Kritikus állapotban egy madárinfluenzás beteg – vészhelyzetet hirdettek Kaliforniában

Bár az idős, krónikus beteg ember állapota súlyos, a szakértők szerint a madárinfluenza továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosság számára.

Az Egyesült Államok első súlyos emberi madárinfluenza-fertőzését jelentették egy louisianai embernél, aki kritikus állapotban van – írta meg a Reuters. A beteg a feltételezések szerint háztáji baromfival érintkezett.

madárinfluenza, H5N1
A beteg egy baromfival érintkezhetett. Fotó: Getty Images

A louisianai beteg súlyos légzőszervi megbetegedése rámutat a vírus fokozott egészségügyi kockázataira, amely korábban csak kötőhártya-gyulladást okozott fertőzött tejüzemi dolgozóknál.

Kalifornia ezért vészhelyzetet hirdetett az H5N1 vírus miatt, amely idén már több tucat mezőgazdasági munkást fertőzött meg. Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ szerint azonban a madárinfluenza továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosság számára.

A louisianai beteget – aki 65 év feletti, és meglévő alapbetegségekkel is küzd – súlyos légzőszervi problémákkal kezelik.

Az enyhébb esetek, amelyeket az Egyesült Államokban tapasztaltunk, főként annak köszönhetők, hogy sok fertőzött ember tejhasznú szarvasmarháktól kapta el a vírust, ami jelentősen eltér a fertőzött madarakkal való érintkezéstől

– mondta Amesh Adalja, a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ vezető kutatója.

Ez az eset az első, amely háztáji, nem kereskedelmi célú baromfihoz köthető

– emelte ki Demetre Daskalakis, a CDC Nemzeti Immunizációs és Légúti Betegségek Központjának igazgatója.

Több magyarországi baromfitelepen is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint azonban nálunk nem az a vírustörzs terjed, amely az Egyesült Államokban több embert is megbetegített. Részletek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +7 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult időre számíthatunk, késő délutántól, estefelé kezd el vékonyodni, szakadozni a felhőzet északnyugat felől. Eső, záporeső az ország keleti, délkeleti felén várható, az Északi-középhegység csúcsain havas eső, hóesés is előfordulhat. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon kísérik erős, viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. Késő este többnyire -1 és +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra