciusban és április végén is a megkérdezettek 49 százaléka fogadta volna el, míg a Szputnyikot 47 százalékuk. Meglepő módon a nyugati vakcinák népszerűsége is csökkent. A Pfizert korábban még a megkérdezettek több mint háromnegyede adatta volna be magának, most hét százalékkal kevesebben (69 százalék). Lejtmenetben van a Moderna és az AstraZeneca is: előbbi elfogadottsága a márciusi 56 százalékról 45-re esett vissza, utóbbié pedig 45-ről 38 százalékra.

A nyugati vakcinák elfogadottsága is csökkent itthon.
A nyugati vakcinák elfogadottsága is csökkent itthon. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Rosszul kezelte a járványhelyzetet a kormány

Azzal kapcsolatban, hogy összességében a kormány hogyan kezelte a járványhelyzetet, a megkérdezettek 51 százaléka úgy nyilatkozott, hogy inkább rosszul, mint jól. A magas halálozási adatok miatt a válaszadók nagy többsége fogalmazott meg kritikát, tízből nyolcan elégedetlenek ebből a szempontból az ország teljesítményével. A kabinet ellenzéket oltásellenességgel vádoló álláspontjával az összes válaszadó 27 százaléka ért egyet, de a kormánypárti szavazók körében az arány már jóval magasabb, 66 százalék.

Veszélyhelyzet meghosszabbítása: ez a magyarok véleménye

A kutatásban arra is kíváncsiak voltak, vajon a lakosság szerint miért döntött az Orbán-kormány a veszélyhelyzet egészen őszig tartó meghosszabbításáról. A válaszadók több mint fele szerint azért, hogy a parlament megkerülésével dönthessenek fontos kérdésekről. Valamivel kevesebben gondolják úgy, hogy a cél az ellenzéki előválasztás megszervezésének nehezítése, de még azt is elképzelhetőnek tartja minden negyedik ember, hogy a lépéssel esetleges tüntetéseket akarnak megelőzni. Tíz kormánypárti szavazóból kilenc egyébként egyetért a hosszabbítással, az ellenzéki oldalon azonban mindössze 18 százalékos az arány.

A felmérésből kiderült, hogy a magyar lakosság 15 százaléka eshetett át a koronavírus-fertőzésen, közülük minden harmadik szenved a betegség utóhatásai miatt. A 60 év felettiek körében 63 százalékos azoknak az aránya, akik panaszokkal küzdenek, a legtöbben fáradékonyságot tapasztalnak.

Koronavírus: ez az ország is bármilyen oltással fogad minket - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra