"Az én családom is járványtagadó volt. De már nem azok, most már itt vannak" - intett fejével az intenzíves épület felé, amikor épp egy kórházból távoztam. Beszélgetőpartnerem egészségügyi dolgozó, csak véletlenül elegyedtem vele szóba egy interjú után. Elmondta, sok éve dolgozik az intézményben, azt hitte, már semmin nem lepődik meg. Viszont most ő is csak értetlenkedik: egyszerűen nem érti, mennyire sokan nem látják, tényleg nagy a baj. Pedig már aligha van ember, akinek ne lenne olyan ismerőse, kollégája vagy családtagja, akinél ne okozott volna súlyos, az influenzán messze túlmutató betegséget a koronavírus. Ahhoz sem kell sokat kérdezősködni, hogy kiderüljön: lélegeztetett, vagy rosszabb esetben elhunyt beteg is van a közelebbi-távolabbi ismeretségi körben. Viszont hiába túlterheltek az orvosok és ápolók, hiába jelentik egyre több helyről a halottasházak telítettségét, a járványtagadás nem csitul.
Bármit megmagyarázunk
"Az embernek nagyon jó készsége, képessége van arra, hogy az aktuális viselkedését megmagyarázza. Sokszor a gondolataink, véleményeink is ezt az egy célt szolgálják. Mindenki ismeri például a dohányosok önfelmentő gondolatait. Amikor elmondják, hogy a cigarettázás egyfajta társasági esemény, amelynek során jókat beszélgetnek. És hogy ennek az összesített hatása az egészségre nyilván jobb, mint amekkora kárt maga a dohányzás okoz" - mondja Krekó Péter szociálpszichológus, az ELTE docense, a Political Capital igazgatója. De lehetne példaként felhozni azt is, amikor az alkoholfogyasztást a vörösborban lévő vegyületek jótékony hatásával magyarázzák. Nagy az emberekben az ilyen jellegű kreativitás, a környezetben fellelhető magyarázatokat gond nélkül össze tudják válogatni úgy, hogy azokkal indokolni lehessen szinte bármit. Ezt hívják kognitív disszonancia redukciónak, önigazolásnak.
Kell a magyarázat
A mostani járványnál ez a jelenség azért erősödött fel, mert az emberek a világon mindenütt belefáradtak a karanténba , abba, hogy a járvány körül forog az életük. Egyszerűen nem akarnak tartósan változtatni szokásaikon, mindennapjaikon. "Ez teljesen érthető, hiszen a pandémiának a pszichés egészségre, a gazdaságra nézve is vannak másodlagos következményei. Viszont ha az emberek úgy akarnak élni, mint korábban, akkor az logikailag nem fér össze annak belátásával, hogy a koronavírus-járvány valójában egy súlyos dolog" - magyarázza a pszichológus. Ennek a lelki folyamatnak a vége a bagatellizálás, az egész helyzet megkérdőjelezése. Bár nincs olyan hazai kutatás, amely a járvány első és második hullámában nézte volna a járványtagadás mértékét, de a szakértőnknek meggyőződése, hogy ezek a hangok ősz óta sokkal erősebbek, mint voltak tavasszal. Ennek oka az lehet, hogy az első hullámnál az emberek még elfogadták a helyzetet, kevésbé vonták kétségbe a szabályok szükségességét.
Átéltük, vagy mégsem?
Most más a helyzet: az emberek jelentős részének egyszerűen van egy olyan illúziója, hogy a szituációt már ismeri, egyszer már átélte. És ez független attól, hogy a járvány mutatói most összehasonlíthatatlanul rosszabbak a tavaszinál: az egyszerűen nincs hatással arra a kreativitásra, amivel a világot az ember képes úgy magyarázni, ahogyan az neki a legkényelmesebb. Ennek gyakorlatilag csak az szabhat határt, ha a közvetlen környezetben valaki - egy családtag vagy barát - a járvány áldozata lesz. "Nekem is voltak olyan ismerőseim, akik a helyzetet nem vették komolyan, amíg a környezetükben meg nem betegedett valaki. Magyarországon a helyzet talán azért is rosszabb, mert az első hullámot jól kezeltük, és ez elkényelmesítette az embereket. Sokan úgy érzik, csak farkast kiáltottunk" - emeli ki Krekó Péter. Az egyéni psziché szintjén szempont az is, hogy manapság az emberek mindennel szemben bizalmatlanok.
Ambivalens bizalom
A közvélemény-kutatásokból ugyan az látszik, hogy az orvosok, gyógyszerészek felé hatalmas a bizalom, de a modern kor embere ettől függetlenül ambivalens módon viszonyul a tudományhoz. Ez részben abból fakad, hogy a tudomány kicsit túl van misztifikálva, részben pedig abból, hogy az alaplogikája sokak számára nem érthető. Például hiába ismert, milyen elven működnek a védőoltások, rengeteg ember számára ez sem egyértelmű.
Ráadásul a tudományról alkotott kép éppen a túlmisztifikáltság miatt törékeny. Mert, amit nem értünk igazából, azt lehet, hogy tiszteljük, de egyben bizalmatlanok is vagyunk vele szemben - emiatt van válságban az orvostudományba vetett hit is. A mostanában megjelent tudományellenes mozgalmak már a legalapvetőbb, több évszázados ismereteket kérdőjelezik meg. Például régóta tudjuk, mit jelent a cseppfertőzés, megtapasztaltuk a spanyolnáthát , mégis kiderült: az emberek nem értik, mi ez a fertőzési mód, és miért jelent védelmet ellene az, ha mindenki maszkot hord. Nem segít a helyzeten az sem, hogy mást mondtak a járvánnyal kapcsolatban tavasszal, és mást most. Elég csak a maszkviselésre gondolni, arra, hogy az első hullámnál, amikor nem volt elég maszk, azt mondták, nem is kell hordani. Ezzel csak a pánikot akarták elkerülni, de az emberek nem ennek megfelelően könyvelték el, így most, amikor már mindenki maszkviselést kér, azt ellentmondásnak értékelik. Márpedig ha a közlések ellentmondásosak, bizalmatlanság alakul ki.
Hiányzik a természettudomány
A járvány kapcsán világszerte egyértelművé vált, hogy a természettudományos oktatásba több energiát kellene fektetni, mert ha ezek az ismeretek nincsenek meg, megnyílnak az utak a populista mozgalmak előtt. "Alapvető tudás hiányában az emberek egyszerűen nem hisznek az orvosoknak, viszont fogékonyak lesznek a legkülönbözőbb összeesküvés-elméletekre. Erről nekünk is volt kutatásunk, amelyben azt találtuk, hogy a magyarok 42 százaléka igaznak gondolja azt az állítást, mely szerint a gyógyszercégek titkolják előlünk a betegségek ellenszerét" - mondja Krekó Péter. Az összeesküvés-elméletek mögött általában mindig ott van a gyógyszerlobbival, gyógyszergyárakkal szembeni félelem. De ez megvan politikusokkal szemben is: ha olyan politikus mondja az embereknek, hogy maradjanak otthon, akit ők elutasítanak, akkor nem maradnak otthon. Ez Amerikában nagyon látványos, ott a járvány nagyon átpolitizálódott, gyakorlatilag politikai kóddá vált, hogy valaki hord-e maszkot.
Ki nevet a végén?
Komoly dilemma, hogy mit tehet az, aki azt érzékeli, hozzátartozói, barátai, kollégái elkezdenek hinni a legextrémebb konteókban . "Az egyetemen vizsgáltuk ezt a kérdést, és azt találtuk, hogy az összeesküvés-elméleteknél az embereket nem szabad nevetségessé tenni, csak magát a narratívát. Magyarán a gyógyír a racionális érvelés: ha rámutatunk arra, hogy valami miért butaság. El kell fogadni azt is, hogy nem lehet mindenkit megmenteni: akinél az összeesküvés-elmétek már fontos világnézeti elemek, azokat nem lehet meggyőzni semmiről, azok a végsőkig ragaszkodni fognak meggyőződésükhöz. Ott tényleg csak az működik, ha az érintett a közvetlen környezetében is látja: baj van" - emeli ki a pszichológus.
Nem jó a vírussal kapcsolatban a hiszterizált kommunikáció sem, mert az önmagát teszi hiteltelenné. Magyarán a veszélyekről beszélni kell, nem szabad azokat bagatellizálni, de közben nem szabad abba a hibába esni, mint azok a drogprevenciós kampányok, amelyek azt mondják: aki elszív egy füves cigit, az másnap heroinnal fogja szúrni magát. A nagyon felnagyított, a közegészségügyi szempontokat minden más elé helyező szemlélet, a megbélyegző kommunikáció sem feltétlenül jó. Őszintén kell beszélni a betegség lehetséges kimeneteleiről is, de nem szabad eltúlozni a veszélyeket.