Koronavírus: ezt javasolja az MTA

Hétfőn elindul a koronavírus elleni védekezés második szakasza, amelyben már az enyhítések is szerepet kapnak. A járvány azonban még tart, ezért nagyon fontos továbbra is kontroll alatt tartani a helyzetet. Mutatjuk, milyen válságkezelési módszereket javasolnak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szakemberei rövid és hosszú távon.

Immunológusok, orvosok és biológusok állították össze azt az ajánlást, amely konkrét javaslatokat tartalmaz a koronavírus-járvány rövid és hosszú távú kezelésére - a kormányzat és a hatóságok számára egyaránt - olvasható az MTA oldalán közzétett tájékoztatóban. Mutatjuk a legfontosabb megállapításokat.

Teszt, kontaktkutatás, elemzés

A szakemberek szerint a legfontosabb, hogy sürgősen bővítsék a kontaktfelderítő, a mintavételi, az elemző és a nyilvántartó kapacitást. Azt írják, a koronavírus-járvány rövid és hosszú távú kezeléséhez is alapvető feltétel a megfelelő mennyiségű és minőségű teszt folyamatos alkalmazása. Sokkal több olyan tesztet kellene végezni, amely magát a fertőzést mutatja ki (rtPCR) - emelik ki. A hosszú távú járványügyi intézkedésekhez azonban szükség lesz a betegségen még át nem esett fogékonyak, valamint a már védettek azonosítására is. Ehhez más típusú tesztek is kellenek: olyanok, amelyek a szervezet által termelt ellenanyagokat (antitesteket) mutatják ki a vérben.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus szűrés, koronavírus-teszt, koronavírus tudomány, koronavírus ajánlások, Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
Idősotthont ellenőriztek Hajdúszoboszlón. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Csoportok, szelektív intézkedések

A szakértők szerint egy gyors és kiterjedt tesztelés eredményei alapján csoportokat lehetne felállítani a népességen belül. Ezen alapulhatnának aztán azok a szelektív intézkedések, amelyek a koronavírus -fertőzésre fogékony csoport tagjait a mostaninál is jobban védik, a védett csoport tagjait pedig jogosultságokkal ruházza fel a munkába való visszatérés céljából. Az ajánlás szerint a csoportok elkülöníthetőségét egészen addig biztosítani kellene, amíg nem lesz hozzáférhető védőoltás vagy hatékony gyógyszeres megelőzés.

Az egészségügy tartós megerősítése

A gyorstesztek beszüntetését követelik - a részletekért kattintson!

Az ajánlás kitér arra is, hogy a magyar egészségügy alulfinanszírozottsága, sorvadása súlyos társadalmi és gazdasági következményekkel jár - nemcsak a jelenlegi, koronavírus okozta helyzetben , hanem más országos méretű katasztrófahelyzetben is. Az egészségügy gyors és tartós megerősítése tehát egy kiemelten fontos feladat a közeli és távolabbi jövőben. Ezen belül jelentős mértékben bővíteni kell a népegészségügy egész intézményrendszerét - javasolják.

Figyelmeztetnek továbbá arra, hogy a koronavírus-járványhoz közvetlenül kapcsolódó teendők mellett figyelmet kell fordítani egyéb járulékos egészségügyi és társadalmi jelenségekre is. Példaként említik a krónikus betegek ellátatlanságát, a szűrési fegyelem lazulását, a várólisták várható növekedését és a diagnosztikai beavatkozások késlekedését. A szakemberek szerint ezek az amúgy is leterhelt és alulfinanszírozott egészségügyben egy esetleges újabb fertőzéshullám lezajlását befolyásolhatják.

A Magyar Tudományos Akadémia jelezte továbbá, hogy a továbbiakban is kész az állásfoglalások és ajánlások megfogalmazására, valamint a kutatások szervezésében való részvételre is. Mint írták, minden lehetséges módon támogatják a tudomány eredményeinek alkalmazását a koronavírus elleni harcban.

Egy kutatás szerint több nő dolgozik a koronavírus-járvány frontvonalában, mint férfi - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Tovább szakadozik, a legtöbb helyen csökken is a felhőzet, de főként a Tiszántúlon és északnyugaton még reggel is felhős lehet az ég. A keleti határ menti részeken helyenként párássá válhat a levegő. Néhol még előfordulhat zápor. Az északi, északkeleti szél néhol élénk maradhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 7 és 13 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb lehet. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra