Több száz áldozata volt az influenzának

A tavalyinál lényegesen több áldozatot követelt az influenzajárvány Romániában.

Véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában, halálos áldozatainak száma viszont emelkedett a tavalyihoz képest - közölte a tisztiorvosi szolgálat. Tavaly 1750-en fertőződtek meg és 139-en haltak bele a betegségbe, idén viszont eddig 2269 influenzás megbetegedést és 197 halálesetet regisztráltak.

influenza, járvány, influenzajárvány, fertőző betegségek, Románia, Horvátország, haláleset, áldozat, halálos áldozat, beteg, fertőzött
Az idei járvány jóval veszélyesebb volt, így több halálos áldozattal járt. Fotó: 123rf

Az A típus fertőzött idén

Tavaly az influenzás megbetegedése kétharmadát B, egyharmadát A típusú vírus okozta, idén viszont kizárólag A típusú - ezek közül is az A-H1 - vírus fertőzött Romániában. Április második hetében még mindig 68 ezer ember fordult heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz, közülük 279-nél mutatták ki az influenzavírust. Az újabb esetek azonban már csak néhány megyében és a fővárosban jelentkeztek nagyobb számban.

Az idei influenzaszezon annak ellenére volt súlyosabb, hogy ezúttal hetekkel korábban megkezdték az oltási kampányt. Az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes vakcinákat 1,3 millió veszélyeztetett ember kapta meg. Tavaly 1 millióan jutottak ingyenes oltáshoz. A vírus típusairól itt olvashat bővebben!

Tíz éve nem volt ilyen durva az influenza

Az idei járvány nem csak Romániában, hanem Horvátországban is jóval keményebb volt a korábbiakhoz képest. Ahogy korábban mi is megírtuk , alig egy hónap alatt csaknem kilencezer influenzás beteget regisztráltak a horvátoknál, és már a szezon elején 7 halálos áldozata is volt a betegségnek.

A megbetegedések többségéért itt is az influenza A vírus volt a felelős, amely 30 százalékkal veszélyesebb a tavalyi vírustípusnál. A legnagyobb problémát az jelentette, hogy ez a vírustípus már három éve nem volt jelen Horvátországban, ezért a lakosság elveszítette ellenálló képességét vele szemben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra