Koronavírus: karanténba került 15 magyar

Karanténba került 11 tizenegy középiskolás lány, két tanár és két sofőr, akik Olaszországból tértek haza. A koronavírustól tartva karanténba helyezték őket, a vizsgálatok még tartanak.

A diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek , lázuk nincs. Ennek ellenére - elővigyázatossági okokból - 14 napig karanténban tartják őket - közölte Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, magyarok,
Védőruhás egészségügyi dolgozókk szállítanak egy koronavírusos beteget Hongkongban.Fotó: Getty Images

Folyamatosan ellenőrzik őket

Időseket és betegeket támad az új koronavírus - olvassa el a részleteket!

A főorvos hangsúlyozta, nem azt kell nézni, honnan érkeztek, hanem azt, hogy ki voltak-e téve veszélynek. A diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

"Folyamatosan ellenőrizzük őket, egészségügyi felügyelet alatt állnak, reméljük, nem lesz semmi baj" - mondta. Az ilyen járványokat csak drasztikus intézkedésekkel lehet megfékezni vagy lassítani, így valószínű az is, hogy további hasonló intézkedések lesznek Olaszországban.

A három magyar, akik egy óceánjáró hajóról hazaérkezve kerültek karanténba, továbbra is jó állapotban vannak. A vizsgálatok alapján nincs nyoma annak, hogy vírusfertőzéstől szenvednének. Nekik péntekig, illetve szombatig kell a kórházban maradniuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +0 °C

A változóan felhős ég mellett az ország legnagyobb részén legalább néhány órára kisüt a nap, de az északkeleti, keleti tájakon borult maradhat az ég. Csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt marad a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 6, 12 fok között várható, de az északkeleten, keleten ennél hűvösebb is lehet. A tegnapi melegfront elvonul, a nap is kisüt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra