Másnak egy szám - nekem az apám volt
Létezik olyan, hogy tipikus betegtörténet? Nyilván, hiszen egy-egy eseten keresztül tetten érhetjük az adott betegség, kórfolyamat sajátosságait. Ugyanakkor minden ember, minden beteg más és más, és a betegség lefolyását, a felgyógyulás esélyeit nagyban befolyásolják a körülmények, az egyedi élethelyzet sajátosságai. Ami másnak puszta adat, része az ijesztő magyar érrendszeri betegségstatisztikáknak, az a családunk számára a "papa" életének utolsó három, küzdelmes, nehéz, de szívós élni akarással teli éve. Édesapám, aki negyvenöt éven keresztül volt faluja "tanító bácsija", és egész életét ismeretek átadásával töltötte, biztosan nem kifogásolná, hogy ezúttal az ő betegségének történetével szeretném összefoglalni mindazt, amit az agyi érkatasztrófáról, vagyis a stroke-ról mindenképpen érdemes tudni.
Új "morbus Hungaricus"
A stroke, amelyet régen gutaütésnek, szélütésnek neveztek, tulajdonképpen gyűjtőfogalom, az agyi érkatasztrófákat, az agyi embóliát, az agytrombózist, agyvérzést soroljuk ide, amelyek által az agy valamelyik területén károsodás, működéskiesés, funkciózavar lép fel. Bekövetkezhet a stroke az ún. iszkémiás formában, amikor az érintett agyterületet ellátó verőérben keletkező vérrög vagy az érfal elmeszesedése miatt hirtelen jelentősen lecsökken vagy teljesen megszűnik a véráramlás, és oxigénhiány alakul ki.
Ritkábban fordul elő a vérzéses stroke, amikor (többnyire magas vérnyomás következtében) egy agyi verőér elreped, és az agyállományon belül vagy az agy körül vérzés lép fel, koponyaűri nyomást és szövetroncsolást okozva. Magyarországon évente mintegy húszezer ember halálát okozza agyi érkatasztrófa. Nem kevésbé ijesztő az sem, hogy ennek többszörösére tehető azok száma, akik agyi vérkeringési zavar miatt kerülnek kórházba, és hogy a rehabilitációs és krónikus ápolási osztályokon fekvők között legtöbben ennek a betegségnek a következményei miatt veszítették el átmenetileg vagy véglegesen a mozgás- és beszédképességük jelentős részét.
A WHO adataiból az is kitűnik, hogy Magyarországon nagyobb a halálozási arány, vagyis a stroke-on átesetteknek nálunk kisebb az esélye a túlélésre, mint az európai országok többségében. Azok pedig, akik túlélték az első agyi katasztrófát, az esetek többségében maradandó egészségkárosodást, funkciókiesést szenvednek, ráadásul számíthatnak egy újabb stroke bekövetkeztére is. A rossz statisztika mögött az állhat, hogy nem fordítunk kellő figyelmet a megelőzésre, sok esetben kezeletlenül maradnak a stroke kockázatát többszörösére növelő és következményeit súlyosbító szívritmuszavarok, illetve hogy a betegek túlnyomó többsége későn kerül orvoshoz, mert a stroke első tüneteit, a beszédzavart, az arc féloldali merevségét, a végtagok elgyengülését még nem veszik komolyan. A Magyar Stroke Társaság elnöke, Bereczki Dániel egy sajtótájékoztatón elmondta: a szélütéses betegeknek csupán két százaléka kapja meg időben a kezelést.
"Szíves" volt
Apám hetvenhat évesen a korához képest jó fizikumú, köpcös ember volt, és megőrizte életkedvét, aktivitását, szellemi frissességét. Szívesen és jól főzött magyaros ételeket, szerette a társaságot, nem vetette meg a jó bort sem. Nem volt teljesen egészséges: a mozgás már nem ment úgy, mint régen, egyre gyakrabban dagadtak be a lábai, nehezedtek el a tagjai. Magas volt a vérnyomása, és már évtizedek óta kezelték visszatérő szívproblémái, szívritmuszavarai miatt is. Olykor váratlan rosszullét, szédülés fogta el, éjszakánként pedig heves szívdobogás kíséretében nemegyszer pánikrohamként tört rá a halálfélelem.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Megint rendetlenkedik az a vén ketyegő" - mondta ilyenkor, de mosolyogva elutasította minden kezdeményezésünket, amellyel alaposabb kivizsgálásra szerettük volna vinni. Legfeljebb a gyógyszerét volt hajlandó bevenni, és abból láthattuk, nem érzi jól magát, hogy ötven év után végre felhagyott a dohányzással. Azt, hogy a szíve elviheti, belenyugvással élte meg, hiszen apja és két bátyja is szívinfarktusban halt meg, de - mint laikusként a legtöbben - ő sem gondolt arra, hogy ezek a szaporodó rosszullétek más betegség, például agyi katasztrófa előjelei is lehetnek. Márpedig a szakorvosok tapasztalatai szerint a nemegyszer elbagatellizált szívritmuszavarok, amelyek leggyakrabban , nemcsak az infarktus lehetőségét növelik, hanem a stroke esélyét is ötszörösére emelik!
Egy meghiúsult kirándulás
Egy nyárvégi napon édesapám lelkesen csomagolt egy nagy autókirándulásra: szülőfaluját és két testvérét készült lányaival együtt meglátogatni az ország másik végében. Éppen egyedül volt otthon, amikor rosszul lett: lábai felmondták a szolgálatot, összeesett, rövid időre az eszméletét is elvesztette. Nem is annyira a szerencsének köszönheti, hogy nem sok idő telt el így, mint inkább annak, hogy a faluban mindenki szerette, és senki nem ment el úgy a háza előtt, hogy egy pillanatra be ne nézzen hozzá. Most is akadt egy szomszédasszony, aki felfigyelt arra, hogy nyitva van az ajtaja, de nem látja őt mozogni. Ő találta meg a földön, mozgásra és beszédre képtelenül. Azonnal hívta a mentőket, így a tervezett kirándulás helyett édesapám a kórházba került, és kezdetét vette a harc az agyvérzés és következményei ellen.
A parányi falu egymásra utalt lakóinak jó szomszédi kapcsolata ezúttal életet mentett. A stroke esetében ugyanis az ellátás megkezdéséig eltelt idő valóban életfontosságú: minél hamarabb jut az érintett megfelelően felszerelt kórházba, annál nagyobb az esélye a túlélésre, illetve az idegrendszeri károsodás csökkentésére, visszafordíthatóságára.
A papa járni tanul
A kilátások nem voltak reményt keltők: apám az első napokban sem beszélni, sem a bal kezét, lábát mozdítani nem tudta, egyszer az ágyról is leesett. Az infúziók, a gyógyszeres kezelés lassan oldotta fel a féloldali bénultságát annyira, hogy először csak kényelmesebben elhelyezkedni, majd mozdulni, felülni is képes lett. Nehezen érthető, hörgő-motyogó beszéde is rendeződött néhány hét alatt. Megcsodálhattuk elképesztő lelkierejét, szívós élni akarását: a kétségbeesés, a teljes reményvesztettség nála csak rövid ideig tartott, meg akart gyógyulni, mert mindennél jobban gyűlölte azt az állapotot, hogy a legalapvetőbb életfunkcióiban is mások ellátására szorul. Nagy öröme volt, amikor kétoldali segítséggel megpróbálhatta, hogy a kerekesszékből felállva megtartják-e egy ideig a lábai.
A belgyógyászatról a rehabilitációs osztályra került: hónapokig tartott, amíg eljutott az első lépések újratanulásáig. A kerekes széktől teljesen megválni sohasem tudott, de egyre több lépést tett meg járókeretre támaszkodva. Közben a gyógytornász útmutatásai szerint folyamatosan igyekezett bal kezének fogóképességét, mozgását fejleszteni. Órákat töltött azzal, hogy a kórterem asztala mellett apró tárgyakat, fakockákat, karikákat emeljen át egyik tálkából a másikba, vagy hogy kis gumilabdával a szorítását erősítse. A kis "járási" kórház rehabilitációs osztályán csodálatos munkát végeztek az orvosok és a gyógytornászok. Négy hónap múlva, karácsonykor már hazamehetett, igaz, csak úgy, hogy a család vállalta, édesapánk többé sosem marad egyedül.
Három év ajándékba
A stroke hátterében az erek károsodása áll: ez sajnos, nem gyógyult meg annak ellenére sem, hogy az első agyvérzés következményeit többé-kevésbé sikerült felszámolni. Édesapám még három évet kapott ajándékba, amely alatt, ha lassan, sok-sok korlátozottsággal is, de még családja körében, falujában élhetett. Szívesen üldögélt a teraszon, a fenyőfa árnyékában, olvasta kedvenc könyveit, fejtette tucatszámra a keresztrejtvényeket, beszélgetett az arra járókkal. Nem kímélte meg a sorsa az újabb megpróbáltatástól sem: a harmadik év elején egy újabb stroke érte, amely megint átmeneti bénultságot okozott. Szerencsére ezúttal a kórház közelében volt éppen, így húsz perc sem telt el az ellátás megkezdéséig.
Nyolcvanadik évébe lépve még arra is telt a lelkierejéből, hogy a második stroke után - az első dédunokájával egy időben - harmadszor is megtanuljon járni, és mosolyogva "versenyezzen" járókeretével a mellette csetlő-botló kicsivel.
Ez is érdekelhet
A megviselt érrendszer azonban már nem sokáig bírta ellátni a feladatát: három hónappal a második stroke után édesapám csendesen elaludt. Zárójelentésére - bizonyítva, hogy az emberi szervezetben minden mindennel összefügg - végül is egy másik érrendszeri szövődmény, a szívelégtelenség került.
