Koronavírus: teljesült az EU egyik célkitűzése

A koronavírus-járvány elleni küzdelem egyik fontos célkitűzését teljesítette az Európai Unió azzal, hogy a felnőtt lakosságának 70 százaléka július végéig legalább az egyik vakcinát megkapta.

Megvalósult az Európai Unió azon célkitűzése, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százaléka július végéig megkapja a koronavírus elleni védőoltás legalább első adagját - jelentette be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen videóüzenetben kedden. "Ma elértük ezt a célt" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy teljes védettséggel az európai felnőttek 57 százaléka rendelkezik. Ezek az adatok Európát a világelsők közé sorolják - emelte ki.

Valóban védenek a vakcinák a delta variáns ellen? Egy friss tanulmány megerősítette, hogy a világszerte gyorsan terjedő delta variáns ellen valóban alacsonyabb antitest-aktivitás figyelhető meg egyetlen beadott dózis után, de a vakcinák "még így is megfelelően működnek". Kattintson a részletekért!

"A delta variáns különösen veszélyes"

Hangsúlyozta, hogy az uniós vállalás teljesítését szolgáló oltási kampány sikeres volt, azonban az erőfeszítések nem enyhülhetnek, különösen a koronavírus újabb variánsainak megjelenése miatt. "A delta variáns különösen veszélyes. Ezért arra szólítok fel mindenkit, akinek csak lehetősége van beoltatni magát, hogy vegye fel az oltást. Saját egészsége és mások védelme érdekében" - mondta. Az Európai Unió továbbra is mindenki számára elegendő mennyiségű oltóanyagot biztosít - tette hozzá.

Az európai felnőtt lakosság 70 százaléka legalább az első vakcinát megkapta már. Fotó: Getty Images
Az európai felnőtt lakosság 70 százaléka legalább az első vakcinát megkapta már. Fotó: Getty Images

Az Európai Bizottság eddig a Pfizer/BioNTech (600 millió + 1,8 milliárd adag), az AstraZeneca (400 millió adag), a Johnson & Johnson (400 millió adag), a Moderna (460 millió adag), a CureVac (405 millió adag) és a Sanofi-GSK (300 millió adag) vállalatokkal írt alá szerződést vakcinabeszerzésről.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra