A fültisztító pálcika ezért veszélyes (2)

A fültisztító pálcikák szinte minden háztartásban megtalálhatók, a szakemberek mégis óvatosságra intenek a használatukkal kapcsolatban. Sok esetben ugyanis árthatnak az egészségnek.

Meglepő történetről számolt be egy külföldi újság. A közelmúlban összeesett egy 31 éves férfi és mentőt hívtak hozzá. A férfi a kórházi kivizsgálása során elmondta, hogy szédülni kezdett, megfájdult a feje, és korábban már az is előfordult vele, hogy elfelejtette emberek nevét. Az orvos által kért képalkotó vizsgálat oldotta meg a rejtélyt.

Megdöbbentő ok a panaszok hátterében

A férfi bal fülében, egészen mélyen egy fültisztító pálcika maradványát találták meg, ami miatt két gennyes tályog képződött a hallójáratban. Ezek pedig már az agyműködésére is hatással voltak.

A fülben maradt gyapot külső hallójárat-gyulladást okozott. Ez a bakteriális fertőzés a hallójáratban indul, de továbbterjedhet az agy felé, sőt, akár arcidegbénulást is okozhat. Többnyire az időseket és a nagyon igénybe vett immunrendszerrel rendelkezőket támadja meg ez a fertőzés. Bár viszonylag ritka betegségről van szó, az idejében történő felismerés életmentő lehet, kezeletlenül ugyanis halálos is lehet a fertőzés.

fültisztító pálcika, fülpiszkáló, fülgyulladás, fertőzés, hallás, fertőzésveszély
A pálcikák gyakori használata fülgyulladást vagy dobhártyasérülést is okozhat. Fotó: 123rf

Az említett férfi nem tudta megmondani, mikor kerülhetett a fülébe a súlyos betegséget okozó pálcikamaradvány, de úgy emlékszik, már 5 éve visszatérő fülproblémái voltak - főként hallásvesztés és fülfájás -, mielőtt elájult és kórházba került. Az orvosok végül altatásban távolították el a fülében maradt vattadarabkát, ezt követően pedig nyolchetes infúziós antibiotikum-kúra várt rá. A férfi ezt követően teljesen felépült, és - ami legalább ennyire lényeges - már nem használ fültisztító pálcikákat.

Hogyan tisztítsuk a fülünket?

Felejtse el a fültisztító pálcikát! Léteznek a pálcikánál sokkal kímélőbb és hatékonyabb megoldások is. Megkönnyíti a dolgot az is, hogy az összes hozzávaló a legtöbb háztartásban megtalálható. További információkért kattintson ide!

Az orvosok egyetértenek abban, hogy a fültisztító pálcikák használata komoly egészségügyi kockázatokkal jár. A piszkálással ugyanis csak befelé toljuk a fülzsírt , így a pálcikák gyakori használata fülgyulladást, tinnituszt (fülcsengést), vagy akár dobhártyasérülést is okozhat. Ennek ellenére az emberek kétharmada rendszeresen használja ezeket a pálcikákat.

A Daily Mail által megkérdezett háziorvos, Dr. Roger Henderson szerint az lenne a legjobb, ha egyáltalán nem tisztítanánk a füleinket. "Sokan úgy gondolják, a fülzsír olyan, mint a kosz, pedig valójában természetes és fontos dolog. Távol tartja a port, a koszt, taszítja a vizet, valamint enyhén savas, tehát baktériumölő hatású is" - magyarázta a szakember.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra