Megérkezett Japánba az olimpiai láng

Pénteken reggel megérkezett Japánba az olimpiai láng. A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

A szervezőbizottság tagjai csütörtökön vették át Görögországban a lángot, melyet múlt csütörtökön - a hagyományoknak megfelelően - Olümpiában gyújtottak meg. A lángot, mely egy "Tokió 2020 olimpiai lángváltó" feliratú repülőgéppel érkezett, szerény, visszafogott ünnepség keretében, kis létszámú csoport fogadta a japán légierő - Tokiótól 250 kilométerre északra fekvő - macusimai bázisán. A speciális tartóban szállított lángot a gépben a távol-keleti szigetország két legendás sportolója, a női birkózás háromszoros olimpiai bajnoka, Josida Szaori és a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes cselgáncsozó, Nomura Tadahiro vette át, majd a repülő ajtajában átadták a szervezőbizottság elnökének, Mori Josirónak.

tokiói olimpia, olimpiai láng, koronavírus, COVID-19, világjárvány
Péntek reggel megérkezett az olimpiai láng a tornának otthont adó Tokióba. Fotó: MTI/EPA/Majama Kimimasza

A tokiói olimpia szervezői bizottságának egy tagja szerint a torna 1-2 évvel való elhalasztása tűnik a legvalószínűbb forgatókönyvnek. Részletek itt.

Noha már több neves sportoló is kérte a játékok elhalasztását a koronavírus-világjárvány miatt, a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre tartja magát a július 24-i rajthoz , ami előtt a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében. A vírus hatására nem változtatták meg a lángfutás útvonalát, és nézők is jelen lehetnek az utcákon a jelkép elhaladásakor, a szakaszok elejére és végére tervezett ünnepségek viszont elmaradnak.

Négy és fél hónap van hátra az olimpiáig

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint tartózkodni kell a vehemens spekulációktól a nyári tokiói olimpia rendezésével kapcsolatban. A szervezet vezetője a New York Times-nak nyilatkozott a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetről. "Különböző forgatókönyvekben gondolkozunk, de ellentétben sok sportszövetséggel vagy profi ligával, bennünket még négy és fél hónap választ el a játékoktól" - hangsúlyozta Bach. Hozzátette, a szakszövetségek sok esetben optimistábbnak tűnnek a NOB-nál, mivel csak áprilisig vagy májusig halasztották el versenyeiket. "Mi pedig július végéről beszélünk." - jelentette ki.

"Nincs esélyegyenlőség a felkészülésben"

A koronavírus-járvány miatt nincs esélyegyenlőség a sportolók között a tokiói nyári olimpiára való felkészülés tekintetében - hívta fel a figyelmet Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétika Szövetség (WA) elnöke. A 63 éves sportvezető a The Times című napilap csütörtöki számában azt nyilatkozta, munkájuk nagy részét jelenleg arra fordítják, hogy megállapítsák, szerintük lehetséges lesz-e az eredeti időpontban megrendezni az ötkarikás eseményt. "Minden tagszövetségünk ugyanazzal a kihívással néz szembe egy nagyon-nagyon nehéz szituációban" - jelentette ki Coe, hozzátéve, hogy miközben úgy tűnik, Kínában javul a járványügyi helyzet, Európában éppen most válik egyre nehezebbé.

"Világos, hogy a világjárvány közben nem beszélhetünk esélyegyenlőségről a felkészülésben, mert például egy olasz hosszútávfutónak jelenleg otthon kell maradnia, ez pedig óriási hátrány" - mondta a WA elnöke, kiemelve, hogy a különböző országokban egymástól eltérő mértékű közegészségügyi korlátozások vannak érvényben. "Ha a francia, spanyol vagy olasz sportolókra gondolunk, jelenleg az ő helyzetük például nagyon nehéz" - nyilatkozta Coe.

Most viszonylag olcsón megtanulhatjuk, mit tegyünk, ha egy igazán pusztító járvány köszönt ránk - mondja Csányi Vilmos etológus. A teljes interjút a 24.hu oldalán olvashatja el ide kattintva .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra