Koronavírus: végre tényleg kiderülhet az eredete

Eredetileg már január elején elkezdődött volna a misszió, ám végül csak most csütörtökön érkeznek Kínába a WHO szakértői a vírus eredetének felkutatására.

Csütörtökön érkeznek Kínába az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői a vizsgálatok megkezdésére - jelentette be a kínai nemzeti egészségügyi bizottság. Hivatalos internetes oldalukon hétfőn megjelent közleményük szerint a WHO nemzetközi szakértői kínai kutatókkal együttműködve vizsgálják majd a vírus eredetét. A szakértőcsoport pontos munkatervéről azonban nem árultak el részleteket.

A WHO nemzetközi szakértői kínai kutatókkal együttműködve vizsgálják majd a vírus eredetét. Fotó: illusztráció, Getty Images
A WHO nemzetközi szakértői kínai kutatókkal együttműködve vizsgálják majd a vírus eredetét. Fotó: illusztráció, Getty Images

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn üdvözölte, hogy Kína végre engedélyezte a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői vizsgálatok megkezdését. "Remélhetőleg szoros együttműködésben dolgozhatunk majd kínai kollégáinkkal e sorsdöntő misszió keretében, hogy azonosítsuk a vírus forrását , valamint azt, hogy milyen úton terjed a kórokozó az emberekre" - írta a tisztségviselő erről szóló Twitter-üzenetében.

Ez volt az eredeti terv

A WHO korábbi közlése szerint az eredetileg január elejére kitűzött misszióban részt vevő tíz nemzetközi szakértő egyebek mellett a közép-kínai Vuhanba utazna, ahonnan 2019. december 31-én jelentették hivatalosan az első "ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos megbetegedéseket". A küldetés célja, hogy azonosítsák a vírus eredeti hordozóját, valamint azokat a lehetséges módokat, ahogyan a koronavírus állatról emberre terjedhetett.

A SARS-CoV-2 eredete nyomasztóan homályos Egy évvel a SARS-CoV-2 koronavírus azonosítása után a kutatók még nem tudják, hogy a kórokozó hogyan ugrott át fajról fajra, mígnem képessé vált megfertőzni az embereket. Egy vezető francia virológus sorra vette a különféle hipotéziseket, beleértve a vírus laboratóriumból való véletlen kijutásának lehetőségét is. Részletek itt.

Nem a vízum volt az akadály

A szakértők érkezésének dátumáról szóló bejelentést alig egy héttel azután tette közzé a kínai egészségügyi bizottság, hogy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója mély csalódottságát fejezte ki, amiért Peking még nem véglegesítette a szakértői csoport Kínába érkezéséhez szükséges engedélyeket. Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatójának tájékoztatása szerint a vízumkérdés volt az akadály, ám a kínai külügyminisztérium szóvivője egy nappal később közölte: nem csupán vízumproblémákról volt szó, de folyik az egyeztetés. A WHO már tavaly februárban és júliusban is küldött szakértőket Kínába hasonló céllal, ám a látogatások eredményeiről később nem közöltek érdemi információt.

Újabb súlyos járványhullámmal küzdenek

Kína egyik északi tartománya jelenleg a legsúlyosabb járványhullámmal küzd azóta, hogy a vírus országos terjedését tavaly áprilisra drákói intézkedéseknek köszönhetően nagyrészt megfékezték. A Pekinget körülvevő Hopej tartományban - amely mintegy 800 kilométerre északra fekszik a járvány eredeti gócaként ismert, közép-kínai Hupej tartománytól, - két nagyvárost zártak le a múlt hétvégén a vírus terjedésének megfékezésére. A legtöbb új esetet a tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban azonosították, ahol január 2-ától vasárnap délig összesen 369 koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki a teljes lakosság tesztelését követően. A város vezetése vasárnap bejelentette: a magas esetszámra való tekintettel hamarosan ismét letesztelik a város összes lakóját, a mintegy 11 millió embert érintő intézkedés elvégzésére kétnapos időtartamot tűztek ki.

Az elmúlt időszakban nőtt Magyarországon az oltási kedv - derült ki egy nemrégiben készült közvélemény-kutatásból. Az eredmények szerint főként az idősebbek körében növekszik látványosan a koronavírus-vakcina iránti bizalom. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra