Máris készülhetünk a következő járványra

Elkerülhetetlen a következő influenzajárvány, ezért fel kell készülni a lehetséges következményekre, és nem szabad alábecsülni a kockázatokat - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

"Ébrernek kell lennünk"

Az influenzajárvány esetében nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy mikor. A világméretű járvány veszélye pedig folyton fennáll - hangsúlyozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz. A WHO vezetője szerint azért fontos az éberség és a felkészülés, mert egy nagyszabású influenzajárvány által okozott kár jóval nagyobb lehet a megelőzés költségeinél.

influenza, járvány, betegség, influenza elleni oltás,
Az idei járvány is sok ember érintett (Fotó: 123rf)

Mutációtól fél az egészségügy

A legutóbbi világméretű járványt az A típusú influenzavírus H1N1 altípusa váltotta ki 2009-2010-ben. A témában készült tanulmányok szerint az első évben a világ lakosságának ötöde megfertőződött, a két év alatt pedig mintegy félmillió halálos áldozata volt a járványnak.

Az egészségügyi szakértők attól tartanak, hogy a vírus egyik halálos törzse előbb-utóbb az emberekre is átterjed majd az állatokról. A legrosszabb forgatókönyv szerint pedig létrejöhet ennek a vírusnak is olyan mutációja, amely cseppfertőzéssel könnyen átadható lesz az emberek között.

Az influenza folyton változó vírustörzsei évente egymilliárd embert fertőznek meg világszerte, ebből 3-5 millió eset súlyos lefolyású. A légúti szövődmények miatt évente mintegy 650 ezer ember életét követeli a vírus. Az influenza tüneteiről és kezeléséről itt olvashat bővebben!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra