116 éve a mai napon született Philip Showalter Hench, amerikai orvos, aki Nobel-díjat a kapott a mellékvesekéreg-hormonok és a reumás ízületi gyulladás közötti összefüggés feltérképezéséért.
A második világháború utáni idők egyik legjelentősebb felfedezése volt a mellékvesekéreg hormonjainak, a kortikoszteroidoknak felfedezése. Három tudós kapott érte 1950-ben Nobel-díjat, közülük csak P.S. Hench volt orvos, és két társa, E. C. Kendall biokémikus és T. Reichstein vegyész, akik a kortizon a kémiai szerkezetét tisztázták.
P. S. Hench 1896 február 28-án látta meg a napvilágot Pittsburgh városában. Orvosi oklevelét a Minnesota Egyetemen szerezte 1920-ban. Utána a Mayo Klinikára került. Kezdettől a klasszikus sokízületi gyulladás kialakulásának patomechanizmusa került érdeklődése előterébe.
1925-ben megfigyelte, hogy a reumás artritiszben olyan mellékhatások jelentkeznek (gyengeség, fáradtság, alacsony vérnyomás), melyek a mellékvese érintettségére engednek következtetni. A következő esztendőben a reumatológiai osztály élére került, ahol érdekes megfigyeléseket tett: azok a sokízületi reumában szenvedő betegek például, akik véletlenül sárgaságot kaptak, határozott javulást mutattak. Kutatásaihoz ez adta az első impulzust.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Azt is megfigyelte, hogy várandósoknál szintén javul a reumás artritisz, amiből hormonhatásra következtetett, helyesen. Javulás állt be a lázterápiánál is, ami nem mondott ellent feltételezésének. 1940-ben már az volt a határozott álláspontja, hogy a keresett szubsztancia egy mindkét nemre egyformán ható hormon.
Meggyőződésében megerősítette az akkori idők legjobb hormon kutatója, E. C. Kendall, aki a Mayo Klinika laboratóriumát vezette. A biokémikus ekkor izolálta a "Copound E" nevű anyagot (ami később a kortizon nevet kapta). Hench feltételezte, hogy a sárgaság és a terhesség közt ez az anyag a kapocs, de bizonyítani még nem tudta.
Közben kitört a második világháború és a Pentagonba olyan hírek jutottak, hogy a német pilótákat hormonnal doppingolják, ezért Kendall kutatásait kiemelten támogatták. Hench klinikai kutatásait azonban némileg visszaszorította, hogy a második világháborúban bevonult, és az az amerikai hadsereg fő reumatológusa lett, a háború után pedig a hadsereg általános sebész specialista szakértője, mely kinevezést még mindig ő birtokolja.
Közben a kortizon szintézise 1944-ban sikerült egy Sarett nevű kémikusnak, aki a híres Merck laboratóriumban dolgozott. Négy év múlva 1948 őszén a Mayo Klinkán kipróbálták az anyagot reumatoid ízületi gyulladásban szenvedő betegeken, akiknél a kortizon alkalmazása drámai fordulatot hozott: a testhőmérséklet normalizálódott, a reumás csomók gyorsan eltűntek, a klasszikus gyulladás tünetei is mérséklődtek.
Ez is érdekelhet
Hench 69 évesen halt meg Jamaicában: pneumónia végzett vele. Számtalan reumás beteg köszönheti neki állapotának javulását.
