Merkely: hosszú lesz a negyedik hullám

Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd - hívta fel a figyelmet Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novemberben tetőzhet a hazai koronavírus-járvány negyedik hulláma Vattay Gábor, az ELTE TTK Fizikai Intézetében működő Komplex rendszerek fizikája tanszék vezetője szerint.

Merkely Béla úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy szükség lesz további korlátozásokra a negyedik hullám miatt, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd. "Az oltatlanok természetesen jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve (...), huszonötször valószínűbb, hogy bekerül egy oltatlan egy kórházba, huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben" - mutatott rá a rektor. Hozzátette, az oltatlanok nem reménykedhetnek abban, hogy az úgynevezett nyájimmunitás majd megvédi őket, hiszen a koronavírus folyamatosan mutálódik; a delta variáns esetében egy ember átlagosan nyolcat fertőzhet meg, míg az első, Vuhanból elindult vírus esetében ez a szám 2,5 volt.

Emlékeztető oltás a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján augusztus 30-án
Emlékeztető oltás a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház oltópontján augusztus 30-án. Fotó: MTI/Komka Péter

Merkely a harmadik oltásról szólva elmondta, elsősorban a 60 év felettieknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek ajánlja, hogy a második vakcina után négy hónappal kérjék az emlékeztető dózist. Hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan gyógyszeres kezelés, amely hatékonyabb lenne, mint a vakcina. Ráadásul az oltóanyagokból már több milliárd adagot beadtak, komolyabb mellékhatásról nem érkezett hír, ezért azt lehet mondani, hogy ezek biztonságosak.

A rektor az M1 aktuális csatorna hétfői adásában beszélt arról is, hogy a világ 300 legjobb egyeteme közé került a Semmelweis Egyetem. Mi több, minden mutatóban javított a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában, így 149 helyet lépett előre. Merkely szerint ez egy nagyon komoly eredmény, de a céljuk, hogy - a mostani 277. helyről - bejussanak a 100 legjobb egyetem közé, amihez számos nagy amerikai, angol vagy éppen német egyetemet kell megelőzniük.

Egy újabb koronavírus-variáns felbukkanására figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO): a mű variáns képes lehet kijátszani a védőoltás vagy a korábbi fertőzés által kiváltott immunvédettséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra