Napi egészség
Neurológia
Idegrendszeri rendellenességek, epilepszia, Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, memóriazavar, elbutulás, alvászavarok
Sokba kerül az agybetegek ellátása
A legfelsőbb döntéshozók nincsenek tisztában azzal, hogy a társadalomra a legnagyobb szociális és egészség-gazdasági terhet az agy betegségeinek ellátása jelenti - hívta fel a figyelmet az InfoRádió Aréna című műsorában Freund Tamás neurobiológus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke.
Ki-be kapcsolhatjuk majd az emlékeinket?
Emlékeink külön idegsejtekben tárolódnak, ami azt jelenti, hogy ezeket aktiválva újra fel tudunk idézni bizonyos emlékeket, ha pedig az idegsejteket eltávolítjuk az agyból, a szóban forgó emléknek is nyoma vész. Mindez azt jelenti, hogy a kutatók megtalálták az emlékek fizikai helyét az agyban.
Gyorsabban öregszik a túlsúlyos emberek agya
Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva - derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti, hogy a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.
Az epilepszia előfordulása
Kevés olyan ijesztő látvány akad, mint amikor valaki epilepsziás rohamot kap. Az emberek többsége, noha hallott már róla, nem nagyon van tisztában azzal, mi is pontosan az epilepszia és nem is tud mit tenni olyankor, ha a környezetében valaki ilyen rohamot él át.
Aphantasia: amikor nem működik a képzelet
Képzeljünk el egy tengerpartot, ahol a hullámok a lenyugvó nap fényében nyaldossák a parti sziklákat. Vannak olyanok, akiknek ez egyszerűen nem megy. Ennek oka az aphantasiának nevezett állapot: amikor a páciens nem tud mentális képeket alkotni, azaz elképzelni dolgokat.
Így működik a hosszú távú memória
Könnyebben beépülhetnek a hosszú távú memóriába azok a dolgok, amiket fontosnak tart az ember - derült ki egy kis létszámú walesi kutatásból. Nyolc, a walesi nyelvet nem beszélő résztvevőnek walesi szavakat tanítottak alvási időszak előtt, vagy ébrenlét elején. Akik aludhattak a tanulás után, jobban megjegyezték a szavakat, de a legjobban azoknak ment a tanulás, akik számára személyesen is fontos volt a walesi nyelv - írta a BBC News.
Kiderült, így keményedik meg a mellbimbó
Lássuk be, az ember alapvetően keveset tud saját testének működéséről. Persze tisztában van azzal, hogy a főbb szervek milyen feladatot látnak el, de azért az apró részletek csak az igazén érdeklődők számára ismertek. Ilyen például a mellbimbó működése!
Megfejtették a déjá vu rejtélyét
Könnyen meglehet, hogy aki e sorokat olvassa nem tud szabadulni az érzéstől, hogy ezt a cikket már korábban is olvasta, még ha pontos emlékei nincsenek is róla, hogy ez mikor történt. Ez a jelenség déjá vu, ami annak a jele, hogy az agya ellenőrzi a memóriáját.
Az ország keleti felén még felhőtlen időre számíthatunk, de a Dunántúl fölé már fátyolfelhők érkeznek. Hajnalban elsősorban a tavak, folyóvölgyek mentén ködfoltok képződhetnek. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 12 fok között várható, azonban a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk, egy-egy helyen gyenge talajmenti fagy sem kizárt. Ma még szép időnk lesz, holnap kezd majd beborulni felettünk az ég.