Voltak próbálkozások arra, hogy a hordozható zenelejátszók hangerejét a halláskárosodást még nem okozót tartományra korlátozzák, de ezek megbuktak, mivel a vásárlók nem szerették az ilyen eszközöket, követelték a magasabb hangerőt tudókat. Legalábbis a marketingesek szerint ez volt az oka, hogy végül is a gyártók nem élnek ezzel, mindenki maga szabja meg a maximális hangerőt készülékén.
A hangos zene "ravasz" tulajdonsága, hogy nem rögtön okoz károkat. Az első időkben valóban visszakapjuk hallásunk eredeti állapotát, azaz a folyamat visszafordítható. Később azonban, a folyamatos, ismételt és nagyfokú hanghatás már végleges hallásromláshoz, az úgynevezett zaj okozta halláskárosodáshoz vezethet. Ilyenkor a magas frekvenciájú (azaz a 3000 és 6000Hz közötti) hangtartományba eső hangok érzékelése romlik, vagy szűnik meg teljesen. Összességében minél hangosabb a zene és minél tovább hallgatjuk, annál komolyabb halláskárosodást fogunk szenvedni.
A jelenség anatómia és élettani háttere
A hangos zene a belső fülünkben lévő csigát, a hallás egyik központi szervét, pontosabban a csigában helyet foglaló érzékelősejteket, a szőrsejteket károsítja. Ezek a szőrsejtek előre-hátra mozogva reagálnak a hanghullámokra: elektromos jellé alakítják, majd hallóideg segítségével az agyba továbbítják őket. Az éveken át tartó, nagyfokú hangterhelés hatására ezek a csillószőrök károsodnak. Sajnos erre nincs gyógymód, ezek sejtek nem képesek regenerálódásra, ráadásul a kor előrehaladtával amúgy is elkezdenek kopni. Azok, akik sokszor, sokáig és hangos hanghatásnak voltak kitéve, például azért, mert zenészek, vagy mert túl sokat hallgattak cd-lejátszót fiatalabb korukban, később biztosan hallásproblémákkal fognak szembesülni.