Gyógynövénynek tekinthetünk minden olyan növényt, amelyet hatóanyagai miatt akár a nyugati orvoslásban, akár a népi és természetgyógyászatban felhasználnak gyógyítási célokra. Becslések szerint mintegy negyedmillió növényfaj tartalmazhat valamilyen aktív hatóanyagot a Földön, és ez a hatalmas szám önmagában is arra mutat rá, potenciálisan mennyi kiaknázható lehetőség rejlik még a gyógynövények kutatásában. Az ember és a gyógynövények kapcsolata mindazonáltal így is hosszú és tartalmas múltra tekint vissza. Mi több a gyógynövények alkalmazása jelenti az egészségügyi ellátás legkorábbi ismert formáját.
Régészeti leletek szerint őseink már több tízezer évvel ezelőtt is ösztönösen keresték a megoldást testi panaszaikra a környezetükben fellelhető növényekben, jóval az írásbeliség korát megelőzően. A témában feltárt legkorábbi írásos emlék "csupán" hozzávetőleg ötezer éves. Egy sumér agyagtábláról van szó, amely összesen 250 különböző növény felhasználásával készített 12 gyógynövénykészítmény receptjét őrizte meg. Köztük például az egyaránt erős farmakológiai hatással bíró mákkal, bolondító beléndekkel vagy mandragórával.
Az ókori orvoslás jellemzően vallási és filozófiai nézeteken alapult, és a gyógynövényeknek sok kultúrában egyfajta spirituális szerepet tulajdonítottak. Kínától Babilonig maradtak fent egészen korai emlékek gyógynövényekkel végzett szertartásos kezelésekről, ahogy az indiai Védákban és az egyiptomi Ebers-papiruszban is találhatóak hasonló feljegyzések. Sőt, nem jelent kivételt a bibliai Ó- és Újszövetség, illetve a zsidó Talmud sem, hiszen ezekből kiderül, hogy a betegek ellátásához kötődő szertartások során gyakran használtak aromás növényeket, mint a mirtuszt vagy a tömjént. Érdekesség, hogy a közönséges mirtusz lehetséges hatásait napjainkban is kutatják különböző fertőzésekkel, például a humán papillomavírussal ( HPV ) szemben.
Így ismerték fel a gyógynövények valódi jelentőségét
Érdemes a Bibliától még pár száz évet visszalépni a görög Hippokratészig, akit a modern orvostudomány megalapítójaként ismerünk. Elsőként gyűjtötte rendszerbe a kor orvoslásának elméleti és gyakorlati ismereteit, illetve újszerű álláspontot képviselve elkülönítette egymástól a filozófiát és az orvostudományt, a betegségek magyarázatát pedig emberi testnedvekről alkotott elméletére húzta fel. Műveiben tisztán kirajzolódik a gyógyászat természettudományos megközelítésére való törekvés, szakítva a spirituális vonallal, és ennek szellemében csoportosított fiziológiai hatásaik szerint mintegy háromszáz növényfajt. Lázra ürömöt és kis ezerjófűt, bélférgek ellen fokhagymát , altatószerként ópiumot, fekete nadálytőt, mandragórát és bolondító beléndeket javasolt. Vízhajtóként tartotta számon a repülő hagymát, zellert, petrezselymet, spárgát és fokhagymát, míg például a gránátalmát gyulladásgátlóként és vérzéscsillapítóként.
Egyes növények gyógyászati használata a Római Birodalomban is bevett gyakorlatnak számított. A birodalom bukását követően a tudomány és az orvoslás otthonává a középkori monostorok váltak, amelyek egyfajta korabeli franchise-hálózatként cserélték egymás között a tudományos ismereteket, új felfedezéseket. Magyarországon a téltemető virág például bencés közvetítéssel érkezett és terjedt el a monostorkertekben. Később aztán Marco Polo és Vasco De Gama felfedezőútjai és Amerika felfedezése révén számos új növényfaj - köztük megannyi gyógynövény és fűszernövény - jutott el Európába, a teljesség igénye nélkül például a kakaó , a vanília, a dohány és a paprika. Fontos mérföldkő volt továbbá a svájci Paracelsus munkássága, aki a 16. század elején lényegében letette az orvosi vegytan (jatrokémia) alapjait azáltal, hogy felismerte: nem maguk a növények vagy egyes részeik fejtenek ki hatást az emberi szervezetre, hanem az azokban található hatóanyagok, avagy ahogy ő megfogalmazta, a bennük lévő "ötödik lényeg". A 16. században már egyre több egyetemen alapítottak füvészkerteket, és megalakult a farmakobotanika tudománya.
Mit jelentenek ma a gyógynövények?
Napjainkban reneszánszát éli a gyógynövénygyógyászat. A 19. század elejére a mikroszkóp létrehozásával és a kémia fejlődésével lehetővé vált az egyes növényi hatóanyagok kimutatása és izolálása, így az addig kizárólagos jelentőségű gyógynövények helyét fokozatosan a szintetikusan előállított gyógyszerek alkalmazása vette át a nyugati orvoslásban. Ezzel együtt az utóbbi évtizedekben ismét egyre nagyobb figyelem jut a gyógynövény alapú készítmények alkalmazására. A gyógynövénytermékek piaca évről évre növekszik, globális forgalma egyes piacelemzők becslései szerint 2020-ban megközelítette a 100 milliárd dollárt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy 2019-es jelentése szerint a Föld 34 országában tartanak nyilván gyógynövényi alapú készítményeket is az adott állam esszenciális gyógyszerei között, és a WHO tagállamainak zömében létezik szabályozás azok biztonságosságának vizsgálatára.
A gyógynövénygyógyászat fejlődése tehát szorosan követi az emberi kultúra és tudomány fejlődését. Míg őseink az állatok megfigyelése és saját kezdetleges tapasztalataik nyomán kerültek kapcsolatba a gyógynövényekkel, addig ma a tudományos elmélyültség jellemzi a gyógynövények egészségmegőrzési, gyógyászati célú felhasználását. Földrajzi elhelyezkedésének és éghajlatának köszönhetően Magyarország különösen gazdag gyógynövényekben, a hazai gyógynövénykutatás és -felhasználás ugyancsak több évszázados múltra tekint vissza. A Magyar Gyógyszerkönyv jelenleg érvényben lévő nyolcadik kiadása száznál is több gyógynövényt ismer el hivatalosan.