A zsibbadó kéz ezt jelzi

Egyre nagyobb számban fordul elő a csuklótáji alagút szindróma, amely alvászavarral, feszülő, fájdalmas kezekkel, zsibbadással, a kéz mozgás-beszűkülésével jár.

A mozgásszegény életmód, a stressz, a helytelen táplálkozás egyre több egészségügyi panaszt okoz. A lakosság nagy része naponta több órán át ül számítógép előtt, telefonja szinte már hozzánő a kezéhez, ez viszont gyakran jár együtt csuklótáji alagút betegséggel. Többnyire a hormonális változások miatt a középkorú nők betegsége, illetve megerőltetés és gyakori számítógép-, illetve telefonhasználat miatt alakulhat ki.

Sokat ülünk, általában rossz széken és rossz tartással. Nézzük, milyen bajokat okozhat a sok ülés.

Figyelmeztető jel az alvászavar

Az érintett eleinte nem is tudja, hogy baj van, csupán az állandó alvászavar bosszantja, majd megjelenik a kéz éjszakai feszüléssel együtt járó fájdalma, zsibbadása. Később azonban már nappal sem tudja rendesen használni a kezét, és akár egy krumpli megpucolása vagy egy nyakkendő megkötése is problémát okoz. "Csuklótájon a kéztőcsontok egy bizonyos alagutat alkotnak. Ennél a betegségnél a kézfejben lévő harántszalag összezsugorodik, emiatt az alagút beszűkül, és a kéz fő idege, amely a kéz első három ujjához kötődik, nyomás alá kerül, zsibbadni és fájni kezd. Eleinte a problémák csak éjszaka jelentkeznek. A nappal a bokánknál lévő kis vizenyő ugyanis éjszaka, nyugalmi állapotban eloszlik az egész szervezetünkben, így a csuklónknál és a kezünkben is, ott pedig ödéma alakul ki, jobban beszűkül az alagút, amely különböző tüneteket okozhat" - mondta Dr. Szalontay Tibor, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő kézsebész főorvosa.

kéz zsibbadása
Hormonális változások és az ülőmunka is állhat a háttérben

A többség azt sem tudja megfogalmazni, mi a baj

Ha nem kezelik a panaszokat, a helyzet súlyosbodik, és az éjszakai kellemetlenségek már nappal is jelentkezhetnek, hosszabb távon pedig életminőség-romlást okozhatnak. A szakorvos elmondta, eleinte sokszor nem is tudjuk megfogalmazni, mi a bajunk, pedig akkor már hónapok óta szenvedünk a panaszok miatt. A többség például azt mondja, hogy az egész keze fáj, pedig valójában a kisujj és a gyűrűsujj tökéletesen működik. "A kezelés az alagútbetegség súlyosságától függ: a páciens panaszainak megismerése és a képalkotói vizsgálatok eredménye alapján lehet ezt eldönteni. Ebben az esetben nem röntgen, CT- vagy MR-vizsgálat a legjobb, hanem egy úgynevezett ENG, vagyis elektroneurográfiás készülékkel ellenőrizzük az idegek és az izmok működését" - tette hozzá a szakorvos.

Hogy kezelhető a betegség?

Kezdeti stádiumban a kéz nyugalomba helyezése is elegendő, hogy a panaszok csillapodjanak vagy megszűnjenek, később pedig szteroid injekciós kúra lehet a megoldás. Súlyos esetben már csak a műtét segíthet. "Ebben is többféle módszer létezik; én egy speciális technikát alkalmazok. Az alagutat egy nagyon kis metszésből tárom fel teljes hosszában. Ennek köszönhetően kisebb, minimális lesz a hegesedés, és így gyorsabb a gyógyulási időszak is" - árulta el Dr. Szalontay.

A rehabilitáció azonban itt sem megspórolható: a gyógytornát, különösen műtét után kiegészítik egy hegpuhító ultrahanggal, hogy a páciensnél minél hamarabb visszaálljanak a kézfunkciók, ezzel pedig folytathassa gondtalan mindennapjait. A szakember kiemelte, ha a panaszok sokadjára jelentkeznek, nem érdemes várni vagy kísérletezni, a megfelelő kézsebész felkeresésével ugyanis időt és pénzt spórolhatunk meg. Nem beszélve arról, mennyi fájdalommal együtt járó kellemetlenséget kerülhetünk el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A keleti tájakon is gomolyosodik a felhőzet. A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, kevés helyen zivatar is lehet. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős, utóbbinál esetleg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra