Tíz autista fiatal számára biztosít majd megfelelő körülményeket az az otthon, melynek alapkövét tegnap tették le Szakáldon. A Miskolci Autista Alapítványhoz tartozó bentlakásos otthon önkéntesek segítségével épül majd fel; az épület terveit pedig egyetemista építészhallgatók készíthették el.
A kezdeményezés fő támogatói az Amerikai Nagykövetség, a Habitat for Humanity alapítvány, illetve a Masterplast A Jövő Generációja Alapítvány. A beruházás költségeinek (nagyjából 40 millió forintnak) csak a tervezési és anyagköltségeit kell kifizetnie a Miskolci Autista Alapítványnak.
„Egy új projekt kezdete egyben a remény megújulása is. Annak a reménye, hogy jobbá tehetjük a világot azok számára, akiknek szükségük van a segítségünkre” – mondta Jeffrey P. Lodinsky, az amerikai nagykövetség főkonzulja.
Az autizmus világnapját április 2-án tartják. Magyarországon az autisták száma 60 ezerre tehető, pontos számot azonban nem lehet tudni, hiszen ez a fejlődési zavar igen széles spektrumban jelentkezhet - amerikai becslések szerint minden 150 gyerekből egy lehet autista. Súlyosabb esetben az autizmussal élő az életvezetésében állandó segítségre szorul: a Miskolci Autista Alapítvány 50 fiatallal foglalkozik rendszeresen.