Koronavírus: a magyarok alig 1 százaléka kaphatta el

Bár az országos koronavírus-szűrésről még nincsenek végleges eredmények, az már biztos, hogy 30 és 80 ezer között lehet azok száma, akik már átestek a fertőzésen.

Több mint 10 ezren részt az elmúlt 2 hétben a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével indított országos koronavírus-szűrésen. Az eredmény így reprezentatív lett. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A négy magyar orvosképző és a Központ Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésében megszervezett országos koronavírus -szűrésen a meghívottak 67,7 százaléka vett részt, vagyis több mint 10 ezren. Ez magas részvételi aránynak számít - ismertette Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője. Megemlítette, hogy Európában eddig összesen két - a magyarországival volumenében össze nem hasonlítható - szűrést végeztek el. Izlandon a meghívottak 36 százaléka, Szlovéniában pedig a kiválasztottak 46 százaléka ment el a szűrésre.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus átfertőzöttségi arány, koronavírus szűrőprogram, koronavírus országos szűrés
Koronavírusteszthez vesznek vért egy férfitől a Keszthelyi Kórházban 2020. május 14-én.Fotó: MTI/Varga György

Valós képet kaphatunk

Az SE rektora egyúttal megköszönte a vizsgálatban részt vevőknek, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a szakemberek "tényleges, valós képet" tudjanak alkotni a magyarországi koronavírus-helyzetről , és meg tudják határozni az átfertőzöttek abszolút számát. Végleges eredmények még nincsenek, de biztos, hogy az átfertőzöttek száma 30 és 80 ezer között lehet - fűzte hozzá.

A koronavírus-fertőzésen átesettek száma Magyarországon elég kevés, ugyanakkor ez nem jelent jelentősen kisebb védettséget a járvány esetleges második hullámában. A 0,6-0,7 százalékos átfertőzöttségi arány nagyon alacsony, de klinikai szempontból nem igazán különbözik például a 4-5 százalékos spanyolországi aránytól. Hiszen amíg Spanyolországban a lakosság 94-95 százaléka maradt "potenciálisan fertőzhető", addig nálunk 99 százalék ez a szám. A koronavírus-járvány esetleges második hullámában ez semmilyen különbséget nem hoz - mondta Merkely Béla.

Lesznek újabb szűrések

A tervek szerint a jövőben még legalább két alkalommal megismétlik a koronavírus-szűréseket. A jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben szervezik meg a következő országos vizsgálatot.

Donald Trump a koronavírus ellen hatástalan gyógyszert szedi - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +8 °C

Délelőtt a keleti tájakon is megvastagszik a felhőtakaró, így nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Átmeneti szakadozások lehetnek a felhőzetben délután is, melyre legnagyobb esély délen mutatkozik. Estig főleg az ország északnyugati harmadán, felén számíthatunk tartósabb esőre, záporra, arrafelé kiadós mennyiség eshet. A déli tájak és a Tiszántúl ugyanakkor estig szárazon maradhatnak. Ezt követően a csapadékzóna gyengülve délkelet felé helyeződik, északnyugaton csökken a csapadékhajlam. A délkeleti szelet időnként élénk, a magasabban fekvő helyeken erős, esetleg viharos széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon 10 fok körüli maximumok is lehetnek. Késő este 8 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra